Halogatók, figyelem!
Bár a mindent az utolsó percre halasztás hátterében nyomokban fellelhető a lustaság, a legtöbb esetben mégsem csupán erről van szó. Vannak tökéletességre törekvő halogatók is, akik a záró pillanatig intenzív odaadással csiszolnak, alakítanak, formálnak a munkán, hogy az minél közelebb kerülhessen a hibátlanhoz. Egyesek összetörnek a határidő-nyomás alatt, másokat viszont éppen a lelki szemeik előtt villódzó határidők serkentenek. Mi hát a halogatás, és hányadán állunk ezzel az emberi életünkbe sűrűn belekapaszkodó problémával?
Tagadhatatlan, hogy a rendezettség, kiszámíthatóság, átláthatóság alapvető fontosságú az életben. E tekintetben pedig kimagasló szerepet játszanak a határidők. Életünk minden része tele van szőve a határidők láthatatlan hálóival: a számlafizetésektől a projektzárásokig, a magánélettől a munkakörnyezetig. És bár produktivitásra erőteljesen berendezkedett világunkban előfordul, hogy büszkeség tölt el bennünket a hősies lépéstartásunk láttán, tapasztalásán.
Mégis gyakran szembesülünk a fáradtság, kimerültség, kedvetlenség, szorongás, esetleg depresszió jelzéseivel is. A viselkedéskutatások szerint hosszabb határidők esetén nagyobb eséllyel szivárog be a halogatás. Éppen azért nem cselekszünk, mert van rá elég időnk. Ilyenkor léphet képbe a „Pató Pál-szindróma” az „Ej, ráérünk arra még!” hozzáállás a maga langymeleg lazaságával.
Mindenki halogat?
Egy pszichológia professzor szellemesen jegyezte meg, hogy a halogatáskutatás tudományos berkekben azért nem jutott sokáig előre, mert a kutatók maguk is küzdenek a halogatás rémével. Ez esetben a stressz és a túlterheltség is belép a gátló tényezők sorába.
A halogatással küzdő feketeöves harcosok egyik jól bevált taktikája az, hogy azokat a nem-szeretem feladatokat, melyektől émelyegnek teszik az elvégzendő lista élére. Miután ezek után sikerült feltüntetni a boldogító zöld pipákat, már neki is láthatnak a kellemesebb tennivalók elvégzéséhez.
Egy hetvenes évekbeli felmérésből kiderült, hogy krónikus halogatónak mindössze a felnőtt korosztály 5 százaléka nevezhető. A megkérdezettek negyede szerint a halogatás személyiségünk meghatározó részeként tartható számon. E tekintetben a férfiak kevésbé hajlamosabbak a halogatás kelepcéjébe esni, mint a nők, akik viszont kétszer nagyobb valószínűséggel válnak krónikus halogatóvá. Leginkább a nem reális célok kitűzésére hajlamosak, az alacsony önbizalommal rendelkezők, és a konfliktuskerülők esnek áldozatul ennek a problémának.
Amennyiben szeretnénk kiiktatni az életünkből a halogatást, érdemes figyelmet fordítanunk a következőkre:
készítsünk tervezetet, bontsuk blokkokra az elvégzendők listáját, és hagyjunk elegendő időt a kijavításokra, módosításokra
érdemes személyre szabottan meglelni a halogatás-probléma gyökerét – ebben a folyamatban elengedhetetlen a tudatosság és az önismeret
figyeljük meg, hogy mi lehet a halogatás mozgatórugója? Hogy milyen érzéseket és gondolatokat idéz elő bennünk a halogatás, és ezeket figyelembe véve kezdjük el kidolgozni a változtatási tervet
egy nagyobb lélegzetű feladat elvégzése előtt motiváljuk magunkat azzal, hogy miután sikerült pontot tennünk a végére: megjutalmazzuk magunkat (pl. kirándulás, pihenés, vásárlás, utazás stb.)
tűzzünk ki reális célokat magunk elé
ne vállaljuk túl magunkat
gondoljunk pozitívan a kihívásokra, mert elvégzésükből később erőt meríthetünk
készítsünk rugalmas ütemtervet, melyben csak egy meghatározott mennyiségű elvégzendőre fókuszálunk.
