2019.08.17. 10:35:21 9535 284

„Szeressük egymást, gyerekek!” – Így erősítheted a testvérek közti kapcsolatot
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Habár az ember lánya (és valószínűleg a fia sem) nem mindig gondolja így, azért a világ egyik legjobb dolga, ha az embernek van testvére. Mert bármi van, ha visszafelé forog a Föld, nyáron esik a hó, vagy az egész világ összeesküdött ellened, a tesódra akkor is mindig számíthatsz.

Tesók - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Tesók

Bevallom őszintén, én soha nem voltam egy mintatestvér. Voltak évek, hogy nem is igyekeztem az lenni, máskor meg sikerült túlzásba vinnem a „jótesóságot”, és persze, igyekezetem éppen ellenkezőleg sült el. Gyerekként, aztán fiatal felnőttként is húztuk, nyúztuk egymást, főként lelkileg, aztán az otthonról való kirepülésem után néhány évvel rendeződött a viszonyunk az öcsémmel. Bár, azért a mai napig képesek vagyunk feldobni a jótestvéri kapcsolatunkat egy kis veszekedéssel, de ezek csak apró élénkítők, ha már miden nagyon rendben menne.:-)

Tesóság szülőként

Anyaként, apaként persze megint más kérdés a tesóság kérdése. Először is, hogy szeretnénk-e elsőszülöttünknek egy örök játszópajtit, avagy meghagyjuk „egyeduralmát”? Ha igen, mégis mennyi legyen a korkülönbség? Mi az ideális, van-e egyáltalán ideális? Ha már útban van a következő gyerkőc, vajon hogyan és mikor tálaljuk a nagytesónak, hogy hamarosan minden más lesz? És ha már megszületett, hogyan erősíthetjük a köztük lévő, valószínűleg a kezdetektől igen erős testvéri köteléket? Utóbbira igyekeztünk tippeket keresni, a haushaltstipps.net cikkéből mazsolázva.

A közös feladat összeköt

Legyen bármilyen nagy a „meló”, együtt azért könnyebb megoldani a dolgokat, nem? Ha a tesók összefognak, sokszor úgy érzik, együtt bármire képesek. Ha egyes feladatokat együtt kell megoldaniuk, az erősíti a testvérek közti kapcsolatot.

És ha összevesznek?

Persze, ez akár a közös feladat közben is előfordulhat! Ha már durvul a helyzet, érdemes közbelépni, de azért a vitás helyzetekből is tanulhatnak a gyerkőcök, mondjuk, érvelni.

Amit tőled tanul…

Nagy valószínűséggel azt adja majd tovább ő is a testvérének. Így a reggeli kedves üdvözlés, vagy az esti jóéjt puszi a testvérek között is természetes lesz.

Bátorításra itt is szükség van!

Ami nekünk, felnőtteknek természetes, mint mondjuk egy jó szó, egy apró kedvesség a másik felé, a gyerkőcök esetében ezt jó, ha dicsérettel jutalmazzuk. Ha a testvérek hasonló aprósággal „lepik meg” egymást, ne legyünk restek mi is néhány dicsérő szóval meghálálni. Itt is fontos a pozitív megerősítés.

Ami a titkokat illeti…:-)

Naná, hogy szülőként szeretnénk mindent tudni a gyerkőcünkről. De sajnos, ez nem mindig lehetséges. A közös „tesós-titkok” pedig még erősítik is az egymás közti kapcsolatot. Így - természetesen, hacsak nem rájuk nézve veszélyes dolgok titkolnak – igyekezzünk legyőzni a kíváncsiságunkat.

Ami a legfontosabb!

Bármennyire is hisszük azt, hogy „teljesen egyformák, hiszen testvérek”, ezt egyáltalán nem törvényszerű. Ne hasonlítgassuk őket egymáshoz, főleg az egyikőjük javára, mert ez csak a tesók közti konfliktushoz vezet.

És végül, néhány képkocka, ami remekül kifejezi a kitesó-nagytesó közti kapcsolat lényegét.:-)

A videó forrása: youtube.com

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.