Néha nosztalgiával gondolok vissza a gyermekkorom éveire. Annyira más volt még a világ, hiába értük el egymást nehezebben, mobil, sőt akár vezetékes telefon híján, mintha mégis közelebb lettünk volna egymáshoz.
Mindig kíváncsi kisgyerekként, alkalomadtán beleselkedtem nagymamáim potpourri illattal átitatott almáriumába, így ideiglenes kincskeresőnek érezhettem magam. Kezembe vettem a különleges formájú és mintájú hajtűket, és elképzeltem, vajon hogyan festhetett az egyik mama dús, hosszú hajában. Átlapoztam a régi barátnők együttes gyűjtőmunkájából összeállított, itt-ott szakadozott receptes füzetet, majd ráleltem egy világos szalaggal átkötött csomagra, melyben a leveleit és képeslapjait őrizgette.
A téli ünnepek múltával a lakásdekorációk iránt lelkesedők számára mondhatni, hogy kopár idők jönnek. Manapság csupán a gyerekek farsangolnak, így a húsvét az, amikor újra díszbe öltözik a lakás. De mi ettől még megújíthatjuk idő közben is a környezetünket!
Ugyan mindig van egy-egy ügyeletes kedvenc, de azért legyünk őszinték: reklámok nélkül sem éreznénk, hogy üres lenne az életünk. Vagyis velük sem érezzük tartalmasabbnak. Ám a retro reklámoknál valamiért leragadunk.
Néztél már meg jól őszi kirakatokat az idén? Mit láttál? Én sajnos semmi újat! Sőt, mondhatni nagyon csalódott vagyok, mert az átlag üzletek csak max. 25 éves korig hordható kollekciót kínálnak. Magas derekú trapéznadrág (ezt természetesen rövid derekú, tenyérnyi széles bőrfelületet szabadon hagyó garbóval kiegészítve), plédkockás, tyúklábmintás anyagok, no meg erős narancssárga színek. Hol is láttam hasonlót? Jah igen, évtizedekkel ezelőtti felvételeken.
"Nekünk a Balaton..." - folytatnom sem kell, ugye? Ahol még "Bambi is kapható" a strandon, és a kertmozi várja a nézőket. Hol van ez már? Rég elmúlt. Vagy...mégsem?
Vannak ételek, amelyek még mindig mosolyt csalnak az arcomra, mert a gyerekkoromat idézik. Felnőttként már nem nagyon fogyasztok ilyesmit, de azért még élénken él az emlékezetemben mindegyik étel. Az óvodás menza ékkövei következnek! Ezt ettük uzsonnára!
Enyhébb téli időben, de egy szép őszi vagy tavaszi vasárnap délelőttön szívesen iktatunk be egy kis „bolházást”. Vagyis felkerekedünk, a fiúk és én, és nyakunkba vesszük a közeli bolhapiacot. Nem volt ez másként egy napos decemberi délelőttön sem, amikor is nagy kincset fedeztünk fel!
Néha eszembe jut, hogy boldogult középiskolás, majd főiskolás éveim alatt milyen nagy dolog volt, ha valakinek volt e-mail címe, telefonja. Akinek számítógépe is, kerregős-cserregős betárcsázós internettel, az volt aztán az igazi király. A flopy lemezre mentett képet, dokumentumokat pedig féltve őriztük.