Adakozni jó, de szeretni ki fog?
A karácsony és a téli időszak évről évre előhozza, kidomborítja az érzelmeket. Ki azért néz magába, mert a családjáért hálás, ki pedig azért, mert már nem maradt esetleg senkije. Nehéz és mégis szép évszak ez, minden őrült év végi hajtásával és ünnepével egyetemben. Mindenki próbálja az ünnepekig lezárni azt, amiről úgy érzi, már nem hurcolhatja át az új esztendőbe. Mindenki igyekszik letenni a terheit. Ezek a terhek bizony nem csak fizikaiak és nem csak munkával és pénzügyekkel kapcsolatosak. Elég gyakran olyan nyomasztó lelki problémák, amelyek ilyenkor fokozottan tűnnek fel, és derül ki, hogy egész évben csak próbáltunk nem odafigyelni rájuk.
Nagyon sokan érzik úgy, hogy ez a segítés időszaka. Ki így, ki úgy próbál enyhíteni a bajba jutott emberek nehézségein. Nagyon sok jószívű embert ismerek én is, akik néha erejükön felül is képesek gondoskodni másokról, rászorultakról. Jómagam is gyakran vetem be a lehetőségeimet, és karolok fel valakit, ha gondja adódik. Úgy érzem, ez szinte már kötelességem. Nagyon jó érzés, hogy hálás vagyok azért, amim van, és képes vagyok ellátni magamat, ebből pedig adni is tudok. Amíg ez a helyzet, addig nagy baj nem lehet. Mindig legyen annyim, ami nekem elég, és amire nekem már nincs szükségem, azt másnak tudjam adni.
Nagyon sokat foglalkoztunk és fogunk is azzal, ki hol és hogyan tud adományozni. Jönnek a fagyok, a hidegek, sokan maradtak fedél nélkül. Ha megtehetjük, akkor próbáljunk meg odafigyelni a környezetünkre is. Sok a gyermekét egyedül nevelő szülő, rengeteg a magányos idős ember. Ők is igénylik az odafigyelést, a segítséget. Azonban segíteni ilyenkor nem csak tárgyakkal lehet. Néha talán nem is ez a legfontosabb. Ezeknek az embereknek talán nem is a kézzel fogható dolgok hiányoznak a legjobban. Leginkább szeretetre és társaságra vágynak. Egy kis figyelemre és emberi jó szóra, melegségre, ami takaróval nem pótolható, mert a szívünkben lakozik.
Figyeljünk egymásra. Ha van a környezetünkben olyan ember, akiről tudjuk, hogy magányos, keressük meg a lehetőséget, hogy kapcsolódjunk egy kicsit vele. Egy frissen sütött süti és egy meleg tea csodákra képes. Nem csak az utcán rekedteknek. Nekik viszont még sokkal inkább hiányzik a jó szó, a figyelem és a tisztelet. Igen. A tisztelet. Gyakran nem az adományok jelentik a legnagyobb segítséget, hanem a tisztelet.
Ha nem fordulunk el a másiktól, attól, aki így is megalázva és eltaposva érzi magát, szégyelli a kilátástalan helyzetét. A legtöbb embert nem a sajnálat emel fel a porból, hanem a tisztelet. Ha megérzi, hogy többet várnak el tőle, talán el is hiszi, hogy többre képes. Ennél nagyobb segítség meg nem kell egy félrecsúszott embernek. Kell egy kéz, ami felemeli őt és akkor talán elhiszi, hogy sokkal többet érdemel, mint ami eddig osztályrészül jutott neki. Ezt soha nem felejtsük el. Az ünnepek alatt és az ünnepeken túl sem.
