Halogatsz vagy a tökéletességre törekszel?
A Harvard egyik tanulmánya szerint a fiatalabb korosztály körében egyre szélesebb körben jelentkező pszichés betegségek növekedése elsősorban a önmagukkal szemben támasztott – rendszerint irracionális – elvárásokból és a gyakori önbíráskodásból fakadhat. A kutatók rámutatnak arra, hogy mindezen elvárásokat olyan kortárs mítosz elsajátítások mozgatják, amelyek a tökéletesség hajszolásának irreális igényéből építkeznek.
Az abszolút tökéletesség elérésének célja ugyanis lehetetlen, ám ennek ellenére sokakat foglalkoztat a megvalósíthatatlan megvalósítása. Akik pedig az eszme megszállottjaivá válnak, folyamatosan sóvárogják mások elismerését, és vélt vagy valós alkalmatlanságaik, hibáik esetén szoronganak, esetleg szégyent és bűntudatot éreznek.
A felsőoktatásban résztvevők – 1989 és 2016 közötti – megfigyelése során több típusú perfekcionizmusra derült fény. Paul Hewitt és Gordon Flett a tökéletességre törekvés kapcsán a következő változatokra lettek figyelmesek:
énközpontú/én-orientált perfekcionizmus – mely esetben a személyre szabott elvárások magasak,
társadalmilag előírt perfekcionizmus,
kifelé irányuló perfekcionizmus – mások által támasztott elvárásoknak való megfelelés.
A kutatás vezetői szerint legagasztóbb képet a társadalmilag előírt perfekcionizmus festette, mely miatt az érintetteknek a legsűrűbben kell megküzdeniük valamilyen mentális betegséggel (pl. depresszió, szociális szorongásos zavar, esetleg öngyilkos gondolatok). Figyelemre méltó az a megfigyelés, mely hangsúlyozza, hogy sok intelligens, lelkes és céltudatos ember élete és karrierje, az esetek többségében a magas szakmai követelmények miatt siklik ki.
Hogy milyen kapcsolat van a perfekcionizmus és a halogatás között?
A meglátások szerint a tökéletességre törekvés és a prokrasztináció, vagyis a halogatás a legkevésbé sem állnak távol egymástól. Elsősorban azért, mert a makulátlan eredményre, a hibátlan teljesítményre törekednek, melybe nem férhet bele egyetlen apró kifogásolnivaló sem. Emellé az elvárás mellé pedig örömmel társul az önkritika, a negatív önértékelés, az elvárásoknak való állandó megfelelés igénye, és nem utolsó sorban a folyamat során rendszeresen felbukkanó kételyek és aggodalmak. Ebből kifolyólag viszonylag sokszor hosszabbítják a határidőket, nyújtóztatják a lezárást.
Vannak azonban a perfekcionizmusnak olyan alkalmazkodóbb aspektusai is, melyben csökken a halogatás mértéke. Ez esetben több ösztönzőleg ható tényező is közreműködhet abban (pl. fizetésemelés, előléptetés, kiváló osztályzat stb.), hogy sor kerüljön a projektmunka vagy egyéb feladatok határidő előtti befejezésére. A negatív halogatást a legtöbb esetben a társadalmi előírásoknak, valamint a másoknak való már-már kényszeres megfelelés mozgatja. Ezzel szemben az én-orientált perfekcionizmus akár pozitív is lehet, hiszen az egyén által kitűzött célok megvalósításán való ügyködés, önhatékony és képességjavító iparkodás hevíti. A negatív halogatás esetében az aggodalmak, félelmek dominálnak, míg a halogatás-kiiktató, többnyire pozitív perfekcionizmus során a személyes törekvések felülkerekednek a visszahúzó erővel bíró feszengés, kétségbeesett bizonyítani akaráson.
A Queenslandi Egyetem tanulmánya szerint semmi kivetnivaló nincs abban, ha egyénenként a lehető legjobban szeretnénk kihozni magunkból – legyen szó bár tanulmányokról, továbbképzésekről, karrierépítésről, családban és közösségben való helytállásról. Azonban a tökéletesség elérése, a hibátlanságra és tévedhetetlenségre való törekvés (mely emberként nem lehetséges) temérdek esetben nem előrevivője, hanem gátló tényezője a sikernek.
Építő jellegű lehet a tökéletesség helyett előnyben részesíteni az egészséges fejlődés(vágyat), valamint az ésszerű elvárásokon alapuló célokat. Mindeközben fontos emlékeztetnünk magunkat arra is, hogy a nyomás csökkentése elvezethet bennünket egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, termelékenyebb életvitel kapujához.
