Hogyan éljünk túl egy szakítást?
Igazság szerint, ezen a gondolaton folyton elnevetem magamat. Pedig, lássuk be, egy szakításon, pláne, ha tényleg fülig szerelmes az ember, semmi vidámkodni való nincs. Nekem mégis egy kicsit ironikusan felderül a képem erre, mert mindig a Bridget Jones naplója jelenete jut eszembe. Amikor napokig magába roskadva hever a szobájában, mélyen beletemetkezve a bánatába és nem kevés édességbe. Ezen már csak röhögni lehet, egy óriási pohár bor kíséretében, meg egy jókora fagylaltos bödönnel, annyira fáj. Igaz?
Igen, lehet ezt így is csinálni. A klasszikus filmes fordulatú "fájdalomcsillapítás" valóban ez. Nincs mese. Ha padlóra kerülsz, nyugodtan próbáld csak ki. Ilyen esetben ne fogd vissza magadat. Jöhet egy igazi bőgős film, a Bridget Jonest pedig ki ne hagyd! Hiába tagadod, úgyis tudjuk, hogy minden nőnek ez az egyik nagy kedvence.
Nálam meg nem véletlen most ez a cikk téma. Tegnap szakítottam. Most pedig merengek itt az irodában kuporogva a gépem előtt a kislányom mellett, aki jött velem dolgozni. Vajon mennyire sorsszerű, hogy engem folyton a Szex és New York Carrie - jéhez hasonlítanak, amióta csak az eszemet tudom. Valóban, mintha testvérek lennénk. A kettőnk karaktere annyira hasonlít, még a hajkoronánk is, hogy aki csak egy picit is ismeri a filmet, az azonnal döbbenten bámul rám: mintha ikrek lennénk. Ja, igen, és még írok is! Nos, hát ennél több már nem is kell. Illetve kicsi lány korom óta színésznő szerettem volna lenni.
Szóval, Carrie, és az ő Big-je. Pont így jártam. 22 év után találkoztunk újra és legelső alkalommal megcsókolt, köszönés helyett. Lefagytam. Nem igazán erre számítottam. Azt hittem, haragszik rám. Ugyanis 22 évvel ezelőtt, amikor ő próbált közeledni hozzám, én nagyon megijedtem ettől az erős vonzalomtól. Egy árva szó nélkül tűntem el akkor. Most bukkant fel az életemben újra. Ugye, milyen romantikus? Valóban az is volt. Néhány eszeveszetten boldog hónapig, amíg naívan elhittem a mesét, hogy mi egy pár vagyunk és csak rám várt 22 évig. Hát, a mese másfél évig tartott. A vége teljes kiborulás. A "majd lesz egyszer valami"-nél nem léptünk tovább. Mintha csak én írtam volna Carrie történetét! Nem csak a filmvásznon lehet jó nagyokat zuhanni. Az élet olykor sokkal kacifántosabb egy kitalált történetnél.
Hogyan lehet túlélni egy szakítást? Igazság szerint a mérhetetlen mennyiségű fagylalton és a bőgős, romantikus filmek nézésén kívül iszonyatosan sok erő kell ehhez. Hagyd, hogy fájjon! Néhány nap teljes kiborulás megengedett. Ha jól "kifájtad" magadat, akkor vegyél egy nagy levegőt, majd nézz körül mi az, ami valóban a legfontosabb számodra az életben. Nekem a kislányom. Nincs is nála fontosabb. Érte bármire képes vagyok. Így aztán itt ülök mellette, visszafojtom a könnyeimet, jókat beszélgetünk, játszunk, amikor épp nem dolgozom, és mindjárt elindulunk ebédelni. Este pedig jógázom. Ahogy minden áldott nap, reggel és este. Nagyon fontos lett ez számomra. Egyensúlyra lelek benne. Megnyugtat. Kitisztítja a fejemet, a lelkemet és a testemet is rendbe teszi. Majd leülök és megtervezem a céljaimat az életben. Lépésről lépésre el is fogom érni őket, akár van mellettem egy Big, akár nincs. Az én életem sohasem egy férfitől függött. Ezután sem fog megtörténni.
