Félreértettek? Kommunikálj én-üzenetekkel!
Előfordult már veled, hogy teljesen másként értelmezték azt, amit mondasz, esetleg megbántottál vele valakit? Ilyenkor elgondolkozunk, hogy mi a probléma (lebutítva kb. ezt gondoljuk: most én vagyok hülye vagy ő?) Az igazság az, hogy valószínűleg Te voltál a ludas, de könnyen kiköszörülheted a csorbát.
Először is légy tudatában annak, hogy ami neked egyértelmű, az a másiknak nem feltétlenül. Azaz kérj minden esetben megerősítést arról, amit megbeszéltetek. Ez munkahelyi körülmények között annyit tesz, hogy visszakérdezel: akkor mivel folytatod a napot/ezt a feladatot? Vagy, akkor megegyeztünk abban, hogy x ezt csinálja, y azt csinálja és a határidő egy hét múlva van. Mi lesz a következő lépés? Az pedig már egy olyan konkrétum, amivel lehet mit kezdeni, nem csak a semmibe beszélünk.
Kapcsolatainkban, érzelmeink kifejezése lehet a legnehezebb, és a másik megértése. Sokaknak beazonosítani is nehéz a saját érzéseiket, nem hogy beszélni róla. Helyette inkább vádaskodunk, ítélkezünk, nem figyelünk a másikra. Részleteken vitatkozunk, nem jól fogalmazzuk meg a kéréseinket, vágyainkat, elfojtjuk az érzéseket, majd hirtelen rázúdítjuk a másikra, ha már túl sok minden gyűlt össze. Ez nem egészséges.
Sokkal kifizetődőbb taktika, ha az úgy nevezett én-üzenetekkel fejezzük ki azt, hogy mit érzünk, és mindezt a lehető leghamarabb megtesszük anélkül, hogy megbántanánk a másikat.
Mik azok az én-üzenetek?
Ez egy olyan asszertív kommunikációs forma, melynek segítségével úgy göngyölítjük fel a számunkra bántó történéseket, hogy közben megengedjük magunknak azt a luxust, hogy csak a saját érzéseinkre koncentráljunk. A saját szemszögünkből mondjuk el, hogy mit láttunk vagy hallottunk, azt hogyan értelmeztük, mit éreztünk közben, és mit akarunk ezzel kapcsolatban.
Az érzelmeink a sajátjaink, mások nem mondhatják meg, hogy hogyan érezzünk, ám segíthetnek ezeknek a feloldásában. Például egy szülő-gyermek kapcsolatban, ha a gyerek fél valamitől, a szülő hiába mondja neki, hogy ne féljen. Ha ezt teszi, azzal érvényteleníti a gyerek érzéseit, mintha az, amit a gyermeke érezne nem lenne helyes, s ezzel akár negatív lelki folyamatokat is elindíthat benne. Előfordulhat, hogy még felnőttként is meg fogja magát kérdőjelezni azzal kapcsolatba, hogy mit érez és az helyes-e. Nincsenek helyes és helytelen érzések, amit érzünk az van. Pont. Nem értékelni kell, hanem megélni és feloldani. Ebben segíthetnek az én-üzenetek is, hiszen sokszor csak kommunikáció segítségével történhet meg a feloldozás.
Az én-üzeneteket így használjuk:
- Én látok/hallok/olvasok (érzékelek, tapasztalok valamit)... Például: Láttam, hogy Anettel beszélgettél, hallottam, hogy nevetgéltek.
- Én értelmezek... Például: Úgy értelmeztem, hogy tetszetek egymásnak.
- Én érzek... Például: Féltem és egyedül éreztem magam.
- Én akarok... Például: Azt szeretném, ha beszélnél velem erről.
A válaszok befogadásánál is tudatosságra van szükség, ismételd el, amit hallottál, hogy jól értetted-e.
Az én-üzenetek lényege, hogy nem vádaskodunk, egyszerűen elmondjuk, hogy mi mit tapasztaltunk. Mivel végig egyes szám első személyben fogalmazol, így a másik nem sértődhet meg. Gyakorold az én-üzeneteket, hogy éles helyzetben méregből ne szaladjon ki a szádon valami meggondolatlan!
Írta: kábé
Forrás: hazipatika.hu, tki.szie.hu/oktatas/pluginfile.php/11697/mod_resource/content/1/%C3%96nismere