Az empátia origója: Hogyan neveljünk elfogadó és támogató gyereket?
Szülőként hatalmas felelősségünk van abban, hogy gyermekeinket milyen értékekre tanítjuk. Mégis hogyan érhetjük el azt, hogy amellett, hogy toleráns emberekké válnak, valóban nyitott szívvel forduljanak mások felé? A válasz egyszerű: jó példát kell mutatnunk!
A gyerekek elsődleges tanulási forrásai a szüleik. Ha azt látják, hogy édesanyjuk és édesapjuk tisztelettel bánik másokkal, megérti, hogy különbözőek vagyunk, és aktívan odafigyel a környezetében lévők érzéseire, akkor ezek a viselkedésminták természetessé válnak számukra. Az empátia nemcsak tanítható, hanem példákon keresztül könnyen gyakorolható is.
Mutassunk példát a mindennapokban!
Egy egyszerű szituáció: ha egy boltban váratlan helyzet adódik, mondjuk egy vásárló türelmetlen vagy a kasszás hibázik, akkor fontos, hogy a gyerek azt lássa, hogyan kezeljük jól a helyzetet. Ahelyett, hogy bosszankodnánk vagy ítélkeznénk, magyarázzuk el a kicsinek: „Lehet, hogy hosszú napja volt a néninek/bácsinak, ezért türelmetlen.” Így megtanulja, hogy mások viselkedése mögött érzelmek, nehézségek is állhatnak.
Támogassuk abban, hogy tartsa tiszteletben a különbözőségeket!
Beszéljünk nyíltan az eltérő kultúrákról, vallásokról, szokásokról, és hangsúlyozzuk ezek értékét. Meséljünk olyan történeteket, amelyekben a sokféleség előnyt jelentett, vagy olyan hősökről, akik az elfogadás erejével győztek. Ha például találkozik egy fogyatékkal élő társával az óvodában, bátorítsuk, hogy beszélgessen vele, segítsen neki, és mutassunk rá, hogy a különbségek izgalmasak, nem pedig félelmetesek.
Figyeljünk oda a saját viselkedésünkre!
Az elfogadó nevelés fő pillére, hogy mi magunk se ítélkezzünk mások felett. Ha például otthon kritizáljuk mások kinézetét, döntéseit vagy életmódját, azzal azt üzenjük, hogy a másság rossz dolog. Ehelyett dicsérjük a pozitív tulajdonságokat, és emeljük ki, hogy minden ember értékes.
Adjunk teret az érzelmek kifejezésének!
Az empátia alapja, hogy felismerjük és megértsük mások érzéseit. Ezért ehhez először saját magukkal kell tisztában lennünk emocionálisan. Bátorítsuk a gyerekeket, hogy beszéljenek arról, ha öröm éri őket, de arról is, ha szomorúság. Egy-egy kérdés, mint például: „Szerinted miért volt ma szomorú a barátod?” segít fejleszteni a beleérző képességet.
Az első lépést mindig a szülő teszi meg: mutassuk meg már egészen pici korban, hogyan lehetünk szeretetteljesek és nyitottak a világra. Az, aki megtanul együtt érezni, boldogabb, kiegyensúlyozottabb és sikeresebb kapcsolatokkal teli életet élhet.