2023.12.03. 12:30:12 5899 239

Álom, édes álom! – Élet, késés nélkül!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Három kisgyerek és egy „csak 5 perc”, „mindjárt felkelek”, mindig, mindenhonnan elkéső férj mellett a reggelek habár nagyon csodásak, de ezzel együtt rendkívül izgalmasak is, a szó legjobb és legrosszabb értelmében is. Nyilván én is ludas vagyok, hiszen hiányzik belőlem a megértés.

Késés - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Késés

Mert egyszerűen nem bírom ép ésszel felfogni, miért az a reggeli 5 perc ment meg valakit a napközbeni elalvástól, ami a másikat a totális elkésés sötét bugyrába taszítja. Nem értem, miért kell a reggeli feszültséget még tetézni azzal, hogy 4.gyerekként még egy felnőttre is várni kell. Azt hiszem, túl nagy falat nekem ennek a megértése, úgyhogy inkább megpróbálok néhány jótanácsot összegyűjteni azoknak, akik – akár direkt, akár véletlenül – mindig , mindenhova késve érkeznek.

  • Ismerd fel! És ismerd el! Ahogy minden más negatív tulajdonságot, úgy a késésre való hajlamot is fel kell ismernie az érintettnek. Aztán persze el is kell ismernie, hogy ő bizony a késősek táborát erősíti és beismerni, hogy ez bizony nem jó, pláne, ha más emberek időbeosztására is hatással van. Végül pedig, ha mindez megtörtént, el is kell határoznia magát és ezzel együtt akarni is a változást.

  • Nem megúszható! Igen, sajnos, a rendelkezésre álló idő beosztása, a nap, hét, hónap megtervezése nagyon is fontos, ha szeretnénk időben odaérni mindenhova, illetve időben elvégezni minden feladatot. Talán első hallásra viccesnek tűnhet, de akár az elején akár le is mérheted az idejét egy-egy tevékenységnek, hogy tudd, mire mennyi időt kell szánnod, mondjuk a reggeli készülődés alkalmával.

  • Csak semmi lazsálás! Légy következetes és szigorú magaddal! Ügyelj rá, hogy betartsd a feladatokra szánt időt és lehetőség szerint ne a neten való szörfölgetéssel menjen el az idő, hanem összpontosíts a valódi feladatra!

Forrás: brigitte.de

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...