Retro hangulatidézés: emlékszel még a képes levelezőlapokra?
Mindig kíváncsi kisgyerekként, alkalomadtán beleselkedtem nagymamáim potpourri illattal átitatott almáriumába, így ideiglenes kincskeresőnek érezhettem magam. Kezembe vettem a különleges formájú és mintájú hajtűket, és elképzeltem, vajon hogyan festhetett az egyik mama dús, hosszú hajában. Átlapoztam a régi barátnők együttes gyűjtőmunkájából összeállított, itt-ott szakadozott receptes füzetet, majd ráleltem egy világos szalaggal átkötött csomagra, melyben a leveleit és képeslapjait őrizgette.
Ámultam, hogy a mama múltja „megragadható”, hogy van arca, formája és illata. Hogy „kézbe vehetővé” válik. A képeslapok illusztrációi különös hatást gyakoroltak rám. Azóta is nagy örömmel és csodálattal tölt el, ha a kezembe akadhat egy-egy lenyűgöző példány.
A digitális forradalmat megelőző években még az ünnepi szertartások szerves részét képezték a képes levelezőlapok postai úton való elküldése a hazai vagy külföldi barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak. Ma már szinte teljesen kikopott ez a gesztus, mivel sokan fölösleges pénzkidobásnak, időrabló tevékenységnek, vagy korba nem illeszkedőnek titulálják. A jó hír az, hogy bár eredeti funkciójától elválasztottuk képeslapokat, azonban a kreatív hobbiműhelyek lelkes alkotói felkarolták ezt a múltbéli hangulatot idéző, azt szinte kézzelfoghatóvá formáló lapokat.
Ugyanakkor sokan örömmel fordulnak a képeslapgyűjtéshez – az érme- és bélyeggyűjtés mellett –, sőt: a DIY ajándékok visszatérő szereplőiként is számon tarthatók. A gyűjtők leginkább a nyomon követhető történelmet látják meg a képeslapokban, melyen egyebek mellett: népek és kultúrák, jellegzetességek és különlegességek, életjelenetek és hangulatok, épületek és tájak egyaránt szerepelnek. A valaha rendkívül nagy népszerűségnek örvendő családi képeslapokról méltán elmondható, hogy a minden nap friss hírrel „adózó” újságok mellett a legnagyobb példányszámban keltek el.
A régi képes levelezőlapok bája éppen esetleges – technikai, esztétikai – hiányosságaikban rejlik, melyeket azonban egy pillanat alatt elfelejtünk, ha szembesülünk mindazzal, amit adni „képesek”. Hogy miről is beszélünk: hangulatról elsősorban, ami oly nehezen szavakba önthető, ám annál inkább tapintható és szemlélhető. Lelki szemeink előtt feltárul egy ajtó, mely résnyire nyílik, így betekinthetünk az akkor élők hangulatába, vágyaiba (ideáljaiba), érdeklődési köreibe.
Az egykori képeslapoknak több típusa is létezett, így például akadtak a sorban alkalmi képeslapok, emlékezet idéző, vagy éppen turisztikai célból készített változatok is. A külföldről érkező képeslapokkal nem csak egy üdvözlés, vagy egy kedves gesztus érkezett a családokhoz, hanem az egyes kultúrák szokásaiba való belesés lehetősége is. Például: a feldíszített karácsonyfát pizsamában körbekoszorúzó gyerekek, vagy éppen húsvéti nyuszikat ábrázoló lapok. Ugyanakkor olyan részletkérdésekre is fény derült, hogy milyen ruhát viselnek, melyik hajkorona bizonyult akkoriban trendinek. Így váltak a képek tetszetős üdvözlőkártyákból az ízlés és a kultúra hírnökeivé.
Az előbbi szerepek mellé felsorakozik egy kevésbé ismert funkciója is a képeslapoknak: mégpedig egyfajta képpel közvetített humor. Az üdvözlött megnevettetési szándéka. Ez utóbbi leginkább a húsvéti ünnepeket jellemezte (pl. illuminált állapotban tántorgó kakas, akit nyilvánvalóan a locsolkodások során közbeékelt kóstolások és kortyolgatások zökkentettek ebbe a helyzetbe). Az életérzés, a kor ideái, a külföldön divatba lépett tárgyak és szokások megjelenítése, illetve az a mód és stílus, ahogyan kifele tárgyalta (festette le) magát egy-egy ország mind új megvilágításba helyezi a képeslapok érdekes és izgalmas világának történetét.
