2018.05.21. 13:28:39 13156 353

Kerüld el a káoszt! – 9+1 tipp, hogy mindig rend legyen (vagy legalábbis úgy tűnjön:-))
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A jelenlegi állapotok az otthonunkban egyáltalán nem azt tükrözik, mintha a hét bármelyik napján takarítanék, vagy akárcsak összepakolnék a lakásban. A kétéves kis tornádónk gondoskodik róla, hogy minden nap egy izgalmas káosz kellős közepén érezzük magunkat!:-)

Rendetlenség - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Rendetlenség

No, persze, azért mi szülők is képesek vagyunk néha túlságosan „belazulni”, és itt vagy ott hagyni egy-egy pólót, újságot, könyvet, bármit, így mi sem sokat teszünk azért, hogy legalább úgy tűnjön, rend és fegyelem van nálunk. És hiába is vagyunk zsenik, akik átlátnak a káoszon, azért jobb egy viszonylag rendezett otthonban felkészülni a másnapra, kipihenni a dolgos hétköznapok fáradalmait, vagy együtt „családkodni”.:-)

Élj káosz nélkül!

Figyelj ezekre az apróságokra, és máris rend honol majd az otthonodban!

Kezdjük az ágynál!

Ha beveted az ágyat, máris egy kicsit közelebb lehetsz az áhított rendhez. Habár kapunk felmentést az alól is, ha néhanapján éppen kihagynánk a beágyazást

Pakold el!

Nem tudom, más hogy van vele, de én elég nehezen viselem az itt meg ott hagyott ruhák látványát. Az egyes ruhadaraboknak a szekrényben a helyük. Ha azonban van néhány olyan „gönc”, amit a szekrénybe már nem tennél, mert már nem tiszta, de még a szennyestartó kosárba sem, mert még felvennéd, akkor trükközz. Nevezz ki a hálóban egy puffot, széket, amire ezek a ruhaneműk kerülnek. Esetleg szerezz be egy szobainast, így még esztétikusabb lesz a látvány.

Ne hagyd, hogy felgyűljön!

Ha egy mód van rá, ne hagyd, hogy a szennyes ruhák fenyegető heggyé tornyosuljanak a fürdőszobádban! A szennyeskosárból kifolyó ruhadarabok nem nyújtanak épp szemet gyönyörködtető látványt…

Ne hagyd a vasalt ruhát másra…

Már csak azért sem, mert valószínűleg senki nem fogja helyetted kivasalni a kimosott ruhákat. De arra azért jó, ha odafigyelsz, hogy ne tornyosuljanak a vasalásra váró holmik az ágy, szoba közepén. Ha lehet, rejtsd őket egy ízléses tárolóba, amíg nem jut időd a holmik kivasalására.

Pakold össze, még este!

Ha jót akarsz magadnak, legyűröd az esti fáradtságot és még aznap összepakolsz a konyhádban. Elmosogatsz, elpakolod a tiszta edényeket, akár a szárítóról, akár a mosogatógépedből. Másnap sokkal könnyebben indul majd a nap!

Vidd ki!

Te is megfigyelted már, hogy ha csak a szemetet viszed ki a konyhából, fürdőből, máris tisztábbnak, rendezettebbnek tűnik a környezeted?

Figyelj a „mellékesre” is!

Talán viccesnek tűnhet, de ha a lakásban a mellékhelyiség nagyjából rendben van, ha úgy tetszik, tiszta és illatos, az máris sokat dobhat a lakás állapotán.

Tervezz előre!

Gondoltad volna, hogy ha előző este kikészíted a másnapi ruhádat, máris tettél valamit a káosz felszámolásáért? Hiszen így nem landol az ágyadon vagy a szoba közepén a ruhásszekrény tartalma.

Éljenek a kosarak, ládikók és társaik!

Rendszerezd a dolgokat, és ehhez szerezz be kis kosarakat, dobozokat, amikbe az apróságokat, vagy akár a nagyobb holmikat is pakolhatod!

Légy erős és tartasd magad!

A legnehezebb, hogy a fenti tippeket, pláne, ha már van egy kidolgozott stratégiád, betartsd! Pedig csakis így érhetsz el eredményt, már ami otthonod „káoszmentesítését” illeti!

A rendhez, vagy majdnem rendhez általában hozzátartozik a rendszeres szelektálás. Ehhez itt kaphatsz tippeket!

Ötlet: brigitte.de

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Édes paradicsomi csavar – különleges desszertek paradicsomból

A paradicsom a legtöbb konyhában sós ételek alapja – levesek, mártások, tészták, pizzák szinte elképzelhetetlenek nélküle. De mi lenne, ha most egy egészen új oldaláról ismernénk meg? A paradicsom édeskés-savanykás ízvilága és selymes textúrája lehetővé teszi, hogy meglepően jól működjön desszertként is – csak a megszokott kereteken kell túllépnünk.

Amikor a bal kéz dominál – A balkezesség előnyeiről és hátrányairól

Mi a közös: a görög filozófus és polihisztor Arisztotelész, a mérnök és futurista Nikola Tesla, a klasszikus korszak egyik legkiemelkedőbb zeneszerzője Mozart, a holland posztimpresszionista festő van Gogh, az Egyesült Államok 44. elnöke Barack Obama, a hírneves talkshow-műsorvezető Oprah Winfrey, vagy éppen a sikeres amerikai színésznő és filmrendező Angelina Jolie-ban? Mindannyian balkezesek (voltak). Mit jelent és mivel jár együtt a balkezesség?

Ne várd meg, amíg megtörténik! – Előzd meg az otthoni baleseteket!

A felmérések szerint: éves szinten megannyi megelőzhető baleset - súlyosabb esetben akár haláleset is- kötődik az otthonokhoz, melyeknek többsége néhány óvintézkedés bevezetésével, nagy eséllyel megelőzhető (pl. fulladás, különféle sérülések, esések, mérgezés). Az ingatlanbaleseti adatokból kiderül, hogy évente több millió (!) ilyen jellegű sérülésre kerül sor; ahogy az is, hogy az összes megelőzhető sérülésekkel szorosan összekapcsolódó halálos kimenetelű esetek 78 százaléka otthon történik.