2021.08.29. 13:59:51 9479 267

Nem lehet elég korán kezdeni – A környezettudatosságot sem!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Emlékszem, amikor én voltam gyerek, a környezettudatosság még nem kapott ekkora hangsúlyt, mint most. Nyilván (még) nem is volt ekkor a probléma, környezetvédők szerint most már a Föld utolsó óráiban járunk. Gyermekeink, unokáink már ezzel a tudattal, illetve tudatossággal nőnek majd fel.

Környezetvédelem - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Környezetvédelem

Érdemes már egészen kicsi korban elkezdeni a környezetünkre, Földünkre való odafigyelés tanítását. A „Ne szemeteljünk!”, „Ne folyassuk feleslegesen a vizet!” intelmeken kívül még van jó pár dolog, amivel tudatosíthatjuk a gyerkőcben: mindannyiunknak érdemes, sőt kell óvnunk, védenünk a Földet.

Ha csak gyűlik a szemét

Néha elcsodálkozunk azon, csupán egy hét, vagy éppen néhány nap alatt mennyi szemetet bírunk felhalmozni az 5 fős családunkban. Igyekszünk szelektíven gyűjteni, de így is hipp-hopp, villámgyorsan megtelik az összes szemetes. Hogyan csökkenthetjük a háztartási szemetet, a gyerkőcöt is bevonva ebbe a „buliba”? Íme, néhány tipp!

A gyenge pont…

Nem tudom, másnál hogy van, de nálunk a konyhai papírtörlő a gyenge pont. Egy hatalmas tekercs pikk és pakk eltűnik. Pedig Igyekszünk rá odafigyelni, de két kisbaba etetése/maszatolása folyamatos takarítást igényel. Pedig házilag is könnyedén készíthetünk, ráadásul a szemetet sem növeljük vele. Ehhez gyűjtsünk össze különböző textíliákat, például kiszuperált ágynemű huzatot, esetleg textilpelenkát. Vágjuk számunkra megfelelő nagyságura, rakjuk bele egy dobozba, amiből ki tudjuk húzni szép sorban a törlőket. Használjuk úgy, mint a papírtörlőt, annyi különbséggel, hogy ezt nyugodtan kimoshatjuk, ha bepiszkolódik, és újra felhasználhatjuk.

Amikor az újrahasznosítás új értelmet nyer

Ha a gyermek megunta egyik vagy másik játékát, nem fontos azonnal kiselejtezni és helyette újat venni! Adjatok más funkciót az adott játéknak! Nálam például tökéletes fotel lett két kiszuperált műanyag játéktelefonból.

Ha túl sok a papír

Ti is igazi papírhalmozók vagytok, és már mindenhol firkapapír vesz Titeket körül? Mi lenne, ha a következő szülinapi buliban, vagy éppen szilveszterkor ebből készülne a konfetti? A papír eltűnik, dekoráció viszont lesz.

Kerüld a felesleges csomagolást…

… és készíts házilag fagyit, jégkrémet!

Sok a hosszú hajú a családban?

Akkor bizonyára a hajgumi Nálatok is fogyóeszköz. Készíts házilag hajgumit! Például a fél pár zoknik tökéletesek erre. Vágj belőlük tetszőleges vastagságút. Arra ügyelj, hogy a zokni ne legyen túl rgi, hiszen így elveszthette már rugalmasságát!

Forrás: brigitte.de

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

A lakberendezés pszichológiája

Az otthon a személyiség egyik legkézzelfoghatóbb és legszembetűnőbb kifejezője. A lakberendezés erőteljes hatást gyakorol a közérzetre, a hangulatunkra, a kreativitásunkra és a motivációinkra egyaránt. Ahogy a dal is mondja: Ezek csak házak, az otthon az valami más. De vajon mitől válik mássá? Mi teszi egyedivé, személyre szabottá? Mi az a többletérték, aminek a jelenlétében azt mondhatjuk: „az enyém”? És milyen szerepet játszik mindebben a lakberendezés?

Ne keverd össze! – 3+1 érzés, ami már/még nem szerelem, vagy soha nem is volt az

Te is beleestél már abba a hibába, hogy annyira szerettél volna már szerelmes lenni, hogy már-már bemesélted magadnak ezt az érzést, és teljesen úgy tűnt, hogy tényleg szerelmes vagy? Aztán persze egy helyzet, egy reakció, egy döntés miatt jött a felismerés: ez nem is szerelem!