„Szeretném, ha szeretnének…” Mert mindannyian vágyunk egy kis szeretetre és törődésre
A szeretet iránti igényünk egyike a legalapvetőbb szükségleteinknek, mely már csecsemőkorban megmutatkozik. A legtöbb ember úgy vélekedik, hogy a szeretetérzés és annak megtapasztalása, hogy valaki törődik velünk, hogy valaki számára fontosak vagyunk, valójában a boldogság alapját képezi.
Az egészséges emberi kapcsolatok ereje és értéke
Raj Raghunathan, a Texasi Egyetem marketingprofesszora, már évek óta érdeklődik a boldogság és a döntéshozatalok összefüggései iránt. Az általa végzett felmérésekből kiderül, hogy az emberek többsége meg van győződve afelől, hogy egészséges emberi kapcsolatok mozgatórugókként működnek a boldog és teljes élet elérésében. Ám Raghanuthan professzor arra is rámutatott, hogy az egyének „szeretnék szeretve lenni” alapigénye szorosan egybefonódik azzal az ugyancsak „ősigénnyel”, mely a másokkal való törődésben mutatkozik meg.
Mi fán terem az „aranyos agresszió”?
Tehát e tekintetben a szeretve lenni és a szeretni kéz a kézben járnak egymással (adni és kapni). A megnevezésében „aranyos agressziónak” (cute aggression) nevezett jelenség azt a hajlamunkat fejezi ki, hogy különféle – a tapintatos figyelemfelkeltés „technikáit” alkalmazva – módokon igyekszünk kifejezésre juttatni szeretetvágyunkat. Például a kisgyerekek és a kiscicák esetében ugyancsak megfigyelhető az „aranyos agresszió” olyanféle megmutatkozása, mint például a fájdalmat nem, avagy alig okozó megbökés, megcsípés – a „figyelj rám, kérlek”visszafogottan „bántó” mozdulatai. Ez a mélyen gyökerező vágy ugyanis többféleképpen igyekszik utat törni magának.
Édes kis semmiségek… Vagy mégsem?
Egy kísérlet felhívja a figyelmünket arra, hogy már a legapróbb kedvesség gesztusok is képesek olyan mértékű boldogságot generálni, mint a magasztos cselekedetek. Erre példa az a tanulmánysorozat, melyben a résztvevők 5 vagy 20 dollárt kaptak a kísérlet részeként, és el kellett dönteniük, hogy mihez kezdenek ezekkel a kis összegekkel. Két opció közül választhattak: magunkra költik, avagy másokra költik a kapott pénzösszeget. Mint kiderült, mindazon résztvevők, akik maguk helyett valaki másra költötték a pénzt, sokkal boldogabbnak érezték magukat, mint az összeget saját magukra költő társaik.
A kutató ennek kapcsán figyelemre méltóan megjegyezte, hogy midőn szóba kerülnek a „mi tesz téged boldoggá?” kérdések, csupán elvétve találkozunk olyan jellegű válaszokkal, mint például a következők: „Engem leginkább az tesz boldoggá, ha valamilyen módon szolgálni tudom az embertársaimat, hogy ekképpen is jelét adjam tiszteletemnek, megbecsülésemnek, szeretetemnek.” Viszont annál sűrűbben találkozhatunk olyan válaszokkal, mint: „Engem leginkább a pénz tesz boldoggá.”
Nem minden arany, ami fénylik, nem minden boldogság, ami akként „árulja” magát
Leginkább a média által közvetített üzenetek arról szólnak, hogy akkor érezhetjük magunkat boldognak, ha tökéletesek, szépek, fittek, gazdagok, sikeresek és híresek vagyunk. A másokról való törődésről kevésbé szól fáma – a professzor hozzáfűzi, hogy ez alól talán kivételt képeznek a művészetek. Pedig az emberekben alapvetően megvan a nagylelkűség, a másokról való gondoskodás hajlama és igénye, mely által egyfajta tiszta boldogságérzés szabadulhat fel bennük. E tekintetben motivációként szolgálhat a hasonló hasonlót vonz elve is, mely arra utal, hogy be lehet vonzani, pozitív tetteinkkel és megnyilvánulásainkkal magunk köré lehet gyűjteni hasonló gondolkodású és mentalitású embereket – melynek legkevésbé sem elhanyagolható „utóhatása” a boldogságfokozódás lehet.
