Van néhány étel, amihez nemcsak ízek, hanem emlékek is tapadnak. A tojásos nokedli pontosan ilyen: egyszerű, gyors, kicsit szabálytalan, de imádjuk. A gluténmentes változat hallatán sokan gyanakodva felvonják a szemöldöküket, mert a nokedli állaga szent dolog. Pedig egy kis odafigyeléssel ez a klasszikus is működik – nem kompromisszumként, hanem valódi alternatívaként.
Egy élelmiszeripari szaklap összeszedte, hogy melyek lehetnek a legkedveltebb ízek az édességek piacán az idei évben.
Ismerős jelenet: lefőzöd a kávét, kortyolsz kettőt, aztán elmerülsz a munkában. Mire újra eszedbe jut, a csésze már kihűlt. A megoldás kézenfekvőnek tűnik – vissza a mikróba, és kész. Csakhogy az újramelegített kávé ritkán olyan, mint amilyennek elképzeltük. Nem csak az íze változik meg, hanem az egész élmény. És ennek jó oka van.
Az új év elején a „lencse” szó hallatán ösztönösen felsóhajtunk. Azonban ez az apró étel újra és újra visszakúszik a konyhába: akár egy paprikát is megtölthetünk vele, ha kicsit hanyagolnánk a húsfogyasztást.
Reggel nehéz felkelni, délután kávé után nyúlunk, este pedig úgy zuhanunk az ágyba, mintha egész nap fizikai munkát végeztünk volna – pedig „csak” dolgoztunk, telefonáltunk, üzenetekre válaszoltunk. Az állandó fáradtság mára szinte alapállapottá vált, miközben sokan nem értik, hova tűnik az energiájuk. A válasz gyakran nem egyetlen okban rejlik, hanem a mindennapjaink apró, de folyamatosan jelen lévő energiarablóiban.
A január rendszerint a nagy tervezgetések hónapja: új célok, új lendület, új fogadalmak… és sajnos néha új konfliktusok is. Sok párnak ismerős lehet az a helyzet, amikor a közös „üljünk le, beszéljük át az évet!” lelkesedés hirtelen menetrendszerű veszekedéssé fordul.
A január sokak számára nem a friss kezdetekről szól, hanem inkább a karácsony utáni lassú visszarázódásról, amikor az ember legszívesebben egy puha takaró alá bújna, és tavaszig elő sem jönne. A korai sötétedés, a hideg, a kevés napfény és a pörgős ünnepi időszak utáni „lejtmenet” együtt könnyen rányomják a bélyegüket a hangulatunkra.
Az év eleje sokszor nem a friss lendületről szól, hanem a fáradtságról, a túlcsorduló gondolatokról és az „újra kellene kezdeni” nyomasztó érzéséről. Januárban még velünk van az ünnepek utózaja, miközben már teljes gőzzel pörögnek a hétköznapok.
Az ünnepek után sokan érzik úgy, hogy szükség lenne egy kis levegővételre – nemcsak fejben, hanem az otthonukban is. A csillogó fényfüzérek, a vendégjárás és a karácsonyi sürgés-forgás után jól esik visszalépni egy nyugodtabb, letisztultabb térbe.
A január sok családban a „visszarázódás” hónapja, amikor a pénztárca még a karácsonyi költekezéstől pihen, a kedv pedig gyakran inkább a takaró alatti kuckózáshoz húz. Ilyenkor könnyű úgy érezni, hogy a hétvégéket csak a házimunka, a rendrakás vagy a semmittevés töltheti ki – pedig rengeteg olyan program van, amely nem kerül sokba, mégis feltölti a családot.
Januárban valahogy mindenki egy kicsit tiszta lappal szeretne indulni. Új szokások, új célok, új remények – aztán pár hét múlva sokszor jön a kijózanodás. Ilyenkor jólesik emlékeztetni magunkat arra, hogy az újrakezdés nem mindig látványos és nem mindig tökéletes.
Januárban valahogy mindannyian kicsit „új lapot” szeretnénk kezdeni, főleg, ami az egészségünket illeti. Tele vagyunk lelkesedéssel, tervekkel és elhatározásokkal, amik gyakran már február elején túl nagy falatnak bizonyulnak.
Az ünnepek után gyakran szembesülünk azzal, hogy a karácsonyi bejgli egy része megmaradt, de nem szeretnénk kidobni. Szerencsére a maradék bejgli új életre kelhet, ha kreatívan használjuk fel – legyen szó reggeliről, desszertről vagy akár gyors vendégváróról.
A leves az egyik legősibb, mégis legaktuálisabb fogásunk. Vasárnap pedig különösen jólesik – mintha egy kicsit visszahozná azt az érzést, amikor volt idő megvárni, míg elkészül. Ez a recept nem bonyolult, mégis különleges. A titok a fűszerezésben és az arányokban rejlik: néhány szokatlan elem elég ahhoz, hogy a megszokott vasárnapi leves új arcát mutassa.
Volt idő, amikor a főzés nem eszközök sokaságáról szólt, hanem figyelemről, türelemről és ritmusról. Egy lábas, egy fakanál, egy jól ismert mozdulat – és az étel elkészült. A nagyszüleink konyhája ma már szinte romantikus emlék, mégis meglepően sok tanulságot hordoz a modern háztartások számára.
A hajdina sokáig a háttérben maradt, pedig igazi sokoldalú alapanyag. Könnyű, mégis laktató, karakteres íze pedig remekül illik zöldségekhez és friss fűszerekhez.
Szilveszterkor legtöbben a sós rágcsálnivalókra koncentrálunk: pogácsa, mini szendvicsek, sajtos falatkák – és valóban, ezek remekül passzolnak a pezsgőhöz és a bulihangulathoz. Mégis, érdemes ilyenkor sem megfeledkezni az édesszájú vendégekről (vagy épp saját magunkról), hiszen az év utolsó estéjén sokan örömmel majszolnak valami édes finomságot is.
A tél végére sokszor nemcsak az időjárás, hanem a ruhatárunk is egyhangúnak tűnik. Ugyanazok a pulóverek, kabátok és csizmák köszönnek vissza nap mint nap. A jó hír az, hogy a felfrissüléshez nem feltétlenül van szükség új darabokra – sokszor elég más szemmel nézni arra, ami már a szekrényben van.
A karácsonyfa az ünnep egyik legszebb jelképe: illata, zöldje és fényei azonnal otthonossá teszik a teret. Mégis, néhány nap elteltével sokan észreveszik, hogy a tűlevelek hullani kezdenek, az ágak elvesztik frissességüket. A száradó karácsonyfa nemcsak esztétikai kérdés – egy apró jelzés arra, hogyan bánunk vele az ünnepi forgatagban.
A karácsony utáni csendnek megvan a maga különleges hangulata: az ünnepi fények még pislákolnak, de a nappali sarkaiban már gyűlnek a dekorok, díszdobozok és fényfüzérek, amelyek valahogy sosem találnak vissza maguktól a helyükre.