2017.08.22. 17:26:16 9055 381

Óda a méteres cipőkanálhoz!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Ó, cipőkanál hogyan is nevezzelek, hogy elfoglald végre méltó helyed. Ó, cipőkanál, neked vitrinben a helyed, hogy ott dicsőítsenek az emberek. Testesek, tettesek, lelkesek és terhesek, ó cipőkanál, neked szobrot emeljenek! :D Na, de a viccet félre téve: így lett életem nélkülözhetetlen része a méteres cipőkanál, a legesleghasznosabb tárgy evör.

Cipőkanál - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Cipőkanál

Szóval az úgy esett, hogy el kezdett gömbölyödni a pocak. Na, nem azért mert túl sok csokoládét ettem - bár ez sem lenne éppen akkora nagy csoda, ugye... -, hanem azért, mert kisbabát vártam. Teltek múltak a hónapok, és egyre nehezebb és nehezebb lett belebújni a cipőbe, mokaszinba, balerinába, bokacsizmába, a hosszú szárú csizmával pedig nem is próbálkoztam, inkább szakítottunk - egy időre. Már ülve sem igazán ment, legalábbis liternyi verejtékcsepp, erőlködés és számos pozícióváltás nélkül biztosan nem.

Aztán elmentünk az ikejába, és találtunk ott valamit, amire eddig rá sem vetettem a szemem, soha az életbe nem gondoltam, hogy nekem ilyesmire szükségem lehet, azt meg pláne nem, hogy egyenesen szerelmes leszek bele. De az lettem. Egy olcsó, vacak műanyag darabba. És kismama létem minden egyes napján imába foglaltam a nevét annak, aki kitalálta és megtervezte a “méteres” cipőkanalat. Attól a naptól kezdbe az életem részévé vált, és néha még vendégségbe is elvittem magammal. Mert amit ennyire szeret az ember, attól nem akar egy pillanara sem megválni. Mindent megosztottam vele: nőgyógyászatot, terhes jógát, karácsonyi szülőlátogatást, és ő követett engem lelkesen. S egyszer sem hagyott cserben ez a csoda. Ami eddig hétpokol volt, az hirtelen könnyűvé vált, amitől eddig szenvedtem, az többé nem okozott poroblémát. Jöhetett mokaszin, balerina, edzőcipő, airmax vagy bokacsizma, az én kis kütyüm mindenbe belepasszolt. Nem kellett többé sem hajlongani, sem pózt keresni, sem leülni. Csak fogtam a kanalat, a szerelmem, a mindenem - bocs drágám - , és már indultam is. Csoda volt az élet...

Aztán egy nap nem vittem magammal, pont akkor, amikor a legjobban szükségem lett volna rá. A kórházba... Mert amikor hazajöhettem volna a kisbabával a kezemben, ugyan pár kilóval könnyebb voltam, a mozgás mégsem ment úgy, mint azelőtt. Nem mondhatnám, hogy csak úgy ugrabugráltam a boldogságtól, mert nem. Kicsit sem. Boldog voltam, de a cipőmet felhúzni egyedül, a bajtársam nélkül még mindig nem tudtam... Ó, hogy az ördög vigye el, hogy felejthettem el!

Aztán hazajöttünk. S azóta újra elválaszthatatlanok vagyunk. Én és a cipőkanalam. Mert a jóhoz könnyű hozzászokni, ráadásul gyerekkel a kézben, vagy a hordozókendőben sem sokkal egyszerűbb cipőt felhúzni, még jó, hogy van Ő nekem. A Méteres Cipőkanalam. :) <3

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...