2020.05.29. 08:32:36 9536 278

A táborozás szabályai 2020-ban, járványhelyzeten innen és túl
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A nyári szünetre elegendő szabadság még akkor sem szokott lenni, ha ideális a helyzet, tehát két szülő van a családban és egyiknek sem kellett kivenni a szabadságnapjait valami váratlan okból. Ez az ideális helyzet a koronavírus járvány miatt most még kevesebb családnak adott, hát most még nagyobb szükség van a nyári táborokra. A játékszabályok azonban megváltoztak.

Gyermektábor - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Gyermektábor

A május 25-én hatályba lépett kormányrendeletnek megfelelően június 16-tól megnyithatják kapuikat a napközi-, és az ottalvós táborok egyaránt. Ám új intézkedésekre van szükség, hiszen a korona vírus nem tűnt el a Föld színéről – de még kishazánkból sem. Sajnos.

Intézkedések teszik biztonságosabbá a táborozást

A táboroztatók is nehéz helyzetben vannak, hiszen napokkal ez előtt még azt sem lehetett tudni, hogy az idei megélhetésük biztosított-e. Most pedig kezdődik a roham, kevés az idő a szervezésre és új intézkedéseket is be kell vezetniük a fertőzés lehetőségének csökkentésére. Újdonság lesz, hogy a különböző csoportok zárt terekben csak egymástól függetlenül, alapos köztes fertőtlenítéssel használhatják a rendelkezésre álló termeket, szobákat. Az ÁNTSZ- és a NÉBIH ellenőrzései gyakoribbá válnak, ahol a szokásos fontos tényezőkön kívül a maximális 3 fő / négyzetméter helykihasználást is ellenőrzik majd.

Ottalvós táborok esetében a szoba elrendezés is módosulhat, hiszen a kormány javaslata szerint az ágyak között legalább 1,5 méter távolságot kell hagyni.

Az ajánlások között szerepel a zárt terek gyakori szellőztetése és nagyobb szerepet kap a termek, eszközök és étkezéssel kapcsolatos tárgyak fokozott tisztítása, fertőtlenítése is.

A higiénia kiemelt fontossága szül új helyzeteket

Az öltözők és mosdók takarítása óránként kötelező lesz, ami a használatot tekintve okozhat kisebb-nagyobb fennakadásokat, az ezt elvégző személyzet foglalkoztatása pedig plusz költséget, mégis elengedhetetlen lépés. A gyerekeknek is türelmet kell tanúsítaniuk jelen helyzetben, bár ez a tábori élvezetek során talán nem lesz olyan nagy áldozat.

A személyes higiénia továbbra is reflektorfényben lesz; a táborhelyeken kötelező a vírusölő hatású, szappanos kézmosási, kézfertőtlenítési lehetőség biztosítása.

A táboroztatókra is vonatkoznak új szabályok

Kötelező lesz például a szájmaszk viselése számukra, a kezdést megelőzően pedig egészségügyi vizsgálatokon esnek majd át, melyek eü. kiskönyvbe kerülnek. Az úszásoktatók nem érhetnek a gyermekekhez, legalábbis a zárt terű medencékre ez vonatkozik.

Ki mehet táborba?

Kizárólag egészséges, tünetet nem mutató és magát egészségesnek érző gyermek vehet részt idén a táborozásban. Még ha a korábbi években egy kis náthával vagy fejfájással is elengedtük a gyermeket, mert másnapra úgyis jobban lesz, idén ezt nem kockáztathatjuk meg, sem gyermekünk, sem mások egészsége miatt.

Emellett igazolnunk kell a táborozást megelőző négy napban, hogy gyermekünk egészséges, a feltételeknek megfelel.

Ha mégis betegség ütné fel a fejét…

Tünetek észlelése esetén a beteg gyermeket el kell különíteni, majd jelezni kell a megbízott orvosnak és a szülőknek. A tüneteket produkáló gyermeket felügyelő és ellátó személyeknek pedig kötelező a maszk és gumikesztyű használata.

Mindannyiunk védelmében elengedhetetlen, hogy tudatosítsuk a kicsikben táborba indulás előtt: továbbra is vigyázni kell. A szokásos baráti ölelések még várhatnak, játék közben is legyen nagyobb távolság, a kézmosás pedig legyen gyakori és alapos.

Forrás: nnk.gov.hu

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...