A felnőttkori krónikus komolyság, ami felboríthatja az életed
A krónikus komolyság annak ellenére, hogy nem tartozik a pszichiátriailag diagnosztizált súlyos mentális rendellenességek körébe, mégis jelentős mértékben befolyásolhatja az érintettek jólétét és mindennapi tevékenységeit. Éppen ezért Dr. Seth J. Gillihan kognitív viselkedésterapeuta fontosnak tartotta, hogy beszéljen erről a sokakat érintő jelenségről.
Dr. Seth a Psychology Today felületén leginkább a Think, Act, Be (magyarul: Gondolkodj, cselekedj, légy) néven szereplő podcast házigazdájaként tevékenykedik. Meglátása szerint a felnőtt korosztályt érintő, krónikus komolyságnak nevezett állapot nem hirtelen viharzik be az egyén életébe, hanem fokozatosan alakul ki, és leginkább egy folyamat részeként tartható számon. Annak ellenére, hogy sokak életét erőteljesen befolyásolja, mégis alig esik szó erről – a szakember álláspontja szerint – méltán súlyosnak nevezhető állapotról.
A tünetek
A tünetek között fellelhető: a szórakozásra és kikapcsolódásra szánt idő teljes hiánya, és ezzel karöltve a korábbi hobbi tevékenységek elmaradása; a produktivitásra való összpontosítás és az ezzel járó munka folyamatos elfoglaltsággá válik az életükben; nehezükre esik a mosolygás; gyakran önkéntelenül is sóhajtoznak; jellemző rájuk a szigorúan vett rutintartás; türelmetlenek a komolytalan megnyilvánulásokkal szemben; csökken a kreativitásuk.
A krónikus fáradtságot a kötelezettségek terhe miatti folyamatos aggódás egyik komolyabb válfajának is tekinthetjük. És bár a felnőttkortól a felelősségteljesség valóban elválaszthatatlan, mégsem kell szükségszerűen baljóssá, életrombolóvá, önostorozássá ferdülnie.
A kötelességtudat szüntelen szem előtt lebegtetése lassan megfosztja az egyént minden mentálisan és fizikailag egyaránt felüdítő tevékenység végzésétől, így idővel a játék, a humor, a kikapcsolódás nemkívánatossá formálódnak. A feladatok korrekt, lelkiismeretes elvégzése válik az egyetlen fókusszá, a szabályok és a napi ütemterv betartása körül forog minden. A feladatorientáltság hálójában már lassan annak az idejét is nehézzé válik felidézni, hogy mikor került sor legutóbb egy lazulós, spontán napra. Mindig a naptárba jegyzett elvégzendők és ellenőrzőlisták körül forognak a gondolatai.
Dr. Seth rámutat arra is, hogy amikor valaki régóta a krónikus komolyság szorításában van, úgy számára már nem létezik az a fogalom, hogy „kis” ügy. Minden óriás méretű üggyé, komoly és tévedést nem tűrő feladattá deformálódik, ahol a tét minden esetben magasnak, a tévedéssel járó következmény pedig beláthatatlannak fest. Ezek után csöppet sem meglepő, ha idővel depresszió is társul a krónikus komolyság mellé. Több tanulmány is megerősíti azt a nézetet, hogy a feladatteljesítés mellett a kikapcsolódásra szánt időre is kiemelten szükség van ahhoz, hogy ne lépjen képbe zavar, kiegyensúlyozatlanság.
De mi lehet a megoldás?
A viselkedésterapeuta úgy gondolja, hogy ilyen esetben az első lépés a önmagunkkal való együttérzés felkeltése, melyben az is kellő fogódzót kínálhat, hogy ezzel a problémával egyáltalán nincs egyedül. Segíthet kikászálódni ebből az élet minden területét gúzsba kötő állapotból, ha újra megtanul mosolyogni, nevetni – ez esetben az önmagával szemben megmutatkozó humornak valóban gyógyító szerepe van, sőt: kell is néha nevetnünk saját magunkon, tetteinken, ám ennek nem szabad öngúnnyá, önbecsmérléssé változnia. Az egészséges humor kiváló feszültségoldó, örök gyógyír a léleknek.
Fokozatosan vezesse vissza az életébe a szórakozást, hobbit – színház, mozi, beszélgetés a barátokkal, kirándulás stb. Fel kell ismerni, hogy még a legkötelességtudóbb, leglojálisabb embernek is ki kell szakadnia időnként a megszokott kerékvágásból ahhoz, hogy töltekezhessen.
