2023.08.12. 12:29:59 6962 248

Fatális higiéniai hibák, amelyekre nem is gondolnál
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A higiénia, mint fogalom, az elmúlt években sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az életünkben, mint azelőtt. Sokféle betegség, vírus és fertőzés ellen kell védekeznünk. Azonban vannak momentumok, amit ebben is erősen szem előtt kell tartanunk. A nagy igyekezetben, hogy megússzunk egy betegséget, lehet, hogy pont olyan hibákat követünk el, amivel inkább rontunk a helyzeten és többet ártunk vele, mint sem használnánk. Nézzük, mire kell fokozottan odafigyelnünk, hogy ebben se essünk át annak a bizonyos lónak a túloldalára!

Ágyneműcsere - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Ágyneműcsere

Kezdjük talán a legalapvetőbb dologgal, a kézmosással. Erre sokan nem gondolnak fontos aktusként, sőt, az emberek nagy része egész egyszerűen megfeledkezik róla. Azt például nem sokan tudják, hogy nem csak a mosdó használata után, hanem előtte is kezet kell mosnunk. A piszkos kézzel történő mosdóhasználat is sok veszélyt rejt magában, hiszen a testünk kényes felületeit érintjük meg ilyenkor. Mosdó használat után meg a kézmosás teljesen természetes kell, hogy legyen, ez nem is kérdés. A gyerekek hajlamosak erről leginkább megfeledkezni. Érdemes felügyelet alatt tartani ezt a folyamatot az ő esetükben. A kézfertőtlenítők rendszeres használata viszont nem ennyire egyértelműen egészséges. Ugyanis a kézfertőtlenítő erősen szárítja a bőrfelületet. Ezáltal a bőrünk sokkal érzékenyebbé és sérülékenyebbé válik. Ha pedig kisebesedik, megrepedezik a bőrfelület, gyorsabban fertőződik meg. Ha kézfertőtlenítőt használunk érdemes mellette hidratáló krémmel ápolni a bőrünket, hogy ne száradjon ki.

A másik alapvető hiba lehet az, hogy nem cseréljük rendszeresen a fogkefénket. A fogkefe a baktériumok melegágya. Sok milliónyi baktérium is össze tud gyűlni a fején, ez pedig komoly egészségügyi gondokat okozhat. A fogorvosok javaslata az, hogy legalább kéthavonta cseréljünk fogkefét. A törölközőket is érdemes minimum heti kétszer tisztára cserélnünk. Ugyanez a helyzet az ágyneműnkkel is. Nem is gondolnánk, hogy a párnahuzatunk mennyi baktériumot képes rejteni, ha nem tartjuk megfelelően tisztán és cseréjük rendszeresen.

A hétköznapi használati tárgyaink kapcsán is sokszor elfeledkezünk a higiéniáról. Gondolj csak bele, mikor tisztítottad meg utoljára a tévé távirányítóját, a telefon kijelzőjét vagy a számítógép billentyűzetét? Ha tovább megyünk, akkor folytathatjuk a lakásban a villanykapcsolókkal, a kilincsekkel és a szekrények, fiókok fogantyúival. Ha ezeket nem tartjuk tisztán, akkor hiába is mosunk kezet, a baktériumok tömkelege vircsaftol ezeken az eszközökön, és ezt mi észre sem vesszük.

Nők esetében, amire még nagyon érdemes odafigyelni, az a smink eszközök tisztán tartása. Ezzel is nagyon sok gondot, fertőzést előzhetünk meg. Érdemes minimum kéthetente kimosni az ecseteket és szivacsokat. Illetve, ha már nagyon régi egy sminkeszköz, akkor szerezzünk be helyette újat.

Amire pedig szinte biztos, hogy senki nem gondol, az a túlzott és vegyszeres fürdés. Ezzel is sokat árthatunk a szervezetünknek. A víz és a tusfürdő is erősen szárítja a bőrünket. Ezzel ugyanolyan veszélynek tesszük ki magunkat, mint a kézfertőtlenítő esetében. Naponta lehet tisztálkodni, a kényes testrészeinket lehetőleg szappannal megmosva. Azonban a teljes testünket inkább csak tiszta vízzel öblítsük le, és csak hetente üljünk be egy nagy kád habfürdős vízbe, vagy mossuk tusfürdővel a teljes testfelületünket.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Napi 1 evőkanál kókuszolaj az egészségért! – Miért ne?

A kókuszolaj az utóbbi évek egyik legnépszerűbb szuperétele lett, és nem véletlenül. Gazdag közepes láncú zsírsavakban, amelyek gyors energiaforrást biztosítanak a szervezet számára. Antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságainak köszönhetően nemcsak az emésztést segíti, hanem hozzájárul a bőr és a haj egészségéhez is.

Az ikrek irigylésre méltó, csodálatos világa

Valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne lenne a közeli vagy távolabbi környezetében ikerpár. Jelenleg kb. minden harmincadik szülésnél jönnek világra ikrek, ami a mesterséges megtermékenyítések miatt várhatóan még gyakoribb lesz a jövőben. Az ikrek kapcsolata egészen különleges annak is köszönhetően, hogy már a születésük előtt az anyaméhben 9 hónapot töltöttek el rendkívül szoros kötelékben. Ez nemcsak biológiai, hanem érzelmi és pszichológiai szinten is egyedülálló szimbiózis.

Amire a sztárok is esküsznek, avagy a matcha bűvös ereje

Néhány éve itthon még alig lehetett hallani arról, hogy mi az a matcha tea. Mára viszont ennek a különleges italnak egyre nagyobb kultusza van hazánkban is. Az egyedi ízvilágú, porrá őrölt zöld tea Japánból ered, amelyet ott hagyományosan teaszertartásokon fogyasztanak. Nemcsak kellemes íze, de egészségügyi előnyei miatt is közkedvelt. Ma már a világ számtalan pontján kapható, és egyre többen választják azok, akik az egészséges életmódra törekszenek. A hírességek közül is sokan isszák, színészekről, énekesekről, műsorvezetőkről olvashatjuk, hogy esküsznek a matchára. De mi a titka, és mitől olyan trendi?