A lájkok nem pótolják a közelséget
A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.
Ez nem csupán anekdotikus tapasztalat. Egy hosszú távú kutatás például azt találta, hogy mind a passzív (nézelődés), mind az aktív (posztolás és kommentelés) közösségi médiahasználat idővel növelheti a magány érzését, mivel az online interakciók nem pótolják a személyes találkozások minőségét.
Miért nem elég a virtuális jelenlét?
A közösségi média felületei arra épülnek, hogy folyamatosan figyelmet kapjunk: értesítések, új tartalmak, lájkok. Bár ezek jutalmazó agyi válaszokat válthatnak ki, sokszor felszínes interakciók maradnak – gyakran anélkül, hogy valódi, mély kapcsolódást hoznának létre. Az aktív posztolás vagy a passzív görgetés egyaránt növelheti a vágyat a „tényleges” közelség iránt, miközben nem kínálja azt. (Phys.org)
Emellett vannak olyan kutatások is, amelyek szerint például a fiatal felnőtt korosztályban a heti több mint két óra közösségi médiahasználat is összefügg a magány erősebb érzésével, vagyis minél többet vagyunk jelen a platformokon, annál gyakrabban számolnak be elszigetelődésről.
A „FOMO” és a folyamatos összehasonlítás csapdája
A közösségi média egyik legnagyobb buktatója az úgynevezett FOMO – vagyis „fear of missing out”, azaz a félelem attól, hogy kimaradunk valamiből. Amikor mások posztjait nézzük, könnyen elhisszük, hogy mások sokkal teljesebb, színesebb életet élnek, mint mi. Ez a fent maradás kényszere, a folyamatos „cukormorzsák” – lájkok, reakciók – keresése könnyen elvezethet a belső elégedetlenség és magány érzéséhez.
Sokszor az történik, hogy a közösségi médiahelyzetek virtuális „társaságot” adnak, de nem elégítik ki azt az alapvető szükségletet, amit a személyes jelenlét, a testbeszéd, a szemkontaktus, az érintés vagy egy közös nevetés adhat csak meg.
Kapcsolatok minősége vs. mennyisége
Gyakran ragaszkodunk a platformokon mérhető „barátok” vagy követők számához, de a valós kapcsolatok – azok, amelyeket személyesen vagy mély beszélgetések során építünk – sokkal nagyobb hatással vannak mentális jólétünkre. A kutatások is azt mutatják, hogy a közösségi médiahasználat nem feltétlenül csökkenti a magányt, és bizonyos esetekben erősítheti azt, mert nem adja meg azt a minőségi köteléket, amit a valódi találkozások nyújtanak.
Mi segíthet?
A digitális jelenlét tudatosabb kezelése – például a képernyőidő korlátozása, a „mélyebb” kommunikációra való törekvés és az offline, személyes kapcsolatok ápolása – segíthet abban, hogy ne érezzük magunkat annyira elszigeteltnek. Nem arról van szó, hogy el kellene vetni a közösségi médiát, hanem arról, hogy nem szabad hagyni, hogy a lájkok és posztok helyettesítsék azt a mélyebb emberi közelséget, amelyre valójában vágyunk és szükségünk van. A valódi kapcsolat nem algoritmuson múlik – hanem két ember jelenlétén.
