Mindenszentek ünnepe: Emlékezzünk szeretteinkre a legkisebbekkel együtt!
Ma este gyertyát gyújtunk. Ki a temetőben, ki az otthonában, ki illemből, ki pedig azért, mert megszakad a szíve. Az érzéseinket nem mindig tudjuk szavakba önteni, de ez ilyen fájdalmas időszakban aligha róható fel nekünk. Ezért ne féljünk másoktól idézni a gyász és az emlékezés kifejezésére!
Sokan vagyunk, akiket ilyen téren “elkényeztetett” az élet, és csak életünk közepe után találkozunk a gyásszal. A búcsúzás egyik életkorban sem könnyű, és az idő múlásával sem múlik, csupán enyhül a fájdalom.
Azonban bármilyen nehéz is feldolgozni, nem változtathatunk azon, hogy az elmúlás mindenki életének a része. A másik hiánya miatti szenvedés pedig sajnos annál nagyobb méretet ölt, minél fontosabb személy volt számunkra az elhunyt.
Merüljünk el a gyertyalángban - hiszen ez nem véletlenül a lélek jelképe, és hagyjuk magunknak az érzelmeinket szabadon megélni. Ha pedig van olyan kisgyermek a családban, akit most kezd el foglalkoztatni a halál fogalma, nézzük meg vele a Coco című animációs filmet.
A felmerülő kérdéseit a történet javarészt meg fogja válaszolni, míg a többit mi magunk beszélhetjük át vele a mese végén.
Felnőttként az alábbi gyönyörű gondolatokkal egészíthetjük ki a megemlékezés ünnepét.
“Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?”
Emily Bronte
Ne jöjj el sírva síromig!
Nem fekszem itt, nem alszom itt.
Ezer fúvó szélben lakom,
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szalíd esőcske őszi estén.”
Mary Elizabeth Frye
“Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”
Juhász Gyula
“A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szórodva is köztünk maradt.”
Keszei István
“Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.”
Fekete István
Forrás: www.babafalva.hu
