Hiába mosod, áztatod, illatosabbnál illatosabb öblítőt használva, soha nem lesz olyan, mint új korában. Előveszed a tisztát, frissen mosottat, és olyan, mintha már egy ideje használva lenne. A finom illat helyett a nem túl kellemes konyhaszag árad a ruhából. Innen már nincs visszaút?
Mi még csak játszunk a gondolattal, de remélem, közületek többen vannak, akik megengedhetnek maguknak egy hosszú hétvégét, akár egy kellemes hotelben, egy kis panzióban, hogy néhány napot pihenéssel, egymással való kommunikációval, törődéssel töltsenek.
Azt már többször is megállapítottuk, hogy a mosogatógép remek találmány, mert nagyon is megkönnyíti a mindennapjainkat. Persze, vannak olyan típusú eszközök, amik nem kerülhetnek bele a masinába, hiszen kölcsönösen veszélyesek lehetnek egymás számára. Viszont sok olyan apróság is akad a mindennapokban, amiknek nagyon is jót tesz egy-egy ilyen mosogatógépes wellness.
A régészeti leletekből egyértelműen megállapították, hogy már az ókorban kultúrája volt a közösségi fürdőzésnek. A középkor után - szerencsére - újjáéledt az évszázadokra elfeledett fürdőkultúra, habár kezdetben inkább a saját kád felé fordultak, akik megengedhették ezt a “luxust”.
Hogy a sminkünk mindig makulátlan legyen, az alapozót sikerüljön a legjobban felvinni a bőrünkre és lehetőleg ne díszítsék pattanások a bőrünket a benne megbúvó bacik miatt, ezért érdemes sminkeléshez használt szivacsot rendszeresen tisztítani. De mégis hogyan? Na, most figyelj!
Vége az izzadós, nyári időszaknak, és ez az öltözködésünkön is meglátszik. Eltűntek a rövidebb nadrágok, szoknyák, az ujjatlan topok. Helyette inkább hosszú ujjakra, hosszú szárakra van szükségünk. És ha már kevesebbet izzadunk, úgy akár a mosáson is spórolhatunk. Mondjuk, a melltartónkén.
Nem csak a gasztronómiában használhatod fel ezt az igen sokoldalú csodaszert. Az ecet ma már nagyon népszerű háztartási szer, amivel könnyedén tisztán tarthatod az otthonod.
Újra eltelt egy fél év (vagy még több:-)), újra itt a nagytakarítás ideje. Még nem érezzük, hogy közeledne, de ezen a módon már megkezdtük a felkészülést a télre. Hogy mire érdemes odafigyelni a függönyök mosásakor? A következőkre mindenképpen.
Bizonyára van egy évek óta bevált takarítási rutinod, amit tökélyre fejlesztettél, de ezt a pár tippet még akkor is érdemes átnézned, mert lehet, hogy találsz benne olyat, amit eddig te is kihagytál, vagy rosszul csináltál. Kezdő háziasszonyként, agglegényként pedig elengedhetetlen sorok következnek!
Bár a korlátozások enyhültek, utazunk, találkozunk másokkal, bevásárolni járunk és így tovább, egy szóval élünk..., a vírus még közöttünk van. Persze nem szükséges bepánikolni, elegendő, ha továbbra is odafigyelünk azokra a higiénés szabályokra, amelyek világjárvány esetén alapvetőek.
Találós kérdés: mi az a plüssáll? Hát az atka nélküli plüss állatka! Remek az idő – a nagytakarításhoz. Ha már a házból úgysem érdemes kilépni vízi jártasság nélkül, akkor használjuk az időt és tartsunk nyári nagytakarítást! A gyerekszoba vidám játékhalmaira egész biztosan ráfér egy kényeztető fürdő…
A nyári szünetre elegendő szabadság még akkor sem szokott lenni, ha ideális a helyzet, tehát két szülő van a családban és egyiknek sem kellett kivenni a szabadságnapjait valami váratlan okból. Ez az ideális helyzet a koronavírus járvány miatt most még kevesebb családnak adott, hát most még nagyobb szükség van a nyári táborokra. A játékszabályok azonban megváltoztak.
Alaphelyzetben is, jelenleg pedig különösen fontos, hogy odafigyeljünk a higiéniára minden körülmények között. Ez igaz akkor is, ha éppen bőrünket, hajunkat ápoljuk, csinosítjuk. Apróságok, vagy annak tűnő pontok következnek, melyekre érdemes odafigyelni szépségápolás közben.
Szorgos konyhai kis segítőnk a mosogatógép is igényli ugyanazt a törődést, mit a mosógépünk, hogy a lehető leghosszabb ideig megfelelően működjön. Éppen ezért minimum havonta egyszer takarítsuk jól át kívül és belül! Ehhez pedig a jól bevált szódabikarbóna és ecet kombináció fog a segítségünkre sietni.
Higiéniai igényeink valamikor a gyerekkorunk során épülnek fel bennünk - bár olyankor még kevéssé használjuk őket. Aztán optimális esetben felnőttként tovább tökéletesítünk rajta és az alapvető takarítási műveleteket beépítjük a hétköznapi rutinba. Azonban vannak dolgok, amiket kihagyunk – egyszerűen azért, mert fel sem merül a gondolataink között. Olvass tovább, és legyél a tisztaság nagymestere!
Itt a nyár, a kerti munkák ideje. Vagy éppen a kerti szerszámok javításának, tisztításának ideje. De a legszebb homokvárak is ilyenkor épülnek. Hogy mi az összefüggés ezek között? Mondjuk, hogy nem éppen „tiszta” munkák. Azaz, számíthatunk rá, hogy még a körmünk alatt is piszok lesz.
A házimunka nem tartozik a nők kedvenc elfoglaltságai közé. Persze, sokkal szórakoztatóbb kirándulni menni a barátokkal vagy a kanapén megnézni a kedvenc sorozatunkat, de van olyan tennivaló, amit nem szabad elhanyagolnunk, mert az az otthonunk állapotának rovására mehet.
Egy piszkos felmosófej már látványra is undorító lehet, ne is mossunk fel vele, mert a vizes anyagon a látható szennyeződések mellett láthatatlan kórokozók is elszaporodhattak. Tisztítsuk meg kevés erőfeszítéssel rendszeresen a takarító eszközeinket, hogy a legjobb eredményt érhessük el a takarítás során.
Tisztítottad meg már valaha a mobiltelefonodat? És itt most nem a vírusirtásra, a memóriaszemétre és a sok száz rosszul sikerült szelfire gondolunk! A mindennapi használat során kezünkről baktériumok tömkelege kerül rá a mobilokra, amelyek egészségügyi kockázatot jelentenek.
Mondanánk, hogy egy bejárónő, aki 3-4 naponta végig nyalja a lakást, de valószínűleg neked sincs erre pénzed. Mindenesetre van néhány trükk, amivel otthonos rendet és higiénikus tisztaságot tarthatsz!