2018.07.16. 17:46:44 8310 287

Mosoly és kacagás – Ilyen a filmvásznon (is), ha az embernek testvére van
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Azt hiszem, sokan ismerjük a következő idézetet: „Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!” És most mindannyian széles vigyorral az arcunkon bólogatunk, hogy ez bizony így van!

Testvérek - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Testvérek

Ennél találóbban talán nem is lehetne leírni, megfogalmazni a testvérek közti viszonyt. Bevallom, mi korábban nem voltunk mintatestvérek az öcsémmel, legalábbis én nem igazán viselkedtem vele úgy, ahogy egy nagyobb tesónak kellene. Aztán felnőttünk, elköltöztem, jött a „megszépítő messzeség”, és most már akár egész jól együtt is tudunk működni, ha úgy kívánja az élet. No persze, a kötelező viták azért megvannak, merthát mégis kivel vitatkozna az ember lánya, ha nem a saját tesójával.:-)

Örök téma

Bizony az, örök, mert fontos kérdés, problémakör számunkra akkor, ha még gyerekek vagyunk, és így küzdünk meg a tesóság szépségeivel. És hasonlóan szép, ám legyünk őszinték, nehézkes a dolog, ha mi magunk válunk szülővé, és úgy döntünk, első (második, harmadik és így tovább:-)) gyermekünket megajándékozzuk egy testvérrel.

Mert a „tesóságról” nem lehet eleget beszélni…

De nem ám, számtalan könyv, dal, és film született ebben a témában. Mi most az utóbbi műfaj alkotásaiból csemegézünk, természetesen a teljesség igénye nélkül! Neked van kedvenc, testvérekről szóló témájú filmed?

Warrior – A végső menet

Most tekintsünk el attól, hogy Tom Hardy az egyik legjobb színész a világon (szerintem:-)), és koncentráljunk a film témájára. Két testvér, akiket az élet elszakított egymástól. Elvált szülők, halálos betegségben elveszített anyuka, alkoholista, de már tiszta, bokszedző apa. Az egyik fiú a hazáját szolgálja katonaként, ám dezertál. A másik tanárként igyekszik eltartani családját, jövedelmüket esti, nem kifejezetten legális bokszmeccsekkel egészíti ki. És egy verseny, ahol hatalmas a pénzjutalom, természetesen mindkét testvér indul, és mondanunk sem kell, kik küzdenek egymással a döntőben. Habár a film nem szűkölködik bunyós jelenetekben, nem a túl sok pofon miatt csordul majd a végén könny a szemünkből.

Az esőember

Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnunk a következő alkotást. Nem csak a testvérség témakörét járja körül, hanem egy rettentő fontos, ám a film megjelenésig kissé elhanyagolt témáról is beszél: az autizmusról.

Apád-anyád idejöjjön

A film valójában Erik Kästner: A két Lotti című művének feldolgozása, amerikai stílusban. Az akkor még gyereksztár Lindsday Lohan remek alakítást nyújt, egy remekül sikerült adaptációról beszélhetünk.

Amerikai história X

Megint nem csak a testvérség kérdéskörét körüljáró alkotásról van szó. Egy testvérpár kapcsolatán keresztül a rasszizmus, gyűlölet problémájára is rávilágít.

Forrás: youtube.com

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...