„Nem akarok dolgozni” – csendes lázadás a munkahelyeken
Nem hangos tiltakozás, nincs sztrájk, nincsenek transzparensek. Csak egyre több ember, aki pontosan annyit dolgozik, amennyi a munkaköri leírásában szerepel – és semmivel sem többet. A „nem akarok dolgozni” nem lustaság, hanem üzenet. Egy halk, de annál erősebb reakció arra, ahogyan a munkahelyek működnek.
Nem a munka ellen, hanem a kizsigerelés ellen
Sokan félreértik a jelenséget. Nem arról van szó, hogy az emberek ne akarnának hasznosak lenni, vagy ne lenne bennük ambíció. Inkább arról, hogy elfáradtak. A túlórák normalizálása, az állandó elérhetőség és a „csináld szívvel-lélekkel” elvárás egy ponton visszaüt. A csendes lázadás nem felmondás, hanem önvédelem.
Csendes visszavonulás, magyar módra (quiet quitting)
A közösségi médiában így írják le azt, amit sokan már évek óta csinálnak. Nem kilépés, hanem határhúzás: nincs esti e-mail, nincs hétvégi telefon, nincs extra feladat elismerés nélkül. A dolgozók nem eltűnnek, csak visszaveszik azt, amit korábban túl bőkezűen adtak – az idejüket és az energiájukat.
Amikor a motiváció elfogy
A motiváció nem végtelen erőforrás. Ha nincs visszajelzés, fejlődési lehetőség vagy valódi megbecsülés, akkor előbb-utóbb kiürül. Ilyenkor a „nem akarok dolgozni” érzés nem hirtelen jön, hanem hosszú hónapok alatt épül fel. A kiégés előszobája gyakran csendes és láthatatlan.
Mit tehetnek a munkahelyek?
A kontroll szigorítása ritkán megoldás. A bizalom, az átlátható elvárások és az emberi tempó sokkal többet érnek. Azok a munkahelyek, ahol lehet nemet mondani, pihenni és hibázni, ritkábban találkoznak csendes lázadással.
Lázadás vagy új egyensúly?
Lehet, hogy nem forradalom zajlik, hanem újrarendeződés. A dolgozók nem kevesebbet akarnak, hanem fenntarthatóbban. A „nem akarok dolgozni” talán inkább azt jelenti: nem így, nem ennyit, nem bármi áron.