A romantikus szerelem még gyerekcipőben jár
„Egyszer betoppan az életembe az igaz szerelem” fogalmazódik meg sokakban a vágy, ami egyúttal remény is. Ám, több kutató is rámutatott arra, hogy a romantikus szerelem, a romantika egekbe emelő és a világot körülöttünk rózsaszínre festő érzése, amit ma a teljesen természetes kategóriákba sorolunk, valójában nem is olyan régen még nem tartozott a normális és megszokott keretek közé. Akkor hogy is van ez?
Elrendezett házasságok
A holisztikus szemléletéről híres angol szociológus, A. Giddens, szerint bármennyire is természetesnek tűnik ma az, hogy beleszeretünk valakibe, mert irányába sokkal erőteljesebb érzéseket táplálunk, mint mások iránt, nem megszokott. Hozzáteszi: még manapság sem, hiszen még néhány kisebb kulturális közösségben (pl. ázsiai), napjainkban is az „elrendezéses” házasság él. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a rokonok igazgatják a fiatalok útjait, így a szerelem ezekben a kapcsolatokban elenyésző.
A modern kor sajátos „terméke”?
Giddens arra is rámutat, hogy a romantikus szerelemre épülő kapcsolatok csak a legutóbbi, a modern időkben váltak több helyen elfogadottá, népszerűvé. A fejlett, iparosodott társadalmakban viszonylag frissnek tekinthetjük azt, hogy megszokottnak tekintjük a szexualitás szerelemmel való összefonódását. Egyes történészek szerint (lásd például John Boswell) Európa középkorában az emberek többsége korántsem azért kötött házasságot, mert dúlt a láv, hanem – mily meglepő – a vagyon megmaradása miatt. Mindez kiegészült még néhány erőteljes céllal: gyerekeket neveljenek a közös háztartásban, hogy azok később részt vegyenek a családi gazdaságban.
Először a házasság, utána a szerelem?
Viszont mindezen elsőre megdöbbentőnek tűnő házasságkötések során elég sűrűn előfordult az, hogy a házasfelek időközben, vagyis a házaséletük folyamán végül szerelmesek lettek egymásba, és egymástól elválaszthatatlan társakként élték le az életüket. Akkoriban rengetegen folytattak nem, vagy kevésbé titkolt házasságon kívüli nemi életet, ám ezen viszonyok mozgatórugója sem a forró szerelem volt. Mai szemmel visszatekintve elcsodálkozhatunk azon, hogy ezekben az időkben a romantikus szerelmet nem, hogy hőn áhítottnak, hanem egyenesen emberi gyengeségnek, sőt, ezeket a furcsa érzelmeket nem egyszer, valamiféle gyógyíthatatlan betegségként értelmezték.
Mérföldkő: a romantikus regény
Az, hogy a mai kor az előbb felsorolttal szemben miként vélekedik a szerelemről, azt mindenki tudja, látja, érzékeli és tapasztalja a saját életében. Summásan annyit mondhatunk erről, hogy – ahogyan a történész Boswell is állította – a modern ipari kultúra szinte megszállottja a szerelemnek. A romantikus jelzővel ellátott mély emberi érzés, a szeretett személy idealizálása, mindössze a 18. század vége felé kezdte bontogatni a szárnyait. Ez nagyjából összeköthető a regény (ezen belül is a romantikus regény) mint irodalmi műfaj színre lépésével. Giddens szerint mindezek fényében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a romantikus szerelem, mely a kapcsolatban részt vevő felek személyes elégedettségét szolgálja – nem tekinthető az emberi élet természetes részének, ám annál inkább társadalmi és történeti hatások által alakított jelenségnek.
Mennyire fontos az emberek számára ma a szerelem?
Vessünk egy pillantást olyan relatíve friss (2024-es) közvélemény-kutatásokra, melyek a szerelmet helyezik górcső alá. A Gallup eredményei szerint a megkérdezettek több mint fele hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra. A statisztikai adatok arra mutattak rá, hogy manapság az emberek többsége (88 %) kulcsfontosságú szempontnak tartja a szerelemből házasodást. Az erre való hajlandóság is magasnak tekinthető (61 %), és a közös döntés alapján megszülető egybekelést általában két év ismerkedési-udvarlási periódus előzi meg. Bár egyre többet hallunk a válások világszerte egyre növekvő tendenciájáról, a megkérdezettek 45 százaléka azt állítja, hogy elégedett a szerelmi életével.
