Színdarabok, klasszikus és könnyűzenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, családi és gyermekprogramok várják az érdeklődőket az Egri Tavaszi Fesztiválon március 21-től.
Március 21-én rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját, melynek keretében ismét megnyílnak a fővárosi színházak kapui a nézők előtt.
Csütörtökön kezdődik és március 29-ig tart az Országos Étterem Hét elnevezésű rendezvény, amelynek során országszerte mintegy 250 étterem kínál többfogásos menüsorokat fix áron.
Megnyílt a jelentkezés a Nemzeti Filmintézet (NFI) idei filmes táboraiba, amelyekben 11 és 35 év közötti fiatalok próbálhatják ki magukat különböző filmes területeken.
Örökbefogadó napot és támogató estet rendeznek a gazdátlan állatokért március 8-án vasárnap a fővárosi Akvárium Klubban. A fellépők között lesz Áron András, Brenka és Saya Noé is.
Fő a kávé címmel látható kiállítás szerdától a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Elektrotechnikai Gyűjteményében, Budapest belvárosában, a Kazinczy utcában. A tárlat a kávézás kultúrtörténeti, gasztronómiai és technikatörténeti hátterét mutatja be interaktív módon.
Az év ásványát, a piritet és az év ősmaradványát, a nautilust is bemutatják a Lelkes Ásványbörzén, amelyet február 21-én és 22-én rendeznek meg a budapesti MOM Sportban.
Péntektől vasárnapig páros kedvezménnyel, szombaton pedig az állatok szerelmi és családi életével foglalkozó programokkal is várja a Valentin-nap alkalmából a Fővárosi Állat- és Növénykert a közönséget.
A hagyományos kisfarsangi programokkal, a kisbusók és gyermek maskarások felvonulásával és farsangolásával veszi kezdetét a jövő keddig több mint száz programot kínáló mohácsi busójárás csütörtökön.
Az otthonunkban töltött esték a legjobb alkalmat kínálják arra, hogy lassítsunk, elengedjük a napi feszültséget, és feltöltődjünk. Egy jól megtervezett hangulat nem csupán a környezetről szól, hanem az érzékek teljes harmóniájáról: a zene, a fények, az ízek és a társaság egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy az este igazán különleges legyen. Egy kellemes playlist, egy pohár bor vagy egy bögre illatos tea, gyertyafény és a mély, őszinte beszélgetések kombinációja otthonunkat varázslatos, intim színpaddá változtatja.
A mai, meg nem álló világban, ahol az információk gyorsabban érkeznek, mint ahogy feldolgozhatnánk őket, a lassú olvasás olyan élmény, mint egy hosszúra nyúlt vasárnapi reggeli: megengedő, nyugodt, mélyre ható. Ez az olvasási mód nem a teljesítményről szól, nem arról, hány könyvet „pörgetünk végig” egy év alatt, hanem a szöveg ízleléséről, a mondatok zamatáról, a gondolatok lassú kibomlásáról.
Kétszázhúsz alkotás várja a közönséget a 46. Magyar Filmszemlén, amelyet február 2. és 8. között rendeznek Budapesten, a Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban.
Az ünnepek sokszor a terített asztal körül forognak, mégis a legemlékezetesebb pillanatok gyakran akkor születnek, amikor félretoljuk a tányérokat, és egymásra figyelünk. A családi játék nem gyerekes időtöltés, hanem közös nyelv: nevetés, versengés, emlékteremtés egy térben és időben.
Különleges műsorral és sztárvendégekkel várják a közönséget december 21-re a Zeneakadémia Nagytermébe, ahol dupla karácsonyi koncertet tartanak.
Évzáró KFT-koncertet rendeznek december 28-án a Magyar Zene Házában. Az Elmúltak az ünnepek című esten a zenekar azonos című korai slágere mellett minden ismert dal elhangzik.
Flo Rida, Timbaland, az Earth, Wind & Fire, Samantha Fox, Bonnie Tyler, valamint a 90-es és 2000-es évek számos más sztárja koncertezik a Deja Vu fesztiválon, amelyet június 10-13. között rendeznek az Újszegedi Partfürdőn.
Négy kontinens több mint 200 világhírű artistája öt különböző műsorblokkban mutatkozik be és méretteti meg magát a Fővárosi Nagycirkuszban 2026. január 7. és 12. között tartott XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.
Felhívást tett közzé a Magyar Zene Háza, amelyben a jövő tavasszal megnyíló, Freddie Mercury személyéhez kötődő nagyszabású kiállításához azok jelentkezését várja, akik a Queen együttes 1986-os budapesti koncertjéhez kapcsolódva személyes történettel vagy valamilyen ereklyével rendelkeznek.
Egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működni fog a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik, de egy meghibásodás miatt 2017 óta nem tudja ellátni feladatát – közölte honlapján a Pécsi Egyházmegye.
A rohanó világban egyre többen keresik azokat a rövid, mégis intenzív élményeket, amelyek feltöltenek egyetlen hétvége alatt. A 48 órás utazások trendje arról szól, hogy kevés időből is kihozzuk a maximumot – nem rohanással, hanem tudatos élményválasztással. Ezek a mini-kiruccanások nem csupán gyors kikapcsolódások: új energiát, inspirációt és perspektívát hoznak a hétköznapokba.