2015.08.19. 15:20:49 12661 340

A boldog emberek 7 szokása, amit Te is elsajátíthatsz!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Apróságoknak tűnhet, de ha jobban belegondolunk az élet is apró pillanatokból áll, és ezeknek megéléséből. Mindig az volt a megérzésem, hogy a boldog emberek a mának élnek, de a jövőjükre is gondolnak. Amivel nem foglalkoznak, az a múlt. Ezt a következő szokásokat elemző kutatás is alátámasztja.

Boldogság - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Boldogság

A boldogság egy nehezen meghatározható fogalom, és valószínűleg mindenkinek mást és mást jelent. Érdekes, hogy én a kutyámat szoktam néha így szólítani: gyere ide Te kis Boldogság. Mert tiszta, tényleg szívből jövő boldogságot az Ő szemében szoktam látni. Ettől általában én is vidám leszek.

Boldog vagyok munka közben is, hiszen azzal foglalkozhatom, amit szeretek, és boldog vagyok olyankor is, amikor a férjemmel lehetek, és nem kell rohannunk. Ez azonban nem sokszor adatik meg. Pedig, ahogy a különböző kutatásokból levont következtetésekből is látszani fog, az időbeosztás nagy szerepet játszik az élet élvezetében.

Nézzük azt a 7 szokást, ami az igazán boldog embereket jellemzi!

Az elfoglaltság jó, a rohanás és a semmit tevés nem!

Ha eszedbe sem jut unatkozni, az nem baj. A különböző elfoglaltságok jót tesznek az embernek. A rohanás azonban gyorsan leamortizál. A kutatások szerint, ha nincs semmit csinálni, az is éppen olyan rossz, mint amikor állandóan siettetnek.

Szervezd úgy az életed, hogy elég elfoglaltságod legyen ahhoz, hogy ne unatkozz, de ügyelj arra, hogy kényelmes tempóban oldhasd meg a feladatokat, és ne hagyd azt sem, hogy mások siettessenek. Ez nagyon egyszerűen hangzik, de iszonyat nehéz megvalósítani.

Segíthet az a taktika, ha megtanulsz nemet mondani azokra a dolgokra, amelyek nem hoznak különösebben izgalomba. Természetesen mindenkinek vannak kötelezettségei, de biztosan Te is tudod, hogy melyek azok a munkák, amelyek nélkül ugyanúgy meglennél, vagy melyek azok az összejövetelek, amiket kihagyhatsz. A komfort zónából jó néha kilépni, de a túlterheltséget lehetőleg kerüljük el.

Legyen 5 közeli barátunk!

A barátok boldogságot hoznak az életünkbe, sőt, meg is hosszabbíthatják azt. Hozzájárulhatnak a jobb életszínvonalhoz is. Egyes kutatások azt találták, hogy azok az emberek, akik azt állítják, hogy legalább 5 közeli barátjuk van, akikkel meg tudják beszélni a fontos dolgokat, nagyobb valószínűséggel vallják magukat nagyon boldognak.

Természetesen nem annyira a számon van a hangsúly, sokkal inkább azon az energián, amit a kapcsolatok ápolásába fektetünk. Minden egyes alkalommal, amikor találkoztok, vagy érdeklődtök egymás felől, mélyítitek a kapcsolatotokat. Jó, ha nem tekintitek magától érthetőnek a barátságotokat, hanem mindketten tesztek érte, és ezzel a saját boldogságotokon is dolgoztok. A kutatások azt mutatták, hogy a közeli barátok nagyjából két hetente érdeklődnek egymás hogy léte felől.

Ne külső dolgoktól függjön a boldogságunk!

Egyszer kaptam egy jópofa hűtőmágnest egy találó idézettel: „A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van.” Azóta is ott díszeleg a hűtőszekrényen, mindig emlékeztetve a lényegre: az önmagamba vetett hitem, bizalmam és a boldogságom, nem külső hatásoktól és visszajelzésektől függ, nem mások elfogadásától és visszajelzéseitől.

Fontosak természetesen ezek is, de nem annyira, hogy egyetlen negatív kritika megingathassa az önbizalmad, és magadba roskadj! Hiszen, ha így teszel, könnyen azon kaphatod magad, hogy kerülöd a necces helyzeteket, és ha úgy gondolod, hogy neked az nem fog menni, akkor meg sem próbálod. Pedig a komfort zónánkból való kilépés segíthet a fejlődésben.

Sportolj!

Elmondok egy titkot: bármennyire is utálsz az edzőterembe vagy futni járni, és bármilyen nehéz is elindulni, előbb vagy utóbb jobban fogod magad érezni a bőrödben, ha kitartóan és rendszeresen mozogsz. A testképed javulni fog, még akkor is, ha nem azonnal jönnek az eredmények.

Sportolás közben endorfin szabadul fel, amit más néven boldogság hormonként is ismerhetünk. Ha pár hétig rendszeresen jársz edzeni, utána rettenetesen hiányozni fog a mozgás, ami nem csoda, hiszen jó értelemben vett függőséget okoz! Teljesen mindegy, hogy milyen mozgásformát választasz, de legyen hely a naptáradban neki!

Légy a mestere valaminek!

A boldog emberek olyan szaktudással vagy képességgel rendelkeznek, ami az ő megkülönböztető jelük, amiben profik. Profivá pedig úgy válhattak, hogy szorgalmasan és kitartóan tanultak, ami természetesen kellemetlenségekkel és stresszel is járt, de amikor a tanulás folyamatára utólag visszagondolnak, elégedettséggel tölti el őket a teljesítményük.

Egy szakma vagy tudás elsajátításához hozzátartozik a küzdelem, de ez csak a fejlődés jele. Ne akard megspórolni a kellemetlenségeket!

Élményekre költenek!

Egy kutatás szerint sokkal boldogabbá tesz minket, ha valamilyen élményre költünk, és nem tárgyakra. Egy-egy élmény sokkal hosszabb ideig tehet boldoggá, hiszen többször visszaemlékezhetünk rá életünk során.

„Emlékszel, amikor éjszaka értünk Horvátországba, és nem találtunk már szállást, és a tengerparton pálinkáztunk Nándiékkal, aztán a kocsiban aludtunk.” - milyen jó az ilyen pillanatokra visszaemlékezni!

A kellemes és a kellemetlen élmények is olyan emlékekké válnak idővel, melyekre jó lesz emlékezni, és többször fog boldogsággal eltölteni, mint egy új telefon vagy bármilyen kütyü. Hiszen életed során bármikor eszedbe juthat, és felidézheted a vidám perceket.

Nem veszik semmibe az álmaikat!

A Guardian magazin egyszer interjút készített egy nővérrel, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket az emberek megbánnak a halálos ágyukon, és az egyik ez volt: „nem valósítottam meg az álmaimat”.

Sokan egész életükben mások elvárásainak próbálnak megfelelni, ahelyett, hogy a saját vágyaikat teljesítenék. Te ne ess ebbe a hibába, hiszen „most élsz”!

Forrás: 99u.com összefoglaló cikke alapján írta kábé

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...