Egy régi dal néhány másodperc alatt visszarepíthet bennünket egy régi nyárba, egy ismerős sütemény illata pedig egy pillanat alatt a nagymama konyhájába. Egy fénykép, egy helyszín vagy akár egy régen elfeledett dallam olyan emlékeket is előhívhat, amelyekről azt hittük, már rég eltűntek. A nosztalgia éppen ettől olyan különleges: egyszerre lehet benne öröm és egy kis szomorúság. Hiányzik valami, ami már elmúlt, mégis jó érzés újra felidézni.
Egy régi koncertjegy, egy fiók mélyén lapuló használaton kívüli telefon, egy nagymamától kapott edény vagy egy ruha, amelyet évek óta nem vettünk fel. Rengeteg olyan tárgy vesz körül bennünket, amelynek már nincs gyakorlati szerepe, mégsem tudunk könnyen megválni tőle.
Előfordul, hogy hangosan kimondjuk, amit éppen csinálunk, végiggondolunk egy problémát, vagy akár vitát folytatunk valakivel úgy, hogy közben egyedül vagyunk. A magunkban beszélés sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk, és önmagában egyáltalán nem jelent problémát. A belső beszéd a gondolkodás egyik fontos eszköze lehet.
Tudjuk, hogy nem tesz jót, mégis újra és újra megtesszük. Megnézzük a telefonunkat, amikor nem kellene, este még megeszünk valamit, halogatjuk, amit el kellene intézni, vagy automatikusan ugyanazt a rutint követjük. A rossz szokások megváltoztatása azért nehéz, mert nem egyszerűen egy-egy döntésről van szó: az agy idővel megtanulja az adott viselkedés útvonalát.
Amikor párt választunk, elsősorban a vonzalmat, a közös értékeket és azt nézzük, jól érezzük-e magunkat a másik mellett. Ritkábban gondolunk arra, hogy a kapcsolat minősége a testi és lelki egészségünkre is hatással lehet. A kutatások szerint a stabil, támogató kapcsolatok segíthetnek a stressz kezelésében, míg a tartós magány és társas elszigeteltség egészségügyi kockázatot jelenthet.
Szeptember beköszöntével lassan átalakul a környezetünk. A nappalok rövidülnek, hűvösebbé válik a levegő, megváltozik a fényviszony, és újra felgyorsulnak a hétköznapok. Miközben a természet látványos átalakuláson megy keresztül, a szervezetünk is alkalmazkodni kezd az új körülményekhez. Sokan ilyenkor fáradékonyabbnak érzik magukat, nehezebben kelnek fel reggelente, gyakrabban fáj a fejük vagy éppen szárazabbá válik a bőrük. Mások ingerlékenyebbek lesznek, romlik a koncentrációjuk, vagy egyszerűen azt érzik, hogy "valami nincs rendben".
A repüléshez kapcsolódó szorongásnak nem feltétlenül van köze ahhoz, hogy valaki tudja-e, mennyire biztonságos a repülőgép. A félelem gyakran éppen abból fakad, hogy utasként nincs kontrollunk a helyzet felett. Nem látjuk, mi történik a pilótafülkében, nem érezzük a repülőgép működését, és egy szokatlan mozgás, hang vagy turbulencia könnyen veszélyérzetet válthat ki.
Életünk során számtalanszor változunk. Mások vagyunk húszévesen, mint harminc-, negyven- vagy hatvanévesen, és közben nemcsak az arcunk, a testünk vagy az élethelyzetünk alakul át. Változnak a vágyaink, a prioritásaink, a kapcsolataink és az is, amit önmagunkról gondolunk.
Augusztusban valahogy minden este egy kicsit tovább tart. A nappalok még hosszúak, a levegő kellemesen meleg, és a kertben vagy a teraszon ülve könnyű elfelejteni, hogy hamarosan újra felgyorsulnak a hétköznapok. Ilyenkor különösen jól esnek azok a beszélgetések, amelyekre év közben alig jut idő.
Augusztus különös hónap. Még süt a nap, még nyitva vannak a strandok, még érnek a nyár legfinomabb gyümölcsei, mégis sokan ilyenkor kezdenek el egy megmagyarázhatatlan szomorúságot vagy nosztalgiát érezni.
Egy papírlap, néhány hajtás és egy kis türelem. Az origami természetesen nem helyettesít terápiát, de kellemes, kreatív hobbi lehet, amely segít kiszakadni a rohanásból.
A rendrakás egyszerű hétköznapi feladatnak tűnik, mégis érdekes különbségek vannak abban, ki hogyan áll neki. Van, aki egyetlen lendülettel szeret mindent elintézni, más inkább naponta néhány percet szán rá. Egyeseknek a tökéletes rend ad nyugalmat, mások pedig akkor érzik jól magukat, ha a lakás rendezett, de nem feltétlenül makulátlan.
Egy régi parfüm illata, a frissen sült sütemény aromája vagy akár egy bizonyos mosószer szaga pillanatok alatt visszarepíthet minket egy rég elfeledettnek hitt időszakba. Az illatok különleges módon kapcsolódnak az emlékeinkhez, ezért előfordulhat, hogy egyetlen ismerős aroma évekkel vagy akár évtizedekkel később is erős érzéseket vált ki.
Van valami egészen különleges az augusztusi estékben. A nappalok még hosszúak, a levegő kellemesen meleg, a naplementék pedig aranyló fénnyel festik be az eget. Ilyenkor már érezni a nyár utolsó, nyugodtabb heteinek hangulatát, amikor a rohanás helyét lassan átveszi a csendes feltöltődés.
A nyári piknikről általában egy napsütéses délután jut eszünkbe. Pokróc a fűben, gyümölcs a kosárban, napszemüveg és a forró levegőben lustán telő órák. Pedig a nyár egyik legjobb időpontja a szabadtéri programokra sokszor éppen az este.
Nem minden ruhadarab szól csupán arról, hogyan nézünk ki benne. Egy jól szabott blézerben sokan automatikusan kihúzzák magukat, egy puha, bő pulóverben pedig szinte azonnal lazábbá válik a mozdulatuk. Bár ez apróságnak tűnik, a ruházat és a testtartás kapcsolata meglepően erős lehet.
A nyárnak van egy különleges tulajdonsága: mindig úgy érezzük, még rengeteg időnk van. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy a nappalok rövidebbek lettek, az esték hűvösebbek, és a naptár szerint már csak néhány hét választ el bennünket az ősztől.
A folyamatos elfoglaltság könnyen azt az érzést keltheti, hogy csak akkor élünk igazán, ha mindig történik valami. Pedig néha éppen egy kimondott „nem” segít abban, hogy több időnk, energiánk és figyelmünk maradjon arra, ami valóban fontos.
A nevetés néha egy halk mosollyal kezdődik, máskor annyira erős, hogy könnybe lábad a szemünk, fájni kezd a hasunk, és alig kapunk levegőt. Bár többnyire egyszerű, ösztönös reakciónak gondoljuk, a nevetés valójában összetett folyamat, amelyben az agy, az idegrendszer, az arcizmok és a légzés is részt vesz.
Nem mindig kell bőröndöt pakolni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. Néha elég egy szabad délután, egy kényelmes cipő és az elhatározás, hogy ezúttal nem a megszokott útvonalon indulunk el. A saját városunk vagy környékünk tele lehet olyan helyekkel, amelyek mellett nap mint nap elsétálunk, mégsem nézzük meg őket igazán.