A lelki szemetesládák
Vannak emberek, akik mintha mágnesként vonzanák mások problémáit. Hozzájuk fordulnak, ha vigaszt keresnek, ha tanácsra van szükségük, vagy egyszerűen csak ki szeretnék önteni a lelküket valakinek. Az ilyen személyek, bár elsőre segítőkésznek és figyelmesnek tűnnek, valójában gyakran a „lelki szemetesláda” szerepében találják magukat, ha egyáltalán észreveszik, hogy miben vannak. Merthogy sok esetben fel sem tűnik nekik, és ebben ez a különösen fájdalmas… Mert miközben meghallgatják mások gondjait, saját érzéseik és szükségleteik teljesen háttérbe szorulnak.
Az érintettek sokszor büszkék arra, hogy őket találják meg bizalmasként. Ez az érzés azonban csalóka, hiszen a panaszkodó nem azért keresi őket, mert igazán törődik velük. Őt a saját problémái érdeklik, nem pedig az, hogy a hallgató hogyan érzi magát. Ennek az igencsak hálátlan szerepnek az egyik legfőbb veszélye, hogy az illető egyoldalú kapcsolatokat alakít ki, ahol az adok-kapok egyensúlya teljesen felborul.
Miért nem állunk ki magunkért?
Sokan azért nem mernek szólni, mert attól félnek, hogy csalódást okoznak a másiknak. A visszatartó erő, hogy elveszítjük a kapcsolatot, vagy hogy önzőnek tűnünk, erősebb, mint az a vágy, hogy kiegyensúlyozott, kölcsönös figyelmen alapuló viszonyt alakítsunk ki. Gyakran küzdünk azzal is, hogy észrevegyük, nekünk is jogunk van a figyelemre és a támogatásra. Pedig a valódi barátságok nem egyoldalú érdekek mentén működnek. Ezt nem árt tudatosítani!
Hogyan tegyük világossá az érzéseinket?
Fogalmazzunk megértően, de határozottan! Például: „Örülök, hogy megosztottad velem a gondjaidat, de mostanában nekem is nehézségeim vannak, és jólesne, ha te is meghallgatnál engem.”
Ne féljünk visszautasítani! Ha túlterheltnek érezzük magunkat, mondjuk ki: „Most nem tudok teljesen odafigyelni rád, de később szívesen beszélgetek.”
Kérjünk visszajelzést! Ahelyett, hogy a másik szándékát feltételeznénk, kérdezzünk: „Neked is fontos, hogy tudj rólam valamit? Néha úgy érzem, hogy csak rád figyelünk.”
Értékeljük önmagunkat! Ne felejtsük el, hogy a mi lelki egyensúlyunk és szükségleteink ugyanolyan fontosak, mint bárki másé.
Az egyik első dolog kell legyen, hogy felismerjük saját értékünket. Ha egy kapcsolat egyoldalúvá válik, az nem csak minket fáraszt ki, de hosszú távon a nexus minőségét is aláássa. Ne féljünk határt húzni, mert a valódi figyelem és törődés kétirányú utca.
