2018.12.10. 16:48:54 12418 402

Válogatós (lett) a gyerek? – Elő a kreativitással, kézügyességgel!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Hát, eljött ez az idő is! Az eddig jól evő, majdnem mindent megkóstoló gyermekünk bizony (ha szerencsénk van, csak) alkalmanként válogat. Az eddigi nyugodt evések már-már folyamatos könyörgésekké csaptak át! Mit tehetünk ilyenkor?

Válogatós gyerek - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Válogatós gyerek

Hát, vagy tovább könyörgünk, aminek persze hosszú távon nem pont az lesz az eredménye, amit mi szeretnénk. A gyerkőc hozzászokik ehhez a „körbeudvarláshoz”, és bizony, csak hosszas kérlelés után lesz hajlandó majd magához venni néhány falatot. Esetleg rögtön más, számára kedvesebb fogást tálalunk az apróság elé, hogy legalább egyen valamit. Persze, ezzel megintcsak saját magával szúr ki a lelkes szülő, hiszen a gyermek ezután elvárja, hogy mindig valami fogára való kerüljön az asztalra! Vannak a kemények, akik szemrebbenés nélkül veszik el a gyerek elől a szinte sértetlen tányért, illetve ételt, és széles mosollyal közlik gyermekükkel: akkor egészségedre! És mehet mindenki a dolgára, ki teli pocakkal, ki korgó gyomorral.

Ha egyik megoldás sem tetszik…

Akkor elő a kézügyességgel, kreativitással, és ha az ételeken nem is változtatunk, rukkoljunk elő valami újjal, mondjuk a tálalás területén! Mert a kicsiknek nem csak az íz, hanem az is fontos, hogyan is mutat az éppen aktuális étel a tányérjukban! Ha „egyedül nem megy”, meríts ihletet a lenti videókból!

Forrás: youtube.com

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Egy falatnyi tavasz – illatos, szaftos, üdítően könnyed desszert

A répatorta sokak számára a húsvét egyik kihagyhatatlan süteménye, de ez a változat egészen új élményt ad azoknak is, akik eddig csak a klasszikus verziót ismerték. Szaftos, illatos, enyhén fűszeres, mégsem nehéz – és pont annyira édes, hogy bűntudat nélkül is élvezhető legyen.

Nem csóka, hanem csoda – Az articsóka gyógyító titkai

„Csókai csóka, vak varjúcska, Komor kőszál kőlakója…” – ki ne emlékezne Móra Ferenc játékos verssoraira? És ki ne hallaná meg fülében a „csóka” szó zenéjét, ha először találkozik az articsóka névvel? Mert valóban: első hallásra inkább tűnhet madárnak, mint zöldségnek. Azonban az articsóka – a maga tüskés, bogáncsszerű külseje mögött – valóságos táplálkozási és egészségügyi kincsestár. A fészkesvirágzatúak családjába tartozó növény nemcsak a tányérokra kívánkozik, hanem egyre gyakrabban bukkan fel természetgyógyászati ajánlásokban is. Nézzük, mit érdemes még tudnunk erről a különleges növényről.

Viszket, hámlik, pirosodik: mit tehetünk az ekcéma ellen?

Az ekcéma görög eredetű szó, amely hólyagos bőrelváltozásokat jelöl. Orvosi szempontból bőrgyulladásként vagy dermatitisként is emlegetik, és gyakran egyfajta túlérzékenységi reakcióként jelentkezik. Az allergiás bőrtünetek hátterében olyan gyakran használt termékek állnak, mint a parfüm, testápoló, dezodor, körömlakk vagy egyes gyógyszerek. A nikkel, amely sok bizsuban megtalálható, szintén sűrűn bizonyul kiváltó oknak – a becslések szerint minden tizedik nő érzékeny rá. Mit érdemes még tudnunk az ekcémáról?