2019.07.30. 17:42:58 10587 309

Így állítsd szolgálatodba az idő görög isteneit!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Az idő. Annyiféle értelmezést és jelentést tartalmaz. Néha felgyorsul, vagy éppen lelassul, olykor pedig - fittyet hányva az óra mutatóira – megáll. Ezek szerint létezne egy konzekvens időfolyam, ami folyton telik, és ezzel párhuzamosan egy „emberi, egyéni” idő? A görögök legalábbis hittek ebben, és az idő isteneiben is!

Időbeosztás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Időbeosztás

„Minden kairos kronos, de nem minden kronos kairos.”

Ebből a tézisből kiindulva haladunk az örökkévalóságon át Aion görög istennel, hogy megérthessük az időbeli fogalmakat. A mitológia szerint ugyanis az emberiség helyét egy időbeli világban Aion mellett Chronos - a rohanó folyó, a világ meghatározott rendje- és Kairos - a csendes tó, a kiszámíthatatlanabb erő - magyarázza meg. Előbbi a konkrét óra szerinti időt, míg utóbbi a megfelelő időt szimbolizálja:

Kronos – Lineáris, mennyiségi idő, amely mindig éppen aktuális. Azaz az órával mérhető szemlélet, amely mindennapjainkat szabályozza. Ez az a fajta kronológiai idő, ami nem áll meg senki számára sem, ha elvesztegetjük, akkor örökre elveszik.

Kairos – Minőségi idő, a megfelelő pillanat a cselekvésre; az események kibontakozása, például amikor a nyílvessző elhagyja az íjat. Kevésbé képletesen mondva az emberi idő és kapcsolat (mosoly, kedves szó), amitől másodpercek alatt felszabadulhat akár az épp eltelt hónap elsikkadt lendülete is.

Röviden: míg a kronosz az idő méréséről szól, addig a kairos a pillanat megítélésének lehetőségét jelenti.

Mi egyértelműen kronológiai világban élünk. A lehetőségre, amit egy adott pillanat hoz el, és azt megragadva hatással lehetünk a jövőnkre, még csak szavunk sincsen. Esetleg ez lenne az igazság pillanata? Az ítélet pillanata?

Emiatt nekem leginkább úgy érződik, hogy Kronos istenség minden pillanatunkat uralni akarja, míg Kairos egy megengedőbb isten, aki teret ad jövőnk irányításra, ha élünk minél többel az általa átnyújtott meghívók közül. Tehát, ha igazán ki szeretnéd használni az idődet, fordíts kevesebb figyelmet a mechanikus cselekvésekre, és köss szorosabb barátságot Kairos istennel, hogy a megfelelő időzítéssel ki tudd mindenből hozni a maximumot. Légy igazán jelen több pillanatban, így az eddig szubjektív élmények többségéről lekerülhetnek a rossz hangulatot sugalló címkék.

Forrás: tephenchamberlain.net/personal-reflections/chronos-and-kairos-the-gods-of-time

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...