2022.04.11. 15:27:09 5538 282

Donyecki történet
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány, aki magyarnak született. Magyarnak, egy olyan országban, ahol, egy idő után, olyan hatéves kora körül, kezdte úgy érezni, hogy itt valami nincs rendben... Nem értette miért választja el egy határ azoktól az emberektől, akik ugyanolyan nyelven beszélnek, mint ő és a szülei, meg a rokonai és a legközelebbi barátai. Magyar volt, de nem utazhatott abba a gyönyörű országba, ahol mindenki magyarul beszélt csak három évente.

Vonatra várva - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Vonatra várva

Szívrepesve várta három évente azt a két hetet, amit abban a csodás országban tölthetett. Élete legboldogabb két hetei voltak. A vonaton ülve sírt minden alkalommal "hazafelé", homlokát a hideg ablakhoz szorítva, és nem tudta eldönteni, hogy melyik "haza" az igazi számára.

Kilencéves kora körül már tudta, hogy ebben a csodaországban van igazán otthon. Akkor még fogalma sem volt hogyan, de tudta, hogy az ő élete itt fog folytatódni. A suli után választhatott, és pár hónapot tölthetett Magyarországon a rokonainál. Itt lett először komoly kapcsolata egy sráccal, akitől megint csak a határ választotta el. Nem tudta hogyan tovább. Felcsillant a remény; egy év múlva felvételizett egy magyarországi fősulira, de nem jutott be. Összetört. Feladta. Nehéz szívvel indult el szeptemberben egy épületgépészeti technikumba, ahova tévedésből nappalira vették fel. Donyeckbe másfél napig tart az út.

Amikor apukájával megérkeztek három napig zokogott, hogy abban a kollégiumnak csúfolt "börtönben" kell élnie. Öt emeletes betontömb, három ágyas "cellák", bennük vasrácsos ágyakkal. A borzalmas olajzöld falakat utálta a legjobban. Meleg víz nem volt a folyosó végén a zuhanyzóban. A konyha...hát azt talán hagyjuk is... A szobatársai, a lányok igyekeztek valahogy lelket önteni belé: nem olyan rossz ez, hidd el! De... Maga volt a pokol...legalábbis ekkor ő ezt így érezte... A suliban döbbenten vette észre, hogy mindenki mosolyog. Először minden alkalommal körülnézett, valaki áll-e a háta mögött, de aztán rá kellett jönnie, hogy mindenki RÁ mosolyog! Kicsit furcsállta a dolgot, de még mindig nem értette.

Napokkal később jött rá: mindenki ismeri őt. A körülbelül 500 ott tanuló diák tudta, hogy Ő az egyetlen magyar kislány az egész technikumban. Hirtelen szakadt a nyakába ez a nagy népszerűség, azt sem tudta mihez kezdjen vele. Idegen társai jöttek oda hozzá a szünetekben: ugye TE vagy az a magyar lány? Igen...rebegte ijedten. Annyira örülünk neked! Ha bármiben segíthetünk azonnal szólj! Jó... Köszönöm - mosolyodott el. Akkoriban nem volt pénz az országban. Amolyan étel jegyekkel jutottak élelmiszerhez az emberek a boltokban. Étel jegye pedig nem volt, mert lakhely szerint nem ott kapta ezeket. Csomag otthonról? Talán egy hónapban egyszer, ha érkezett a szülőktől. Sebaj! Sokan voltak a koleszban. Egy-két csomag napokra elég volt...az egész kolesznak! Egy egész emeletre főztek ilyenkor egy szobába gyűjtögetve mindent, amit csak be tudtak szerezni, együtt.

Esténként a társalgóban üldögéltek, gyertyák mellett. Ilyenkor egész egyszerűen órákra lekapcsolták a villanyt, központilag, városrészenként. A srácok gitároztak. Ki innen, ki onnan hozta a saját országrésze dallamait: kazah, azerbajdzsán, orosz, ukrán, litván, észt... Hajnalokig beszélgettek. Nagyokat nevettek. Játszottak. Tanultak. Együtt.

A lány az első hónap végén boldogan látta, hogy még csak meg sem bukott. Pedig soha életében nem tanult oroszul, magyar iskolába járt. A tanárai imádták és rendszeresen korrepetálták őt mindenből. Másfél hónap után kapott egy telefont, az anyukája hívta. A tanárai döbbenten figyelték( csak a tanáriban volt telefon), ahogy elsírja magát a kagylóval a kezében. Nem értették, egy szavát sem értették. A hívást követve nagyokat nyelve, zokogva, alig bírt megszólalni: felvettek...hüpp...a suliba...hüpp... Budapestre!

Az egész technikum egy pillanat alatt fordult fel: a magyar lány elutazik! Budapestre! Tanulni! Na igen...de mégis HOGYAN?! Péntek reggel volt. Hétfőn kellett jelentkezni a suliban. Lehetetlen! Ez nem fog menni. Jegy? Vonatra? Akkoriban? Felejtsük el... Nézett, teljesen kétségbeesve. Szédült és kavargott a gyomra az aggodalomtól és az örömtől, egyszerre. Ok... Nyugalom... ne aggódj... egy pillanatig se... ITT nem maradhatsz! Neked el kell jutnod oda! Elintézzük! - mondták....és elintézték!

A kislány fel se fogta az egészet, de a szobatársa szombat reggel a kezébe nyomta a vonatjegyét: MENJ! Ott álltak a borzalmas kolesz előtt az autónál, ami kivitte őt a vonatállomásra. Zokogva köszöntek el egymástól. Mindenkivel. A barátai szorongatták a kezét: nagyon vigyázz magadra! Hiányozni fogsz. Te voltál itt az egyetlen magyar kislányunk. De muszáj menned. Ezt a lehetőséget nem szabad kihagynod... A kislány sírva, nehéz szívvel ült be az autóba. Tudta, hogy ide többet nem jön már vissza...meg azt is...hogy élete talán legboldogabb másfél hónapját töltötte ebben a városban...

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...