A tisztálkodási szokások nem egyértelmű mivoltáról
Volt egy király, aki életében csupán kétszer fürdött… A tisztálkodás, a személyes higiéniára fordított figyelem egyike azon életbeli jelenségeknek, amelyeket manapság evidenciaként kezelünk. Pedig nem volt mindig egyértelmű a napi rendszerességgel történő, megismételt tisztálkodás(ok) megléte az emberi történelemben. A kérdés, hogy miért?
Talán az emberek igénytelenek voltak, nem zavarta őket testük ápolatlansága? Nem lehet! De akkor mikortól eredeztethető a manapság mindenki által ismert „tisztaság fél egészség” meggyőződés? (Erre a kérdésre talán a későbbiekben válaszra is lelhetünk.) Könnyen meglehet, az igény mindig is jelen volt, mintegy kódolva az emberekben, ám a betartását illetően hiányoztak a megfelelő külső tényezők, információk, közösségi elvárások?
XIV. Lajos francia király például az a hír kelt szárnyra, hogy életében – mely 77 évet ölelt fel – mindösszesen két alkalommal fürdött meg. Nem, nem saját elhatározásából tette mindezt, sóvárogva az alapos testfrissítés után, hanem orvosai javaslatára. Gyógyászai ugyanis rámutattak arra, hogy a király sűrűn jelentkező fejfájására talán megoldást kínálna a fürdés. Mivel javaslatuk nem vált be, az uralkodó egész hátralévő életében hanyagolta a fürdést.
Technika és higiénia
A Kolumbiai Egyetem történelem professzora, Peter Ward a Science and Health lapnak röviden felvázolta, hogy az elmúlt majd fél évezred során hogyan, milyen kiváltó okok hatására alakultak át a nyugati testápolási szokások. Ward meglátása szerint a tisztálkodás kultúra fejlődésében kimagasló szerephez jutott a 19. században lezajló ipari forradalom. A tudományos és technikai föllendülésnek köszönhető a vízvezeték megléte is. Innen már csak néhány lépés volt a kézmosás, a fürdés széles körben való elterjedése és rendszeressé válása.
Minél szennyesebb a ruha, annál tisztább a test (Most akkor… hogy is van ez?)
A 18. században felsőbb osztályba tartozók körében a legkevésbé sem volt szokásban a testi higiéniára történő odafigyelés. Jó esetben ritkán azért fordítottak erre figyelmet, ám ekkor is a „rituálé” nagyjából a kéz és az arc tisztán tartásával, valamint az időnkénti alsóruházat-cserével ki is merült. A történelemprofesszor mindezt – a manapság szörnyű igénytelenségnek titulálható eljárást – egy különös 1700-as években elterjedt nézettel magyarázta.
A kor emberének ugyanis az volt a meggyőződése, hogy a bőr felszínére tapadó ruha (általában fehér vászonruhaféle) magába szívja a test szennyeződéseit, ezáltal pedig a bőrfelszín megtisztul. Meglátásuk szerint minél elnyűttebbé, viseltesebbé vált a ruha, annál tisztább lett a test.
A tisztálkodás fő kiváltó oka: a fennhéjázás?
Megdöbbentőnek mondható, hogy a 19. századi tisztálkodásban bekövetkezett robbanásszerű változás (az ipari forradalom mellett) sem a személyes higiéniára, a mosdás és fürdés frissítő, gyógyító-megelőző mibenléte miatt következett be, hanem versengésből és kevélységből. Az történt ugyanis, hogy a 19. századi felsőbb réteg képviselői az alsóbb osztályoktól való megkülönböztethetőségük, felsőbbrendűségük fitogtatása okán – a század közepére – általánossá tették az időszakos fürdőzés bevezetését.
Kezdetben tehát kizárólag a gazdag és kiváltságos réteg otthonai büszkélkedhettek fürdőszobával és az ehhez tartozó tisztálkodási kellékekkel – no, ekkor még nem a termékek garmadájával. A szappan(gyártás) is ekkor lett felkapott, és vált a tisztaság egyik nélkülözhetetlen elemévé. A 19. század végére a tiszta test megléte már kívánatossá vált, és szorosan egybefonódott az egészséggel.
Az üdítő kivétel…
Niall Ferguson történész egyik lenyűgöző könyvében (Civilizáció címűben) a teljesség igénye nélkül tár olvasói elé néhány – a főként 15. századi Nyugat-Európára erősen jellemző – tisztálkodási körülményt. A szerző megjegyzi, hogy 1347-1355 között élő lakosságot iszonyúan gyötörték az akkor uralkodó körülmények.
A pestis, a tífusz, a vérhas, a megszűnni nem akaró háborúk, a rossz higiéniai körülmények, a szennyvízelvezetés hiánya, mely miatt irtózatos bűz keringett az utcákon mind-mind közrejátszottak abban, hogy az emberek oly rövid ideig éltek. Ferguson megjegyzése szerint az 1540 és az 1800-as évek közötti születéskor várható átlagos élettartam nem volt több mint 37 év. Az 1890-es évekre bekövetkezett egészségügyi átalakulásnak köszönhetően szinte egy csapásra megoldódott egy sor korábbi elkerülhetetlennek tűnő probléma és betegség. A közegészségügyi változások és a higiéniai viszonyok javulása lényegében megszüntette a tífuszt és a kolerát.
Ez alól üdítő kivételt képezett a 15. századi Kína (a Mingek Kínája), ahol valamelyest tűrhetőbb higiéniai állapotok uralkodtak, mint az angliai városokban. Kínában ugyanis az emberi ürüléket rendszeresen összegyűjtötték, és az így összeszedett trágyát a rizsföldeken hasznosították.
Az a hozzáállás, hogy ma a legtöbb helyen kézenfekvőnek tekintik a test- és tisztálkodás kultúrához – noha szerével akadnak ma is elrettentő példák – szorosan fűződő olyan tevékenységeket, mint például: a rendszeres kézmosás, szájhigiénia, hajápolás, a részleges és teljes melegvizes mosdás, fürdés, vagy éppenséggel az intim tisztálkodás, nem mindig, nem minden helyen és egyformán volt jelen.
