2024.12.18. 08:36:19 525 19

Moncsicsi, a világhírűvé vált kismajom
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Ha a 80-as években voltál kisgyerek, biztosan emlékszel az akkori egyik legnagyobb játékőrülete. Az aranyos, babaarcú majmocskára, ami milliók szívét ejtette rabul. Ez a bájos figura Japánból indult világhódító útjára, ahol 1974-ben Kóicsi Sekigucsi, a Sekiguchi vállalat alapítója tervezte meg. Az ötlet az volt, hogy olyan plüsst alkossanak, amely érzelmeket vált ki gyerekekből és felnőttekből egyaránt.

A moncsicsi első változata nem véletlenül vált sikeressé. Az akkor még kb.18 cm-es baba puha, ölelgethető teste mellett az édes, mosolygós arca ellenállhatatlanná tette. No, és a nagy kerek szemei, amelyek kezdetben kék színűek voltak, aztán 1985-ben barnára változtatták azokat.

A moncsicsi fiú és lány változatban is kapható volt, ezáltal a kicsik könnyen azonosulhattak kedvencükkel. A fiúk kék színű ruhát kaptak, míg a lányok csinos piros, pöttyös szerelésben hódítottak. Az ujját szopó figura különlegessége az volt, hogy egyszerre volt játék, társ és megnyugtató barát a picik számára.

Népszerűsége villámgyorsan átlépte Japán határait, majd Európát és Amerikát is meghódította. A magyar gyerekek sem maradtak ki a moncsicsi-lázból: itthon is hamarosan minden lurkó vágyott rá, és a gondtalan gyermekkor szimbólumává vált. Sőt, 1982-ben még dal is született róla, ki ne emlékezne rá?

A mai napig létezik, és nosztalgikus emlékeket ébreszt azokban, akik a 80-as években nőttek fel. Ez a kedves kismajom bebizonyította, hogy a játékok egyszerre lehetnek időtállók és generációkat összekötő tárgyak.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Halászlé karácsonykor: hagyomány, eredet és egy kis csavar

Szinte minden magyar család ünnepi asztalának elengedhetetlen fogása karácsonykor a halászlé. A hagyomány gyökerei a Duna és a Tisza menti horgászok konyhájába vezetnek vissza, ahol az egyszerű, de ízletes levesek a friss húsokból és néhány alapfűszerből készültek. Az étel népszerűsége a XIX. században nőtt meg, amikor a folyóparti városokban már rendeztek híres főzőversenyeket. Innen indult hódító útjára, hogy végül a magyar konyha ikonikus ünnepi eledele legyen.

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.

Kacatok vagy kincsek? A világ legfurcsább gyűjteményei

Te is ismersz olyanokat, akik elképesztő módon ragaszkodnak bizonyos dolgokhoz? Sőt, menjünk tovább, ezeket megdöbbentő mennyiségben fel is halmozzák? Gyűjteni valamit, szinte az emberiség DNS-ébe van kódolva. Legyen szó bélyegekről, antik könyvekről vagy hűtőmágnesekről, a legtöbben találkozunk ezzel a szenvedéllyel valamilyen formában.