2021.09.14. 17:53:21 8493 240

Szeptember közepén rendezik meg a 21. Gyulai Pálinkafesztivált
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Szeptember 16. és 18. között 21. alkalommal rendezik meg a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivált.

Pálinka - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Pálinka

A fesztiválon az ország pálinkagyártóinak több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók, érkezik kiállító Tiszaföldvártól kezdve Baján át Győrvárig. Kiemelt rendezvény lesz a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása. Az akciót 2018-ban indították azzal a céllal, hogy hangsúlyosabbá tegyék a pálinkának mint hungarikumnak a fontosságát, másrészt a "magyarok pálinkája" segítségével hozzájáruljanak a nemzeti összetartozás erősítéséhez. A hazai pálinkagyártók mellett Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék is párlatokkal járult hozzá a "magyarok pálinkájához".

Első évben a barack kapta a főszerepet, 2019-ben a szilva. Tavaly szőlőpálinkákat házasítottak nyílt hordóban, ám a fesztivál akkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így idén kerül sor az összetartozás pálinkájának megszentelésére, amelyre Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspököt kérték fel. A pálinka a Hollóházi Porcelán egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló butéliáiba kerül majd, a palackokat a magyarságért legtöbbet áldozó személyeknek ünnepélyes keretek között adják át az eseményen, amelyen Nyerges Attila, az Ismerős Arcok énekese elénekli a Nélküled című dalt.

Pénteken adják át a korábban meghirdetett Brillante-2021 Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Verseny díjait. A megméretésre 911 minta érkezett Magyarország szinte minden részéről, továbbá Szerbiából, Romániából és Szlovákiából. A fesztiválnak idén is kiemelt gasztronómiai programja lesz szombaton a Pálinka Ízutazás, amelyen ősi magyar szőlőfajtákból készült hungarikum pálinkák és ételek találkozását mutatják be neves szakemberek.

A másik exkluzív programelem a Gazda és a pálinka a konyhában elnevezésű gasztronómiai látványfőzés és kóstoló, amely során Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével a hazai pálinkavilág ismert szereplői ragadnak fakanalat, hogy az agrárvilág szakembereivel a magyar vidéki élet szezonális alapanyagaiból szőlőpálinkával készült ételeket készítsenek. A fesztiválon felvonulnak és új tagokat avatnak tíz magyarországi és a határon túli pálinka lovagrend tagjai. Bemutatkozik 12 Békés megyei önkormányzat a közfoglalkoztatási programokban előállított gasztronómiai és kézműves termékeivel. Érkezik a fesztiválra a Közös Érték az Egészség program is, amelynek célja, hogy a kormányhivatal által koordinált családbarát egészségfejlesztési színtérprogramok valósuljanak meg Békés megyében.

Esténként a koncerteké lesz a főszerep. Fellép többek között a 30 éves Irigy Hónaljmirigy, a 25 éves jubileumot ünneplő TNT, Majka&Curtis, a Halott Pénz és a Neoton Família sztárjai. A fesztiválról részletesen a Gyulai Pálinka Fesztivál oldalán lehet olvasni.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.