2023.07.26. 12:30:00 7254 244

A legsúlyosabb ok, amiért a közösségi médiában való görgetést minimalizálni szükséges
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A szakemberek évek óta próbálják nyomatékosítani, hogy a képernyő előtti időtöltés és üldögelés, milyen nagy károkat okoz a fizikai és a lelki egészségünk szintjén is. Az sem elhanyagolható dolog, hogy a felnőttkorú lakosság milyen veszélyeknek van kitéve a közösségi hálón történő görgetéskor, de különösen nagy aggodalomra ad okot, ha az alakulófélben lévő fiatalok személyiségtorzulásait kezdjük el vizsgálni.

A mobiltelefon A mobiltelefon "fogságában"

Párom mobiltelefonjának kijelzőjén elbújva megfigyelhető egy mappa, amely a „Waste of Time”, azaz „időpazarlás” nevet viseli. Ide gyűjtötte azokat az alkalmazásokat, amelyeket megnyitva szépen ott is lehet ragadni. Ebbe a mappába került bele minden olyan közösségi média ikonja, amit még nem törölt.
Elképesztően hasznos időtöltés ezekkel szemben elgondolkodni azon, hogy az általunk követett tartalmak és fiókok valóban pozitív hozadékkal járnak-e, vagy pont ellenkezőleg nem okoznak-e nagyobb stresszt vagy diszkomfort érzetet. Ha az utóbbit tapasztaljuk, akkor jobb felhagyni az adott tartalomgyártó követésével. Azonban szülőként itt nem áll meg a felelősségünk: Kicsit jobban szét kellene nézni utódaink online háza táján is!

Az olyan modernkori társadalmi problémák, mint például az éghajlatváltozás hatásaitól való félelem vagy éppen a globális világjárvány az emberek jelentős részénél vezettek mentális egészségügyi problémákhoz, és ezekhez társul a mai tinédzserek körében a közösségi média túlzott befolyása is: Az elmúlt évek folyamán végzett felmérések kimutatták, hogy a képernyőidő és az azalatt fogyasztott tartalom romboló hatású szerepet játszik a fiatalkorú felhasználók mentális egészségi állapotában. A tinédzserek ahelyett, hogy egészséges személyes társas kapcsolatokat alakítanának ki (lásd tömeges iskolai zaklatások), folyamatosan a közösségi médián lógnak, amelynek pszichológiai vagy mentális egészségügyi szempontból iszonyatosan káros mellékhatásai lehetnek.

Különösen a szociális összehasonlító hatásnak nevezett jelenség ad okot aggodalomra: a fiatalok végtelenül sok időt töltenek azzal, hogy összehasonlítsák magukat az interneten látott és agyonfilterezett – egyenesen irreális – eszményképekkel, ami miatt nagyon egészségtelen önértékelés alakulhat ki náluk.
A kutatások rámutattak arra, hogy minél több időt tölt egy alakulóban lévő (vagy kevésbé erős) személyiség a közösségi médiában, annál valószínűbb, hogy szorongásos tünetek alakulnak ki nála.

A gyermekeink védelmét azáltal tudjuk növelni, ha csökkenteni tudjuk a káros tartalmaknak való kitettségüket, ám ehhez mi magunknak is jó példát kellene mutatnunk.
Nézzük meg, kiket követnek a gyermekeink, és beszélgessünk el arról velük, hogy az adott tartalmak milyen érzéseket és gondolatokat váltanak ki belőlük, hogy mielőbb felismerhessük, miként kell közbe lépnünk a megfelelő lelki és szellemi fejlődésük érdekében.

Forrás: www.allure.com

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel egymáshoz.

Csak egyszer élsz, élvezd! - A hedonista életszemléletről

Szótári értelmezés szerint a hedonizmus egy ókori görög filozófiai irányzat, mely a testi és szellemi élvezetekre összpontosít, ezt tekintve az életben a legfőbb jónak. Hétköznapibb megközelítésben ez egy olyan életfelfogást és gyakorlatot jelöl, melyben az érzéki örömök élvezete az egyéni élet vezérfonala. Manapság leginkább a „You Only Live Once”, röviden: „YOLO”, magyarul: „csak egyszer élsz”, megközelítésben találkozhatunk ezzel az életfelfogással. Ám nem csupán erről van szó…

Válságban az életünk közepén? Van kiút

Az életközépi krízis (midlife crisis) fogalmáról elsőként Jaques Elliot, kanadai pszichoanalitikus írt, amit leginkább felnőtt férfiak tapasztaltak. A szakember praxisában felfigyelt arra, hogy ez a jelenség nagyjából a negyvenes évekbe lépve, szinte elkerülhetetlenül és szükségszerűen jelenik meg. Ebben a konfliktusban az egyén szembe találkozik a saját végességének valóságával, ami megrémíti, és egyfajta sokként, mi több, halálfélelemként éli meg. Gyakran az „életbe menekülés” útját választja, melyben új szerelmeket keres, lelki öngyógyító kísérletet tesz, és egy illuzórikus második ifjúkor mentsvárába akar menekülni. Hogyan ismerhetőek fel e krízis jelei, és milyen kiutak állhatnak a rendelkezésünkre?