Gyerekkorunkban elképzelhetetlen volt a téli sapka egy méretes pompon nélkül. Ha valamelyikünknek nem volt „gyárilag” a sapiján (botrányos, de ilyen is előfordulhatott) vicces bojt, akkor anya/nagymama gyorsan orvosolta a problémát, vagyis házilag került a sapkára a kisebb-nagyobb fonalgombóc.
A neylonharisnya nagy találmány, sok helyzetben tudja megmenteni, ha nem is az életünket, de minket egy kínosabb szituációtól. Míg korábban a testszínű volt a menő és igazából az egyetlen, ami elérhető, manapság már mindenféle színben pompázhat, és többféle mintával is bírhat.
Mivel már egy hónapon belül vagyunk, és - igen, szinte unni fogod az ünnep nevét, de - itt a karácsony, ezért egy csomó tennivalónk van ahhoz, hogy olyan hangulatú legyen a december, amilyennek megálmodtuk. De semmi vész! Mindennek van egyszerűbb és gyorsabb módja.
A stílusos nő tudja, hogyan kell divatosan, mégis alkalomhoz illően megjelennie, és ez nem csupán az öltözékre, de a sminkre is érvényes az esetükben. Ismerkedjünk meg az old money stílusú sminkeléssel, és tudjuk meg, milyen alkalmakra érdemes hordanunk.
A reggeli készülődés alatt minden perc, amit meg tudunk spórolni, és esetleg alvásra tudunk fordítani, bizony nagyon is számít! Ha előző este feccölsz bele némi energiát, és nagyjából összekészíted a holmidat, azzal nyert ügyed van! Ám ez sem minden esetben jön össze!
Habár az őszi időjárás az évszak első két hónapjában inkább enyhe nyárinak volt mondható, lassan megérkezik a jellegzetes őszi időjárás is, amelyet hosszabb-rövidebb esőzések kísérnek. Természetesen ilyenkor előkerülnek az esernyők, de ezek nem védenek meg bennünket akkor, amikor a csapadék kavargó széllel párosul.
A karika-, az eljegyzési és a pecsétgyűrű mind-mind szimbólumok, azzal a különbséggel, hogy míg néhánynak önmagában is megvan a jelentése, addig nevezetesen a karikagyűrű párban értelmezhető. A férfiak és a nők gyűrűviselési szokásai az elmúlt évszázadokban sokat változtak, és csupán mostanság lett ismét divatos széles körben az urak között a kiegészítőként hordott gyűrű.
A hideg és a csapadékos időjárás elleni védelemhez használt ruházati kiegészítők nem csak praktikusak, de stílusosak is lehetnek! Az esős időjárás elleni védő fejfedőkben az a jó, hogy egyéni stílusunkhoz szabhatók, emiatt a rossz időtől való védelem mellett magabiztosak és divatosak is lehetünk.
Milyen a tökéletes őszi nap? Olyan, amilyennek te szereted! Derűs égbolt, színpompás környezet, kellemesen meleg italok és jókedvű társaság… Habár ezek a jellemzők szinte bármelyik évszakban megállnák a helyüket, leginkább mégiscsak az aktuális időszakhoz kapcsolódnak.
Amikor az emberi bőrfelületet helyenként kellemetlen nyomás vagy ismétlődő súrlódás éri, akkor egy védekező mechanizmusának köszönhetően bőrkeményedés alakulhat ki azon a területen. Bőrkeményedés keletkezhet a tenyerünkön, a sarkunkon, a talpunkon, de még a térdünkön és a könyökünkön is!
Az öltözködés művészete sokkal több, mint csupán ruhák viselése. A megfelelő stílus és kényelem megtalálása nemcsak az egyéni ízlés, hanem az időjárás és az évszakok szempontjából is kulcsfontosságú. Ebben a kontextusban a réteges öltözködés egy olyan megközelítést kínál, amely kombinálja a stílust és a funkcionalitást, miközben lehetőséget ad az egyéni kreativitás kibontakozására.
A ruhatárunkban kell, hogy legyenek olyan alapdarabok, amik bármikor bevethetőek, legyen a program egy családi, baráti összejövetel, egy különleges alkalom, ünnep. Ilyen a farmer, a „kis fekete”, egy kényelmes póló, illetve az ehhez tartozó kiegészítők. És ide sorolható a fehér ing is, ami szuperül kihasználható!
Ugyan dob még nekünk némi reményt az időjárás, hogy egyszer lesz még tavasz, és néhány kóbor napsugárral emlékeztet, hogy volt még nyár, a hőmérséklet még/már korántsem olyan barátságos, mint a napsütéses évszakokban.
Sokan igyekszünk megállítani, de legalábbis lassítani egy kicsit az időt, illetve az idő múlásának hatásait. Festjük a hajunkat, krémeket, pakolásokat teszünk az arcunkra, ne adj’ Isten radikálisabb megoldásokhoz folyamodunk, hogy eltüntessük ráncainkat.
A latte név az olasz "caffè latte" kifejezésből rövidült, jelentése tejeskávé. Habár a latte alapvetően egy kávéital, - amelynek fő összetevője az eszpresszó, a másik pedig egyértelműen a tej - nem csupán az egyik legnépszerűbb kávéfajta, de a latte elnevezésű világos barnás / bézses árnyalatú, meleg szín ugyancsak roppant közkedvelt.
Ki ne szeretne önfeledten, árat, bankkártyalimitet nem figyelve ruhákat válogatni, és csak pakolni a kosárba a csinosabbnál csinosabb ruhadarabokat? Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy kevés kivétellel mindenki bírja a minden gondot nélkülöző shoppingolást!
Az előző éveket alapul véve előreláthatóan hosszú és enyhe őszi időjárásra számíthatunk, így nem érdemes minden nyári ruhát a szekrény mélyére átpakolni. Az átmenet az őszi ruházkodásba a nyári divatból csippentve stílusosan megvalósítható, csupán a megfelelő rétegeket kell összepárosítanunk.
Nyaralni, pihenni indulni csodás, felemelő érzés. Az előtte való pakolást, bőröndbe, táskába való „tetriszezést” már kevésbé nevezném annak, de kibírható. Sokszor azt sem egyszerű eldönteni, miben utazzunk, hiszen a kényelem mellett fontos a praktikum is, és persze, az sem árt, ha csinosnak érezzük magunkat.
Ez a mostani évszakváltás nem csak arról szól, hogy nemsokára melegebb ruhákat kell elővennünk, hanem arról is, hogy miként módosítsuk a bőrápolási rutinunkat. Az őszi időszakban, amikor hűvösebb és szárazabb időjárásra kell számítani, érdemes átmenetileg módosítani az arcápolási rutinunkat, mert a környezeti tényezők és a hőmérséklet változása befolyásolhatják a bőrt.
Státusszimbólum. Ezzel a lényegretörő szóval határozhatók meg mindazok a tulajdonok, amelyekkel egy személy a gazdagságát, magas társadalmi és kulturális státuszát kívánja prezentálni. Napjainkban státusszimbólumnak minősülhet egy drága autó, vagyon, egy luxusvilla, márkás öltözetek, órák stb. Mindebben a lényeg: a másságnak, a különbözőségnek való hangadás, ugyanis e tárgyak túlnyomó része többnyire elérhetetlen az átlagember számára. Mindez koronként és kultúránként más-más formában mutatkozhat meg, így nem mindenhol tárggyal jelölik ezt a kimagasló helyzetet, hiszen van, ahol a bátorság, a hősiesség, a tisztesség és a becsület is „rangos” helyen szerepelnek az emberek szemében.