Az amerikai filmekből leginkább a karácsonyi kis történeteket szeretem, mivel ez idő tájt szomjazik leginkább a lelkem a csodára. Ekkor még a sok sem sok: jöhet a giccsparádé, persze csak a jóízlés határain belül! A felaggatott karácsonyi zoknik viszont különösen tetszenek.
Ha a Mikulás úgy ítélte meg, hogy Nálatok olyan jó gyerekek laknak, hogy mindezt csak úgy tudja kifejezni, hogy temérdek csokival tömi meg az apró csizmákat, és azok elpusztításában már Apa sem tud segíteni, akkor lép a színre Anya, aki néhány frappáns ötlettel rukkol elő, hogy finom desszertek formájában éljenek tovább a jutalom csokik.
Ma reggel milliónyi gyermekszem csillogott boldogan, amikor felfedezte, hogy a tegnap este szépen kifényesített cipőcskéjében finom csokoládék, cukrok, gyümölcsök, esetleg javító célzatú virgács formájában otthagyta kedves üdvözletét a Mikulás. Ennek az önfeledt örömnek nem egyszer a házi kedvencek, és maga a Mikulás is „áldozatául esik.”:-)
Nem gond, ha a gyermeked hisz a Mikulásban, és az sem probléma, hogy Te beszállsz ebbe a – mondjuk ki – apró hazugságba. A gyerekeknek kell a mese, és a piros ruhás szakállas bácsi történetét – és természetesen a csokihegyeket - egyszerűen imádják. Miért vennéd el tőle ezt a szép ünnepet?