Arcban a jellem? A „beszédes” arc
Az egyik legismertebb magyar karikaturista, Gáspár Imre portréiról néhány éve úgy nyilatkoztak, hogy az arcban képes megjeleníteni a jellem emblémaszerű tömörségét. Talán ezért kedvelik oly sokan a karikatúrát, ezt az abszurdnak minősített műfajt, és éppen ebből kifolyólag váltja ki a nemtetszések áradatát is. Noha a karikaturista nem kitalálja, hanem „csupán” felfedezi a legjellemzőbb vonásokat, rálát azokra – jegyezte meg a neves karikaturista. Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy miért került érdeklődése és ábrázolása középpontjába éppen az orr? Erre adott válasza röviden, tömören ekként hangzott: mivel ez tekinthető az ember legfőbb, legszembetűnőbb érzékszervének.
Különféle kifejezéseink engednek bennünket arra következtetni, hogy az arc ismérvei és a különféle megnyilvánulások között már régebben is találtak összefüggést. Vegyük például a szemhez kötődő nézeteket – a szem, ami mindent lát, a lélek tükre, ami fel- és kinyílik, csillog, amivel „verni” is lehet, amiben és amivel meglátjuk a „szálkát” mások szemében. És mindenki tudja, hogy miről beszélünk, ha valakiről azt állítjuk, hogy beleüti az orrát valamibe, avagy éppenséggel mindenbe, esetleg milyen érzések lesznek úrrá rajtunk, amikor megorrolunk valakire. Ám hasonló kifejezések övezik a szájat és a fület is.
A Salesforce Research vezető kutatója, Ning Yu szerint az arc az ember legjellemzőbb testrésze, az emberi interakció központja. Amikor például kapcsolatot akarunk teremteni valakivel, esetleg segítő szándékkal vagyunk valaki irányába, akkor az arcunkat az egyén felé fordítjuk. Ellenkező esetben viszont elfordulunk az illetőtől, mely mozdulatunkkal tudatosan, sok esetben pedig ösztönösen tükrözzük érzéseinket (szimpátiánkat, esetleg ellenszenvünket). Az arcunk a legnyilvánvalóbb identitásjegyünk, megjelenésünk fénypontja, mellyel fizikailag és társadalmilag egyaránt megnyilvánulunk. Elsősorban az arca alapján emlékezünk valakire, és amennyiben egy új taggal bővül az ismeretségi körünk, illetve a közösségünk, akkor őt nevezzük „az új arcnak”, a sok régi, immár ismert arc társaságában.
Egy 2020-as tanulmányban Alexander Kachur és kutatótársai arra törekedtek, hogy a személyiségjegyeket az arcképek segítségével elemezzék és értékeljék. Kiindulópontjuk az emberi arc morfológiai és szociális vonásaiból kikövetkeztethető viselkedés és személyiség nézete volt. Megfigyeléseik során több mint harmincezer önkéntes résztvevő arcképét, arcfotóját elemezték. Megállapították, hogy néhány személyiségjegy és érzelmi kifejeződés viszonylag egyszerűen, és relatíve pontosan „leolvasható” az emberek arcáról.
Másmilyen megvilágításba kerül az emberarc objektív jellemzőiből kiinduló személyiségjegy keresés – ilyen példaként az arcszimmetria, amiből állítólag kikövetkeztethető, hogy az illető mennyire hajlamos az extroverzióra (kifelé fordulásra). Az előbbihez kapcsolódig az arc szélesség-magasság arányának vizsgálata (fWHR), amelynek fókuszában az olyan pszichológiai vonások szerepelnek, mint a dominancia, az érzelmi intenzitás, a teljesítményre törekvő hajlam, valamint a megtévesztés, és az agresszió. Több elmélet is született az úgynevezett kraniofaciális (koponya-arci) jellemzők genetikai összefüggéseiről, melyek szerint az arcforma olyan tulajdonságok kialakulásában is szerepet játszik, mint a kockázatvállalás mértéke. Evolúciós megközelítésből például a koponya szupraorbitális szegélynek nevezett része erőteljesen befolyásolhatja az arc vonzerejét.
Az emberi arc a maga összetettségével és különlegességével már önmagában egy teljes világot képez. Esztétikai ismérvei mellett társadalmi megközelítése és értékelése is van. Mert, ahogyan Éles Csaba is fogalmazott a Szemtől szemben az arc titkaival c. írásában: míg a testet felöltöztetjük, addig az arc meztelen marad, így mindenképpen magára vonja a figyelmet. Ez mindannyiunk mikrokozmosza, melyen magunkkal hordozzuk a múltunkat.
