Ki tekinthető igazán felnőttnek?
Az amerikai életvezetési tanácsadó, Amy Chan szerint a védekező felnőttek legbelül sebzett gyermekek. A valóságban természetesen minden sokkal összetettebb annál, hogy mindezt egyetlen kaptafára fel tudjuk húzni. Amikor apró Lócikként arról álmodozunk, hogy mi is felnőtt-óriásokká váljunk, akkor leginkább az a gondolat uralkodik bennünk, hogy bármit megtehetünk.
Az általános vélekedések szerint a felnőttséggel szorosan együtt jár a tettekért, kimondott szavakért vállalt felelősség, abban a tudatban, hogy minden cselekedetünknek vannak következményei. Ugyanakkor a felnőttséghez az önzetlenség, a nem kizárólag önmagunknak élés felismerése (szükségessége) is hozzátartozik. Egy felnőtt ember képes önálló véleményt formálni, megfogalmazni gondolatait, nézeteit. Megérti, hogy nem hagyhatja magát minden helyzetben kizárólag az érzelmek és indulatok által vezérelni, képes higgadtan kezelni a problémás helyzeteket (a munkahelyen és a magánéletben egyaránt). Az önismeret és az önfejlesztés hosszú folyamatában lassan levetkőzi a sértődékenység béklyóját. Elfogadja, hogy az egyénnek vannak bizonyos kötelezettségei, hogy szükség van néhány társadalmi fogódzóként szolgáló viselkedési minta elsajátítására. Az értelmi- és az érzelmi érettség ugyancsak jellemző rá. Az érettség elsődleges jelvénye számára a becsületesség, a tisztesség, a megbízhatóság, az empátia. Az időnkénti önvizsgálat éppoly fontos számára, mint a tudatos életvitel.
Képes és kész is gyakorolni, tökéletesíteni az önuralmat (viselkedése, gondolatai, szavai, vágyai stb. fölött). Reális, a saját képességeihez igazodó célokat tűz ki maga elé. Nem szégyell tanácsot, útmutatást kérni egy-egy válaszút elé érkezve, ám ezeket végiggondolva, mérlegelve végül maga hozza meg a döntést. Nem hárít, nem próbál kibújni a felelősség alól, nem fél beismerni hibáit, tévedéseit – tanul belőlük, és a jövőben mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön hasonló helyzetbe. Minőségi kapcsolatokra törekszik, és igyekszik harmóniát teremteni munka és pihenés között. Megfontolja, hogy kinek adja a bizalmát, hogy mikor és miért mond valakinek valamire igent vagy nemet. Folyamatos fejlődésre, önfejlesztésre rendelkezik be, mindazonáltal tudatában van annak, hogy emberként nem tud abszolút igazságokat, tökéletes jellemet kialakítani – ehhez az egyetlen „fegyvere” a hozzáállása, kitartása, akaratereje. Alaposan átgondolja pénzügyi lépéseit, nem hoz meggondolatlan döntéseket. Kapcsolataiban a lojalitás a mozgatórugója, ám megtanulja meghúzni a határokat. Törekszik a feddhetetlenségre.
A nagykorúság tehát nem minden esetben, és főként nem automatikusan vonja maga után a felnőttséget, ez egy én- és jellemtökéletesítési folyamat. Ilyen értelemben nehéz eldönteni, hogy elértük-e az általunk és a társadalom által megfestett ideális felnőtt állapotot. Az is könnyen meglehet, hogy mindannyian befejezetlen felnőttekként – vagy, ahogy Hankiss Elemér fogalmazott: befejezetlen emberekként – távozunk emberlétünkből. Ám nem mindegy, hogy milyen tudattal, énképpel felvértezetten történik meg ez a kilépés.
