A pánik több arca és befolyásoló tényezői
Herman Wouk amerikai író meglátása szerint: a félelmet még úgy-ahogy, el tudjuk viselni, mivel emberibb, így nem foszt meg teljesen bennünket a cselekvőképességtől. Ezzel szemben viszont a pánikot úgy értelmezi, mint az abszolút erkölcsi megsemmisülést. Többek szerint viszont a félelem és a pánik kéz a kézben járó érzelmi állapotok – ám ez utóbbi esetében a leküzdhetetlennek érzett menekülési kényszer válik dominánssá. Felmerülhet a kérdés, mely szerint: hány változata lehet a pániknak? Ezekből hozunk most néhány érdekes meglátást.
A félelem és a szorongás természete
A Kállai János és Sörédi Pál szerzőpáros a Magyar Pszichológiai Szemlében megjelent tanulmányban arról ír, hogy a félelem és a szorongás – mint emberi emóciók – közötti alapvető különbség abban rejlik, hogy míg a félelmet egy jól beazonosítható, külső tárgy, személy vagy helyzet váltja ki, addig a pánikról azt mondhatjuk el, hogy leginkább egy fenyegetőnek érzett, kevésbé meghatározható veszélyérzet okozza. Noha arra is figyelmeztetnek bennünket, hogy sok esetben e két érzelmi állapot közötti határ olyannyira elmosódik, hogy nem igazán lehet megfelelően elkülöníteni azokat. Ezt a jelenséget tovább nehezíti az a tény is, hogy az emóciók és azok következményei, rendkívül széles skálán mozognak.
Az erre adott válaszok az adekváttól a mélyrehatón át a normális életvitelt lehetetlenné tévő kórképekig terjedhetnek. Még az érzelmileg és mentálisan egészségesnek bizonyuló emberek is egy sornyi félelem- és szorongástípussal kerülhetnek szembe a mindennapjaikban (pl. egy séta közben ráugató kutya, a munkahelyi és magánéleti nehézségek és kihívások, csőd, egy állásvesztés stb.)
A pánik morális változata
Mihályi Péter és Szelényi Iván a morális pánik természetéről ír, melyet olyan újszerű, 21. századbeli jelenségek idézhetnek elő, mint például a gazdasági, társadalmi, egészségügyi válságok. Rámutatnak a pánik szó eredetére, ami görögül egy olyan – zömében váratlan – eseménnyel való szembesülést jelent, mely miatt aránytalan, túlzó félelem lesz úrrá rajtunk. Megjegyzik: a pánik minden időben része volt az emberi viselkedés kultúrájának, azonban később a kutatásokból kiderült, hogy ez részben genetikailag kódolt, részben pedig tanult reakció. Ugyanakkor a morális jellegű pánik problémája viszonylag új keletűnek tekinthető, lévén, hogy az 1960-as években kezdett az érdeklődések centrumába kerülni. Mihályi és Szelényi megfogalmazása szerint morális pánikról akkor beszélhetünk, ha egy váratlan, egyszerre több embert érintő csapás kerül képbe – példának okáért egy természeti csapás, egy járványos betegség, egy globális gazdasági válság, ami veszélyezteti, felbolygatja a társadalom rendjét. A szerzők Lukács György és korábban Marshall McLuhan gondolatmenetére hivatkozva arról is szót ejtenek, hogy a média ugyancsak kimagasló szerepet játszhat a morális pánik erősítésében. Mint írják: a média eldologiasítja a személyiséget, ugyanakkor hatást is gyakorol rá.
A kapunyitási pánik
Egyre szélesebb körben beszélnek a kapunyitási (és társa: a kapuzárási) pánik jelenségéről is, mely a fiatalok kései tízes éveitől kezdve egészen a húszas éveik végéig tartó átmeneti időszakot öleli fel. Jellemző, hogy ekkor egy „már” (már nem serdülő) és „még” (még nem felnőtt) életmezsgyére kerülve néznek farkasszemet a felnőttkor kihívásaival. Az új lehetőségektől, a folyamatos változásoktól (pl. pályaválasztás, párkapcsolat, identitást érintő kérdések stb.) való félelem feszélyezett állapotba sodorja az egyéneket – írja Pribék Ildikó Katalin és Jámbori Szilvia a Magyar Pedagógia folyóirat hasábjain. A középkorúakat érintő általános szorongásához képest, hogy tudniillik lezártak valamit, – lásd kapuzárási pánik – ez éppen az ellenkezőjéről szól: a kezdéssel és lehetőségekkel való szembenézés félelmétől. A változások az érintettek életének minden területére, a legfőbb mozgatórugó pedig az identitáskeresésben érhető tetten.