Az összehasonlítgatás ártalmai - Akire a legjobban hasonlítasz: az te magad vagy!
Az összehasonlítgatás szokása a közösségi média színrelépése előtti időkben is aktív volt, ma viszont a fénykorát éli. Többekkel előfordult már az, hogy görcsbe ránduló gyomorral szemlélte mások online prezentált életét, miközben elbátortalanodást, szomorúságot, dühöt érzett magában. Ilyenkor az első gondolatok egyike az, hogy: „Hol vagyok én hozzá képest?” De mennyire is van ez rendjén?
A Masters Counselling szakember csapata egyenesen toxikusnak nevezi az összehasonlítgatás bevetté idomult szokását, mely erőteljes negatív hatást gyakorolhat az önértékelésre és a mentális egészségre egyaránt.
Vajon milyen pszichológiai erők mozgatják ezt az összemérő ingert?
Ezek javarészt olyan negatív előjelű érzelmi lenyomatokban csapódnak le, mint: az alkalmatlanság érzése, az irigység vagy éppen a szorongás. Mégis fontos megértenünk, hogy ez egy olyan pszichológiai tendenciaként tartható számon, mely mélyen beleivódott az emberi tapasztalatokba. Az ősidőkben az összehasonlítás egyfajta túlélési mechanizmus szerepet öltött magára, mely révén az emberek felmérhették a csoporton belüli státuszukat, társadalmi kapcsolataikat, érvényesítsék igényeiket. A 21. századi közösségi média által „uralt” világban viszont látványosan felerősödött ez a szokás, mely újszerű mentális kihívások elé állítja az ebben résztvevő feleket.
Természetes emberi vágyunk az, hogy a társaink elfogadjanak, elismerjenek bennünket, így egy idő után megszokottá vált számunkra az, hogy a körülöttük élők „értékét” a különféle teljesítmények, elért eredmények, anyagi javak, és legkevésbé sem utolsó sorban: a külső megjelenésük alapján mérjük fel.
A szakemberek megjegyzik, hogy ez leggyakrabban elégedetlenségek egész sorát indíthatja útnak, hiszen amikor elérkezik valaki egy „fellélegzési fázishoz”, melyben „jóváhagyták” érdemeit, jön valaki más, aki még szembetűnőbb, még figyelemre méltóbb babérokra tör. Az egyének pedig összetörnek a rájuk nehezedő elvárások mázsás terhei alatt, hiszen, ha megszakadnak sem tudnak mindig és mindenkit überelni.
Hiába vásárolt egy menő új autót, a szomszéd hamarosan egy még tetszetősebb példánnyal „premier-parkol.” Hiába fektet nagy hangsúlyt az önfejlesztésre és képzésekre, mégis egy kolléga kapja meg a hőn áhított előléptetést és az ezzel járó egyéb előnyöket. Mindhiába posztol mindenki számára hasznos, a közösség ügyét szolgáló tartalmakat, mégsem akaródzik feljebb kapaszkodni a lájkok száma - mert a közösségi médiabeli szomszéd posztja mindig zöldebb. Bár sikerült megszabadulnia a fölös kilóktól és folyamatosan törekszik arra, hogy ápolt legyen, mégsem érkezik annyi elismerő szó az irányába, amennyiről úgy véli, megérdemelné. És a sort még hosszan folytathatnánk, azonban a valódi kérdés az, hogy:
Milyen megoldásokkal győzhető le ez a mérgező tüskéjű szokás?
A Master Counselling tanácsadói szerint, annak elérése érdekében, hogy megszabadítsuk magunkat ettől a negatív „hagyománytól”, leginkább olyan stratégiákra van szükségünk, melyek elősegítik: az önismeretet, az együttérzést és a személyes növekedést.
Első lépésként fel kell mérni, hogy milyen hatásokat észlelünk, az összehasonlításból adódóan, az érzelmeinkben, gondolatainkban és a jóllétünkben. Erre azért van szükség, mert amennyiben sikerül beazonosítani a mintákat, a kiváltó tényezőket, és a hiedelmeket, melyek életben tartják az összehasonlítgatás szokását, hatékonyabban fel lehet venni ellenük a harcot.
A megerősítést érdemes kívülről befelé irányítani, vagyis ne a másokkal való összevetés révén határozzuk meg egyéni értékeinket, hanem inkább fordítsuk figyelmünket a személyes fejlődésünkre. Ebben szolgáltat támpontot az is, ha egyéni és releváns célokat állítunk fel, és mindezt a saját képességeinkhez, adottságainkhoz igazítjuk. Amennyiben egyedül nem megy, akár egy terapeuta segítségét is kérhetjük, aki szakmai támogatásával segít bennünket mérgező szokásaink kezelésében.
