Miért felejtünk?
Az emlékezet és a felejtés összetartoznak, együttesen formálják az egyének életét, személyiségét. Egy összetett folyamatról beszélünk ez esetben, amikor a tapasztalatok a memóriában kódokká, programokká formálódnak (pl. szagok, hangok, események, képek stb.), tárolódnak, és szükség szerint előidézhetővé válnak. Hiszen a memória tulajdonképpen egyfajta információraktározó szereppel bír, melyben az agyban található neurotranszmittereknek kulcsfontosságú szerep jut – lévén, hogy ezek a hírvivő molekulák szüntelenül az adatok szűrésén és memóriában történő tárolásán dolgoznak.
Ez egy rendkívül dinamikus művelet, melynek sikerét egy sor tényező befolyásolja. E komplex biológiai-pszichológiai folyamat során az előagy egyik része a hippokampusz feldolgozza és kódolja a környezetből felvett információkat, és az agykéregben megtarthatóvá, visszanyerhetővé alakítja.
Arról kevésbé szoktunk beszélni, hogy az egészséges emlékezethez bizonyos mértékig a felejtés is hozzátartozik. Amikor viszont krónikus memóriazavarról vagy memóriavesztésről van szó, akkor nagy valószínűséggel a szükséges impulzusokat továbbító acetilkolin nevű memória neurotranszmitter károsodott. Súlyosabb esetekben (pl. Alzheimer-kór) az acetilkolin sérülése mellett a kéreg fokozatos leépülése is képbe lép – ilyenkor az agy toxikus anyagokat vesz fel. A kutatók a súlyos, sejtpusztító és visszafordíthatatlan patológiájú Alzheimer-kór korai felismerésében látják az egyetlen reményt a gyógyuláshoz, megelőzéshez. Bár vannak felcsillanó remények, ugyanis a szakorvosok a kutatókkal karöltve már dolgoznak egy olyan vakcina kifejlesztésén, mely hatékony lehet. Ettől a szertől azt várják, hogy blokkolja az agyban történő méreganyagok felhalmozódását, és őrizze meg a memóriához nélkülözhetetlen idegrendszeri kapcsolatokat (lásd például a fentebb tárgyalt acetilkolint).
De vajon miért felejtünk? Egyelőre csak hipotézisek vannak e kérdés megválaszolására. Az egyik ilyen feltevés szerint a memóriakód eltűnt, már nem elérhető. Más meglátások szerint viszont az információ még mindig tárolva van a memóriarendszerben, ám valamilyen okból kifolyólag nem lehet előhívni. A felejtést (főként a rövid távú memória esetében) leginkább a memórianyom, azaz az idegrendszeri változások valamilyen formájának elhalványulása, esetleg lassulása idézheti elő. Az ma már vitathatatlan tényként van kezelve, hogy amennyiben hosszú idő telik el a tanulás, információbefogadás és annak felidézése között, akkor a memória már hajlamos kevésbé felidézhetővé válni. Ez az úgynevezett nyomromlás elmélet.
Meglehet, hogy Nietzsche meglátása a felejtés kapcsán (tudniillik: az ember feledékeny állat) ma is aktuálisnak tekinthető, amikor azt mondta, hogy a felejtés egy elemi élettapasztalat, ami ifjúkorunktól kezdődően végigkíséri egész életünket.