Az alkoholizmus egy lassan kialakuló és progresszív állapot, amely sokszor a mértékletes alkoholfogyasztás fokozatos túllépésével indul el. A határvonal az alkohol használata és az alkoholizmus között néha homályos lehet. Fontos azonban felismerni az első jeleket és időben lépni, hogy elkerüljük a probléma mélyebb gyökerűvé válását. Íme, néhány pont, amelyek segíthetnek megérteni, hol kezdődik az alkoholizmus.
A World Beer Day világszerte ad lehetőséget arra, hogy az emberek összegyűljenek, élvezzék a kedvenc söreik ízeit és megismerhessék a sörfőzés hagyományait. Természetesen ugyanakkor ez a világnap arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a mértékletesség mennyire fontos a felelős sörfogyasztás során.
Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség genetikai meghatározottságú lehet, hanem azt is, hogy egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.
Egyre korábban sötétedik, és megint visszatér a hűvös idő is. Ilyenkor szeretünk kényelmesen bekuckózni a meleg takarók alá, és ki sem dugjuk az orrunkat. Egy jó film, egy izgalmas könyv vagy remek társasjáték fel tudja dobni az esténket. A legjobb, ha a szórakozást valami finom meleg itallal egészítjük ki. Nagyon jól átmelegít, feltölt és vitalizál, különösen, ha jól összeválogatott alapanyagokkal készítjük. Hoztunk néhány egzotikus receptet is a klasszikus ízvilág mellé.
Számos szív- és érrendszeri betegség alapvető oka, hogy életmódunk miatt koleszterinszintük kritikusan magas értékre rúg. A magas koleszterinszint a vérben található zsíros koleszterin kóros feleslegére utal. Többek között a mozgásszegény életmód, az ezzel járó túlsúly, a zsíros ételek fogyasztása járulnak hozzá a koleszterinszint emelkedéséhez, amellett, hogy ez a probléma öröklődő is lehet.
Egy globális kutatás eredményei szerint a negyven év alattiaknak egyáltalán nem lenne szabad alkoholt inniuk, az idősebb felnőtteknek viszont egy kis mennyiség akár jót is tehet.
Még kettőt sem pislogtunk, és már itt is a nyár a nyakunkon. Ugye milyen gyorsan rohan az idő? Őrület! Mi már teljes bevetéssel várjuk a nyár minden következményét és velejáróját. Készülünk a jó ötletekkel és tanácsokkal, hogyan üssük el az időt és tegyük még kellemesebbé a forró nyári hangulatot. Lássuk, mit tudunk javasolni például egy nyáresti, izzó és izgalmas randihoz, ha el akarjuk varázsolni a párunkat egy isteni koktéllal.
A pikkelysömör kellemetlen tünetei elleni harcban a terápia mellett hasznos lehet egyéb öngondoskodási formát is bevetni. A krónikus betegség tünetei kezelhetők, főleg, ha sikerül rendbe tennünk mentális egészségünket is.
Sör, brandy és rum keveréke folyt a csapokból a hét elején egy 18 lakásos indiai társasházban, miután egy közeli "alkoholtemető" beszennyezte az ingatlan ivóvízellátását biztosító kutat.
Idén az egyetemisták állnak a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó Száraz november középpontjában - közölte Dávid Ferenc kampányfelelős pénteken az M1 aktuális csatornán.
Függeni szinte bármiről lehet és nincs pontos válasz rá, hogy mennyien számít a genetika, az életelőzmények, a traumák. Ám a függőség pszichológiája legtöbbször jól körülírható és ha ezt megtettük, ismerjük az ellenséget. Márpedig az ellenség ismerete nagyon sokat számít a legyőzésében. Győzd le a függőséged – segítünk feltérképezni.
Az évvégi duhajkodásnak, eszem-iszomnak nagy valószínűséggel nem egy csinos ruha, fehér vagy egyéb színű férfi ing esett áldozatul. Mert bizony, a foltok nem kímélnek minket akkor sem, ha „csiniben” vagyunk! Sőt, talán még jobban is vonzzuk őket!
A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra - derült ki egy nagyszabású új amerikai tanulmányból.
Egy üveg bor vacsorához. Hupsz, a hétvégén átjön az a kedves pár! Utána kinek a szülinapjára megyünk? Csörögnek is az üvegek a bevásárlókocsiban, és repkednek a forintok a pénztárcánkból a pénztárnál. Az alkoholfogyasztással járó kiadások megterhelik a családi kasszát, te számon és kordában tartod ezt a drága szokást?
Már 17 éves korra látható károsodást okoz az artériáknak a dohányzás és az alkoholfogyasztás brit kutatók szerint.
Javában zajlik az idei Oktoberfest, a világ talán legnagyobb népünnepélye, a sör (és a kolbász) főszereplésével. Ennek apropójából utánanéztünk néhány érdekességnek a mézszínű itallal és a női nemmel kapcsolatosan!
További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát - írja a BBC.
Koktél, azaz színes kavalkád, ahogy a szótár írja. Koktél, ahogy Tom Cruise keverte és dobálta. Koktél, mint kakasfarok. Mindegy is minek hívjuk, mire asszociálunk. A Szex és New York óta Európában is divat a bárba járás, a munka utáni poharazgatás.
Az időjárás mindig hatással van az életünkre, de a legforróbb nyári napokban életkortól függetlenül mindenki az időjárásról beszél. Befolyásolja a szabadidőnket és a munkavégzésünket, különösen azok munkáját, akik a szabadban tevékenykednek. Részükre nyújt jogi iránymutatást ez a cikk.
Míg összességében a legtöbb OECD-tagországban, így Magyarországon is csökkent az alkoholfogyasztás az utóbbi két évtizedben, a veszélyesnek számító ivás gyakoribb lett. A kedden közzétett jelentés szerint Magyarország továbbra is élen jár mind az alkoholizálás, mint az alkohol miatti halálozást tekintve. Főképp a fiatalok és a nők isznak egyre többet.