2024.10.02. 15:48:42 243 7

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az érdeklődőket.

Madár ablakkal - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Madár ablakkal

A Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 34 ország, 777 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a 15125 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

Az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 7-én ad hírt az egyesület.

A hétvégi eseményről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap is.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

„A tehetség nem válogat” – elindult a jelentkezés!

Az esélyegyenlőség alapvető emberi jog, amely mindannyiunkat megillet. Mindenki megérdemli a lehetőséget, hogy a benne rejlő tehetséget kibontakoztathassa, és azt az élet bármely területén kamatoztassa. Fontos, hogy egy olyan világot építsünk, ahol mindenkinek egyenlő esélye van sikeresnek lenni, ahol a szorgalom, a kitartás és a tehetség a legfontosabb tényezők.

Nem lehet eleget hangsúlyozni – A vízfogyasztás fontossága

A víz alapvető szerepet játszik a szervezet minden folyamatában. Nemcsak a test hőmérsékletének szabályozásában, az emésztés és a méregtelenítés elősegítésében, hanem az agyműködéshez és az általános jó közérzet fenntartásához is elengedhetetlen. A megfelelő hidratáltság hozzájárul az egészség megőrzéséhez és a mindennapi teljesítőképességünk szinten tartásához.

Így csábítsd ki a gyerkőcöket ősszel is a szabadba!

Nem csupán a meleg nyár, az őszi időszak is ideális arra, hogy a gyerekek a szabadban töltsék az időt és kreatívan játszanak a friss levegőn. A különböző szabadtéri játékok segítenek abban, hogy növeljük aktivitásukat, és közben élvezzék a természet csodáit. Számos olyan programot kitalálhatunk, amelyekkel kimozdíthatjuk őket a négy fal közül. Ne mondjunk le a hűvösebb időben sem a kinti közös játékokról. Az őszi varázslatos természet rengeteg élményt tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Gyerünk ki a friss levegőre!