Magyar specialitás, amit Te is imádsz karácsonykor. Mi az?
Elválaszthatatlan a karácsonytól. Szívmelengető emlékeket ébreszt, mindenkinek van vele egy sztorija, rengeteg ízben kapható, dédanyáink maguk főzték és az év többi részében lehetetlen beszerezni – na mire gondoltunk? Naná, hogy a szaloncukorra!
Decemberben egyre többet gondolunk a szaloncukorra. Ki sóvárogva, ki gyönyörködve, ki pedig az üres papírhalomra tekintve, egy parányi bűntudattal a diéta miatt. De mi a története ennek a különleges édességnek?
Igazi magyar szokás
A szaloncukor maga nem kifejezetten magyar találmány, ám fenyőt díszíteni vele egyértelműen a magyarok kezdtek. Ebből adódóan pedig az is hungarikum szintű hagyományos szokás, amikor a gyerekek (és a felnőttek, de azt is rá lehet fogni a gyerekekre :) ) kieszik a fán csüngő papírokból az édességet. Ehhez kapcsolódó művészeti verseny, hogy ki tudja legszebben helyreállítani az üres papírt, mintha továbbra is édesség lengedezne benne. Ezzel egyébként óriási csalódást okozva a következő szaloncukor-orvvadásznak. ##Na de viccet félre téve: innen származik a szaloncukor! Egészen a 14. századi Franciaországig nyúlik vissza a karácsonyi édesség őse. Annak idején a franciák fondant cukormasszát készítettek, cukorszirup alapos felfőzésével. Szóval kristályos volt, kemény volt, igen édes volt – de nem volt rajta csokoládé bevonat. Egy fél évezreddel később, a 19. század elején Magyarországra is eljutott a szaloncukor. A Németországból bevándorló cukorműves mesterek hozták magukkal. Innentől pedig óriás népszerűségre tett szert. Természetesen a háziasszonyok otthon is igyekeztek előállítani a cukrászati finomságot, így hamar szakácskönyvek népszerű elemévé vált – ekkor már közel húsz féle ízvariációban. A neves cukrászdáknál pedig szinte kötelező volt, hogy mindenkinek legyen saját, titkos, különleges szaloncukor receptje. Jellemzően ekkor már csokoládé bevonat került a cukros belső köré.
Az igazi különlegesség: a csomagolás
A csomagolás nagyon fontos szerepet kapott kezdettől fogva, hiszen ez különböztette meg leginkább az édességet a többi bonbontól. A sztaniolpapír eladása csúcsokat kezdett dönteni a papírgyárok életében, a 19. századra már közel ezer féle verzióból válogathattak a cukrászdák. A cukrászinasok boldogsága talán nem volt felhőtlen: ők rojtozták kézzel a kis papírok végét. Később a gépesítés segítette a monoton feladatot, ricselő gép nevű rojtozóval könnyebben haladt a cukrászinasok ünnepi munkája. A papír egyébként nagy kincs volt a háztartásokban. Kevésbé tehetős családok a sztaniolt szépen kisimítva eltették, és következő években házilag készített szaloncukorral töltötték meg. Ahol az édesség kevésbé fogyott, ott sem maradt le a karácsonyfáról. Ezeknél a házaknál sokszor egész dióval helyettesítették a sztaniolpapír tartalmát.
De miért éppen szalon?
Nevét a polgári családok ünnepéhez kapcsolódóan kapta. Ők a szalonban állították fel fáikat, ott kínálták vendégeiknek ezt a különleges édességet is. Mint maga a cukorka, a neve is a németek által érkezett hozzánk, a Salonzuckerl szóból ered.
Majd beindult a fogyasztói társadalom kiszolgálása
Az ötvenes évektől megindult a nagyüzemi gyártás is, eleinte viszonylag szűk termékkínálattal. Napjainkra már a szaloncukor-kultúra átalakult, mondhatni megfordult. A cukrászdák jellemzően nem bíbelődnek a kézműves előállítással, a nagyüzemi gyártásból viszont végtelen számú íz kerül az üzletek polcaira. Manapság a nagy édességgyártók versengenek a legjobb ízek előállításával – mint anno a neves cukrászdák tették.