Az ezerarcú szorongás
A szorongásos zavarokat már az ókor latin és görög orvosai és filozófusai az egészséggel kapcsolatos rendellenességek közé sorolták. A megoldások között pedig már ebben az időben olyan eljárásokat vezettek be, melyek erőteljes hasonlóságot mutatnak a modernkori kognitív pszichológia technikáival. Ha nem is mindig szorongásos zavar megnevezéssel tűnt fel az idők során, mégis a kutatók által jól beazonosíthatónak bizonyultak.
A 17. században Robert Burton: A melankólia anatómiájában tesz említést a jelenségről. Egy századdal később a betegségosztályozással is foglalkozó francia orvos és botanikus Boissier de Sauvages a panofóbiák közé sorolja. Ez utóbbiról akkor beszélünk, ha az egyén hajlamos folyamatos félelemben élni, abbéli hite miatt, hogy valami szörnyűség fog történni vele. Mondanunk sem kell, hogy ez a fajta fóbia rendkívül súlyos hatásokat gyakorol az érintettek mindennapi tevékenységére, sikereire, magánéletére és kapcsolataira egyaránt.
A röviden DSM-ként ismert, mentális zavarokat tárgyaló kézikönyv ötödik kiadása szerint a szorongás élesen elválasztódik a félelemtől. A valós félelem ugyanis a közvetlen fenyegetésre adott válaszreakcióként van számon tartva. Ezzel szemben a szorongás egy vélt, jövőbe vetített fenyegetésérzésként van meghatározva. Arra is fény derül, hogy a(z egészséges vagy adaptív) szorongásos érzelmeknek evolúciós szempontból van jelentőségük, mivel veszélyes szituációban aktiválja a túlélési ösztönöket.
A WHO adatai szerint a szorongás a világ egyik leggyakoribb mentális zavarának tekinthető, amit megerősítenek azok a kimutatások is, melyek szerint a 2019-es évben globális szinten több mint 300 millió ember volt érintett ebben. A legtipikusabb tünetek között megemlíthetők: a túlzó mértékű aggodalom és félelemérzés. Ugyanakkor tapasztalható koncentrációs zavar; ingerlékenység, feszültség és nyugtalanság; olykor a fizikai tünetek is megnehezítik a szorongást (hányinger, hasi fájdalmak, erős szívdobogásérzés, remegés, verejtékezés); továbbá adódhatnak alvászavarok is.
A szorongástípusok is rendkívül széles skálán mozognak, hiszen alig beszélhetünk a szorongás olyan válfajáról, mely kimondottan egyetlen aggodalmi tényezőre szorítkozik. Az úgynevezett generalizált szorongásos zavar például a mindennapi tevékenységek és események miatt érzett túlzó aggodalmat öleli fel. De a szorongás jelentkezhet pánikrohamként; szociális szorongásként – amikor mérhetetlen félelmet és zavartságot érez valaki különféle társas helyzetekben, illetve helyzetektől. Továbbá kifejezetten figyelemre méltó a szelektív mutizmus, melyben az érintettek bizonyos társadalmi helyzetekben beszédképtelenné válnak, noha szűk környezetükben gördülékenyen kommunikálnak. Az előbbiekben csak néhány szorongáspéldányt említettünk, ám a sor még hosszasan folytatható.
A kiváltó okok sem minden esetben bizonyulnak könnyen beazonosíthatónak, ugyanis a legtöbb esetben pszichológiai, társadalmi, genetikai és neurológiai tényezők kölcsönhatásairól van szó. Szerencsére akadnak hatékony kezelési módok is a szorongásos tünetekkel küzdők számára, melyek között kiemelt helyen szerepelnek a pszichológiai kezelések, (kognitív viselkedési, expozíciós) terápiák és foglalkozások, ahol megtanulnak farkasszemet nézni a félelmeikkel, szorongáskiváltóikkal. Ez utóbbiak megvalósulhatnak személyre szabottan vagy csoportosan is, sőt, ma már nem csak élőben, hanem online módon egyaránt kivitelezhetők. Nem feledkezhetünk meg a megannyi önsegítő (szak)könyvről, előadásról, személyes (szembenézési-megküzdési) beszámolóról. Mindemellett a szakemberek szerint kardinális szerepet játszhat a kezelések során az öngondoskodás is, mely szakaszban például érdemes: kerülni az alkoholfogyasztást, többet mozogni a friss levegőn, bevezetni egy optimális időgazdálkodási stratégiát, valamint elsajátítani néhány ellazító technikát.
