„Humánmenők” és „reálbunkók”? Hogy is van ez?
Vitathatatlan, hogy az általában széleskörű műveltséggel rendelkező egyének nagy megbecsülésnek is örvendenek. De mit jelent valójában műveltnek lenni?
Aki műveltnek bizonyult a 19. század második felében, az vajon ma is állná a sarat egy szellemileg jól felvértezett társaságban? Az művelt, aki latin idézeteket citál egy-egy flancos pohárköszöntő során? Netán, aki társalgások alatt szinte minden téma kapcsán be tud ékelni egy-egy verssort, híres idézetet?
A Thomas W. Hodgkinson és Hubert van den Bergh szerzőpáros sziporkázó humorral teleszőtt Művelt társalgók kézikönyvében például arról meséltek, hogy az egyik barátnőjüknek hogyan sikerült emlékezetesen felsülnie egy pallérozott elmék által szervezett vacsorapartin. A nevezetes barátnő sokáig feszengve és szótlanul hallgatta a társaság szónoklatait olyan számára ismeretlen alkotókról, mint Chomsky és Wittgeinstein, míg végül felhangzott egy számára is ismert név: Rambó, ami angol ejtéssel Rembó. Majd kiugrott a bőréből, hogy végre elérkezett az idő: ő is sziporkázhat kissé, és tüstént kapott is az alkalmon, és elmesélt mindent, ami eszébe jutott a filmről és a főszerepet játszó Sylvester Stallone alakításáról.
A hümmögés és torokköszörülés közepette egyszer csak egy tudós külsejű, bozontos hajú úr szólalt meg okvetetlenkedve, mondván, hogy ők valójában a 19. század dekadens tollforgatójáról, Rimbaud-ról folytattak volna eszmefuttatást. Nem mellesleg a szerzőpáros könyvének alcímében azzal kecsegteti olvasóit, hogy: Aki elolvassa ezt a könyvet, soha nem fogja összekeverni Rimbaud nevét Rambóéval vagy Lukács Györgyöt George Lucasszal.
A nagy érdeklődésnek örvendő tévés műveltségi vetélkedőket nézve sokakból feltörhet a „kellene még művelődnöm” sóhaja. Arra is gondolhatunk, hogy ami műveltségnek minősül az egyik ember szemüvegén át, a másikéban teljesen jelentéktelen. Mégis ott lapul a légkörben az elvárás, hogy ezt „illene tudni”, ilyenkor pedig behúzott nyakkal kullogunk a könyvtárba bepótolni a lemaradást, vagy keresgélünk az interneten, hogy tartani tudjuk a lépést. Talán nem kínos számunkra bevallani azt sem, hogy a leggyakrabban kiváló memóriáért, jó emlékezőtehetségért fohászkodunk, hiszen hiába olvassuk el a Világtörténelmi Lexikon mindkét vaskos kötetét, ha a végére érkezve már nem tudunk pontos évszámmal szolgálni egy-egy „illik tudni” esemény vonatkozásában.
Apropó, lexikonok, ha azt szeretnénk tudni, hogy adott művészeti vagy tudományos terület milyen kérdésekben érdekelt, akkor kezdeti lépésként javasolt előbb az adott szakterület által kiadott (aktuális és/vagy frissített) lexikonokat lapozgatni. Ha egy részterület, vagy résztéma felkeltette a figyelmünket, akkor ezzel kapcsolatos szakirodalmak után kutathatunk.
A 2013-ban kiadott Szülők iskolája c. könyvben viszont szembe találhatjuk magunkat a figyelemfelkeltő, már-már provokatív „reálbunkóság” kifejezéssel. Nem lehet elmenni egy ilyen szokatlan és merész szófordulat mellett. A fejezet szerzője, Kökéndy Ákos a Pesthidegkúti Waldorf Iskola biológia- és kémiatanára.
Érdemes idézni egy részletet: „Sajnálatos, de Magyarországon a műveltség abból áll, hogy az embernek humán tudása van. A »reálbunkósággal« akár még kérkedni is lehet. Menő, ha az ember nem jártas a fizikában, egyáltalán nem ciki, ha kémiából semmit sem tudunk.” Fájdalmas valóság? Valóság? Elszörnyedünk, ha valaki nem tud a mohácsi vészről, de vállat rándítunk, ha halvány dunsztja sincs a kovalens kötésről? Bocsánatos bűnnek, sőt, megengedettnek tekintjük, ha egy humán területen diplomázott semmit sem tud a reáltantárgyakról, ám fordítva roppant kellemetlennek ítéljük a felállást?
Ha szónokolni és affektálni óhajtunk egy a Művelt társalgók kézikönyvéből kiemelt elit társaság vacsorapartiján, akkor talán érdemes szert tennünk olyan szórakoztató tudástöredékekre, mint példaként: jószerével akadtak „bűzölgők” is a hírességek körében, akik között megemlíthetjük Ernest Hemingwayt – az izzadós regényírót. Ha viszont az általános mércén túllépve, a műveltséget személyiségünk elengedhetetlen elemeként tartjuk számon, egészen bizonyosan el fogunk mélyülni a bennünket aktuálisan érdeklő témá(k)ban – legyen az humán vagy éppen reál kíváncsiság.
