Mindenki szorong, aki rágja a körmét?
A körömrágást kényszerbetegségként tartják számon, és mint ilyen, valószínűleg szorongásra vezethető vissza. Legalábbis így tartotta eddig a legtöbb orvos és pszichológus. Ma már többféle elmélet is létezik a "csúnya szokás" okainak magyarázatára. Az egyik szerint , ha már muszáj csökkentenünk a feszültséget, akkor a körömrágás nem is olyan rossz ötlet.
A kórós körömrágás az orvosi szaknyelvben onychophagia és a kényszerbetegségek csoportjába tartozik. A leggyakoribb magyarázat az, hogy a rágcsálással a feszültséget vezetjük le. Gyerekeknél, felnőtteknél egyaránt stresszes élethelyzet hozhatja elő. A szakemberek szerint enyhébb esetekben is érdemes a szorongás lelki tényezőit feltárni.
Természetesen a tipikus freudi értelmezés ennél mélyebb összefüggéseket mutat fel. E szerint valahol az orális szakaszban volt valami zavar, az etetésből volt sok vagy kevés, a szoptatás hosszan elnyúlt vagy az anya-gyerek kapcsolat sérült. És valóban akadnak súlyosabb esetek is, elég csak a keresőbe beírni a körömrágás latin nevét és máris ijesztő képek tömege fogad.
Azért sokan vagyunk olyanok is, akiknél a probléma nem ennyire vészes, mégis tudnánk erről kicsit többet. Így volt ezzel Tom Stafford is, aki a Sheffieldi Egyetem Pszichológiai és Kognitív Tudományok Tanszékének előadója, a népszerű Mind Hacks blog írója. Cikkében - több tanulmány átnézése után is - azon a véleményen van, hogy nincs különösebb oka a körömrágásnak. Nem vezethető vissza a szoptatás milyenségére, nem áll mögötte feltétlenül krónikus szorongás és nem az anyai szeretet hiányának árulkodó jele. A körömrágó emberek csak a rossz szokásban hasonlítanak, amely a különböző tényezők véletlenszerű variációjának eredménye.
Stafford szerint eleve tény az, hogy az ujjainkat könnyű a szánkba venni. Ez a kettős alapvető funkcióinknál játszik szerepet, úgy mint az etetés és gondozás. A körmeink ápolása sem mellékes. És itt vegyül jól a kellemes a hasznossal. (Persze csak egy ideig, amíg nem vérrel maszatoljuk a billentyűzetet.) Ráadásul ez egy olyan elfoglaltság, amit mások előtt is csinálhatunk, szemben például azzal, hogy kellemes érzés kiváltásához az intim testrészeinket nyilvánosan nem érintjük meg. Igaz, könnyen válhat rutinná, de legalább a nap bármely szakaszában rendelkezésünkre áll a kezünk és a szánk - fejezi be a gondolatmenetét Stafford.
Barátságos leszoktató módszer is van
Számos házi praktikával kísérletezhetünk, ha még sincs ínyünkre ez a szokásunk. Olvashatunk ragtapaszos megoldásról, gondos manikűrözésről, amelyet sajnálnák elcsúfítani vagy akár speciális lakkról is. A legszimpatikusabb módszer egy tudományos kutatáson alapul. Ebben a kutatók arra jutottak, hogy az önellenőrzés és a körmök hosszának rendszeres mérése tudatosabbá tette a vizsgálatban résztvevőket. A legjobb eredményt abban a csoportban érték el, ahol az ellenőrzést valaki más végezte el. Mary C. Lamia pszichológus cikkében a kitüntetett figyelemnek a pozitív hatását húzza alá és erre építve javasol egy otthon is elvégezhető terápiát.
A menetrend a következő: a körmét harapdáló gyermek vagy felnőtt 30 napon keresztül minden este nézze végig az ujjait egy a leszoktatást segítő szülővel vagy baráttal együtt. Az ujjak legyenek a “kis barátaink”, akiknek esténként a segítő elmondja, “hogy jaj nagyon sajnálom, hogy megrágta (a köröm tulajdonosa) a körmödet”. Vagy, hogy “olyan boldog vagyok, hogy ma jól bánt veled”. A mondóka végén mindegyik köröm kaphat egy puszit. Ezzel a megszemélyesítéssel a “kis barátok” és a rágcsáló gyerek/felnőtt elkülönülnek egymástól, és amikor jön a kísértés, emlékezni fognak a rituáléra, nem rágják meg a „kis barátot”. Persze felnőttek, pláne, ha cikinek érzik a mások előtti körömpuszilgatást, segítő nélkül is látványos sikereket érhetnek el így.
De bárhogy is döntünk, azt mindenképp fogadjuk el, hogy stressz idején, szorongáskor a legkényelmesebb megoldás a feszültség levezetésére, a körömrágás.
Forrás: vs.hu
