Megbocsátok, de…
Az emberek egyik legnagyobb próbatétele a megbocsátás. Ezzel a morális kérdéssel mind a mai napig hadilábon állunk. „Megbocsátok, de azért vannak határok, hogy meddig.” „ Megbocsátom, de azért senki ne várja tőlem, hogy az ellenem elkövetett vétkeket el is felejtsem.”
A megbocsátás és a felejtés problémája a leggyakrabban egymásba fonódva kerül elénk. Mintha az előbb ecsetelt „kikötés” egyfajta figyelmeztető gesztus lenne a bocsánatkérő felé címezve. Mi több: egy leplezett büntetésféle, mellyel arra kívánjuk ráirányítani a figyelmét, hogy mindig ott fog lebegni kettőnk között a múltban elkövetett bűn szelleme. Ez pedig kapcsolatmarcangolóvá válhat. A keserű érzésekben, a tépelődésekben, a gondolatok rejtett mélyén magányos életet élő „de nem feledek” minden alkalommal precízen fogja megcélozni a fájdalomzónákat.
Ez a személyes és személyközi belső cselekedet és viszonyulás csak akkor hiteles, ha őszinte. Ha nem a felszínes formulák lerágott csontjait idézi meg, hanem az élőt, a valódit, a megértőt, a jóindulattal telítettet. És ennek a magatartásnak mindkét oldalról érvényesülnie kell, a megbocsátó és a bocsánatkérő részéről egyaránt.
Ilyenkor ellenszegülés gyanánt felmerülhet egy további érzékeny kérdés. Éspedig az, hogy valóban mindent meg lehet, sőt: meg kell bocsátanunk? Hiszen tudjuk, hogy a vétségek és sértések skálája igen szélesre terebélyesedett a maga sötét, emberpróbáló birodalmában . A legtöbb esetben a megbántottra, az őt ért bántalmakra kerül a fókusz, Azonban egy töredelmes, a tetteit feddhetetlenül bánó bocsánatkérő szenvedése gyakran valóságos pokoljárássá torzulhat. A leggyakrabban pedig a szemlélőket hidegen hagyják ezek a viselkedések, rányomva az ugyancsak szenvedő bocsánatért esedezőre a „hadd főjön a saját levében”, „miért nem figyelt jobban”, vagy az „úgy kell neki…” billogokat. Egy alapvetően jóhiszemű, békés természetű ember elkövetett, és meg nem bocsátott bűneinek súlya alatt akár össze is roppanhat. Engedjük?
Van egy megdöbbentő, rendkívül tanulságos történelmi film a Railway Man (A háború démonjai). Aki egyszer megtekinti, az egy életre megérti a megbocsátás óriásfájdalmakat leemelő erejét. Ráadásul egy megtörtént eseményről van szó, melyben mind a megbocsátó, mind pedig a bocsánatkérő hosszúra nyújtózó hányattatása elevenedik meg. Húsba markolóan. Szívet tépően. Ha nehezen megy számunra a megbocsátás, erősen javasolt megnézni ezt a maradandó alkotást.
A megbocsátás képessége felszabadító, gyógyító. Bölcs meglátások szerint, ekkor valóságos érzelmi kőtömbök zuhannak alá, zúzódnak porrá. Az éltető energiáinkat évek hosszú során át összezúzó negatív erők sziklái. A megbocsátás terápia, melynek sikeres mibenléte akkor válik igazán nyilvánvalóvá, ha tapasztaljuk az ebből adódó (mentális) egészségügyi előnyöket is.
