2023.07.22. 08:39:41 7581 243

Fogyni akarsz? Aludj!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Gondolom már mindenféle jótanáccsal találkoztatok a fogyással kapcsolatban. Örök téma és feladat marad ez, szinte minden ember számára, aki egyetlen dekát is le szeretne adni a súlyából. Sokan vágnak bele, főleg januárban, az újévi fogadalmak időszakában, aztán nem biztos, hogy sikerrel járnak.

Nyugodt alvás után - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Nyugodt alvás után

Van, aki erőt vesz magán és edz keményen. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. A fogyás az nem csak időszakos kell, hogy legyen. Szinte teljes életmódváltással jár. Ez nem könnyű. Bármilyen hihetetlen, de alvás közben is fogyhatunk. Ugye ez jól hangzik? Nézzük, hogy hogyan!

Az éjszaka folyamán a testünk 300-400 kalóriát éget el, ami majdnem egyenlő azzal, amit egy óra futás alatt használunk fel. A minőségi alvás úgy vezethet eredményre, ha néhány alapvető szokást betartunk. Ezek azért hasznosak, mert nagyban felgyorsítják az anyagcserét az alvásidő alatt.

A szoba, amelyben alszunk legyen hűvös. Ahhoz, hogy ez az anyagcsere folyamat beinduljon 18 fok körül kell, hogy legyen a szoba hőmérséklete. A hűvösebb környezet aktiválja az ún. bézs zsírsejteket, melyek a hőszabályozásért felelősek. Hideg érzékelése esetén a testünk elkezd több energiát égetni, hogy a hőmérsékletet egyensúlyban tartsa.

Érdemes szőlőlevet inni. Ha alvás előtt egy csésze szőlőlevet fogyasztunk, ezzel is elősegítjük a fogyásunkat. Egy speciális alkotóelemének köszönhetően, az úgynevezett rezveratrolnak köszönhetően a zsír átalakul fehérből bézs zsírrá. Ezt a bézs zsírt használja fel a szervezetünk alvás alatt, hogy a meleget tartsa.

Be kell tartanunk az alvási szokásainkat: azaz igyekezzünk ugyanakkor lefeküdni és ugyanabban az időben ébredni, elektronikus kütyüinket alvás előtt min. egy órával kikapcsolni, a nap utolsó étkezését max. két órával lefekvés előttre tervezni. Normális esetben a melatonin hormon szabályozza az alvási ritmusunkat. Ha az alvásban következetlenek vagyunk, akkor a melatonin termelődése felborul. Ezért érezzük magunkat kimerültnek reggelente, kevés energiával, ami nagyon magas kalóriatartalmú étel fogyasztását eredményezi, hogy ezt pótoljuk a szervezetünkben. Ha azonban kipihenten és nyugodtan ébredünk reggel, sokkal kevesebb plusz energiára lesz szükségünk a nap elindításához.

Fogyasszunk sok, fehérjében gazdag ételt. Semmi baj nincs azzal, ha alvás előtt nassolunk, de arra kell figyelnünk, hogy ez egészséges étel legyen. Például joghurt, zsírszegény túró, pulyka, vagy mogyoróvaj. Ezek nagyban növelik az anyagcserét és segítik az izomnövekedést.

Mozogjunk sokat napközben, de este, lefekvés előtt mindenképp. Nem a felpörgetős gyakorlatokra gondolunk itt, amitől nem tudunk majd lecsillapodni. Este lehet azonban jógázni, úszni vagy súlyzózni. Ezzel is segítjük a kalóriák égetését. Sok teát (tein mentes) lehet elalvás előtt fogyasztani. Jótékony hatásukkal megnyugtatják a szervezetet és serkentik az anyagcserét. Illetve, végül, de nem utolsó sorban, minden kütyüt, telefont, számítógépet, tabletet tüntessünk el a hálószobánkból. Biztos, hogy remekül fogunk aludni.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Diplomával a zsebben: valóban el kell menni vidékről, ha karrierre vágyik az ember?(X)

Elérkezik az a bizonyos nyári pillanat, amikor a pécsi egyetemisták kezébe nyomják a diplomát, a helyi fiatalok pedig hivatalosan is kilépnek a munkaerőpiacra. Ekkor szinte mindenkinél felmerül a nagy kérdés: merre tovább? Sokan reflexből úgy gondolják, hogy a szakmai siker és a modern karrier elengedhetetlen feltétele a költözés és a bőröndök bepakolása. De vajon megállja még a helyét ez a berögződés, vagy a vidék fejlődése átírta a játékszabályokat? Amennyiben alaposabban megvizsgáljuk Pécs jelenlegi gazdasági és kulturális ökoszisztémáját, egy már-már meglepően versenyképes kép rajzolódik ki.

„Unatkozom!” – Hogyan kezeld kreatívan a gyerekek nyári unalmát?

Ahogy beköszönt a nyári szünet, a kezdeti lelkesedést gyakran hamar felváltja egy ismerős mondat: „Unatkozom!” És bár elsőre ez kihívásnak tűnhet, valójában egy nagyon értékes lehetőséget rejt magában. Az unalom ugyanis nem ellenség, hanem a kreativitás egyik legjobb kiindulópontja.

A burgonya elkészítési módjától is függ a cukorbetegség kockázata

Egy nagyszabású vizsgálat szerint a burgonya egészségügyi hatásai jelentős mértékben függenek az elkészítés módjától: míg az olajban sült hasábburgonya fogyasztása egyértelműen növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, addig a főtt, sütőben sült vagy pürésített burgonya esetében nem mutattak ki ilyen összefüggést.